Fontos társadalmi kérdés a szegények támogatása, de vajon milyen formában érdemes tenni? Ebben a nagyon nehéz témában írt lélekemelő cikket a 777-re Székely János szombathelyi megyéspüspök!

“Te szoktál adakozni a hajléktalanoknak?” – nemrég a 777 Instagram-oldalán ezt a kérdést tettük fel nektek, a válaszok számából pedig egyből kitűnt, hogy mennyire fontos témát sikerült felvetni. A szavazás eredménye is izgalmasan alakult: 62% szokott adakozni – értelemszerűen 38% nem.  

Szerettük volna hogy egy hiteles és általunk is nagyra becsült ember reflektáljon a kérdésre, ezért megkerestük Székely János szombathelyi megyéspüspököt, hogy segítsen támpontokat adni ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan viszonyuljunk a hajléktalanokhoz. Megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta a felkérést, íme a püspöki írás.

Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, azt neked adom!” – Székely János püspök atya gondolatai a szegényeknek való adakozásról, annak helyes módjáról

 “Vajon mi a jó megoldás a támogatásra? Természetes-e, hogy lelkiismeretfurdalásunk lesz, ha nem adunk? Hol van az emberi felelősség része – sokan azért nem adnak, mert úgyis elinnák a pénzt.

A Biblia nagyon gyakran felszólít minket arra, hogy segítsük a rászorulót. Az Ószövetség idején sok olyan törvény született, amely a szegények megsegítését írta elő. Aratás és szüret után a szegények joga volt, hogy a lehullott kalászokat, az ott hagyott gyümölcsöt összeszedjék. Minden harmadik évben tizedet szedtek a szegények javára, és minden hetedik évben parlagon hagyták a földeket, a rajta magától megtermő termés pedig a szegényeké volt. Minden hetedik évben el kellett engedni a tartozásokat (vö. Kiv 23,10-11; MTörv 15,1-11).

Példa számunkra Ábrahám, aki az árván maradt unokaöccsét, Lótot magához vette, felnevelte és javakkal is ellátta (Ter 12,4-5; 13,5-6). Ugyanígy példa Jób és Tóbiás jótékonykodása (Jób 29,12-16; Tób 1,8. 16-17).

Jézus arra tanít, hogy „Aki kér tőled, annak adj, és aki elveszi, ami a tiéd, attól ne kérd vissza!” (Lk 6,30). Az irgalmas szamaritánus történetében örök példát állított számunkra a bajbajutott embertárs megsegítésére (Lk 10,25-37). Jézus arra tanít: „Adjatok, akkor ti is kaptok! Jó, tömött, megrázott, túlcsorduló mértékkel mérnek majd az öletekbe!” (Lk 6,38) „Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak! (Lk 12,33) A gazdag ifjút utasítja, hogy a vagyonát a szegényeknek adja (Mk 10,21). Megtudjuk azt is, hogy tanítványok rendszeresen adtak adományt a szegényeknek (Jn 13,29). Az őskeresztény közösség pedig egészen rendkívüli módon, nagy áldozatkészséggel karolta fel a maga szegényeit (ApCsel 2,45; 4,34-37).

A pénzünkkel való bánás Isten tervei szerinti átalakítása kihagyhatatlan, lényegi része a keresztény életünknek. Gyökössy Endre mondta, hogy sokszor az emberek pénztárcája tér meg a legnehezebben. Ahogyan valaki a pénzével bánik, abból nagyon jól kitűnik az egyénisége. „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Lk 12,34)

Vagyis az első, és talán legfontosabb állításom az, hogy ha valaki nem ad a szegénynek, akkor nem lehet igazi keresztény. „Hogyan maradhat meg az Isten szeretete abban, aki bár bőven van neki a világ javaiból, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?„ (1Jn 3,17)

Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a Biblia az adakozás bölcs formáit állítja elénk példának. Szinte egyetlen olyan esetet sem találunk a Bibliában, ahol valaki az útszélen kolduló embernek pénzt ad a kezébe. A Szentírás sokkal inkább a jótékonykodás bölcs megszervezését tanítja. Ezt látjuk az Ószövetség szegényvédelmi törvényeiben, de Ábrahám, Jób és Tóbiás életpéldájában is. Ugyanígy az Újszövetség elsősorban a bölcs, átgondolt, valamilyen formában megszervezett segítséget hangsúlyozza (Jn 13,29; ApCsel 4,34; 2Kor 8-9).

Nem rossz dolog, ha néha adunk valamit az útszélen kéregető embertársainknak. Elsősorban ne pénzt, hanem inkább ennivalót adjunk. A pénzadomány néha rögzít az esetükben egy rossz életállapotot, amelyből pedig lassanként kiemelkedniük kellene. Az igazi segítség az, ha ebben a kiemelkedésben segítünk. Ehhez pedig nagyon sok szeretet, idő és szakértelem is kell. A hirtelen adott pénzadomány sokszor inkább a mi lelkiismeretünket nyugtatja meg, ám nem ez az igazán nagy segítség egy bajban levő ember számára.

Az igazi nagy segítség az, ha leülünk a hajléktalan mellé, megkérdezzük a nevét, az élettörténetét.

Megsejtjük, hogy mire lenne igazán szüksége. Elvisszük fodrászhoz, szemüveget készíttetünk neki, elintézzük a papírjait, szállást vagy munkát szerzünk a számára, eljuttatjuk orvosi kezelésekre, befogadjuk őt a közösségünkbe, és leginkább: Krisztust adjuk neki. Így tette ezt Péter a templom Ékes-kapujánál kolduló bénával. Így szólt hozzá: „Aranyom ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)

Néha adjunk az útszélen kéregető embernek is, de ne ez legyen a segítségünk fő iránya. A lelkiismeretünket ne ezzel nyugtassuk meg, hanem azzal, hogy hónapról hónapra a javaink egy részét rászorulók, szegények megsegítésére fordítjuk. Mennyit? Valaki azt mondta, hogy mindig annyit adjunk, hogy az már egy kicsit fájjon.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. július 4.