„Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” (5Móz 8,3)

Egy osztályvezető fiatal barátom nemrég csüggedtségéről, küzdelmeiről vallott nekem. Keményen dolgozott, sikereket ért el, de a főnökeitől nem kapott semmi elismerést, bátorítást. Sőt, bizonyos átszervezések miatt alacsonyabb pozícióba sorolták a cégnél.

Miután kiöntötte a szívét, látszólag oda nem illő kérdést tettem fel neki: „Tudod, mi a büszkeség ellentéte?”
Lehajtotta a fejét, és úgy kérdezett vissza: „Szerinted a büszkeségemmel van baj?”

Nem akartam azt sugallni, hogy büszke lenne, csak előkészítettem a terepet, hogy más szemszögből nézze azt, ami történt vele.
Ezért így folytattam: „Szerintem a büszkeség ellentéte a bizalom Istenben. A büszkeség arra indít, hogy elhiggyük, minden rajtunk áll. Az Istenben való bizalom viszont azt kéri, teljesen Őtőle függjünk.

Az út a büszkeségtől az Istenben való teljes bizalomig alázatossággal van kikövezve. Az alázatosságnak pedig ára van. Valamit mindig adnunk kell érte, de a végeredmény megéri.

Lehet, hogy a mostani helyzetet használja fel Isten, hogy mély és megingathatatlan bizalom épüljön ki benned Iránta? Ha Ő nagy dolgokat lát előtted, és hiszem, hogy így van, akkor a büszkeség legapróbb morzsáit is el kell takarítania az útból. Ha a büszkeségnek csak egy kicsiny szálkája van is a szívedben, ha magasabb szintre lépsz a karrieredben, vagy több elismerést kapsz, a kis szálka tőrré tud növekedni, ami agyonszúrhatja hivatásodat.”

Az Ószövetségben ugyanezt a büszkeségromboló folyamatot láthatjuk, mikor Isten mannával táplálja Izrael gyermekeit a pusztában, hogy alázatossá tegye őket. Rendkívül fontos volt, hogy teljesen rábízzák magukat, ahogy a pusztaságon át a nekik szánt Ígéret földjére lépnek.

Az 5Móz 8,2-ben olvassuk: „Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen, megvizsgálja szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem.” Majd mai alapigénkben kinyilatkoztatja: „Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából származik.”

Miért volt hát olyan megalázó a manna? És mit tudunk mi saját életünkre vonatkozóan ebből az igeszakaszból szemezgetni?

Három dolgot bizonyosan:

1. Isten az, aki gondoskodik rólunk
Izrael fiai megszokták Egyiptomban, hogy lefelé nézve a földet és saját földművelésüket tekintsék ellátásuk forrásának. Saját munkás kezükben bíztak gondviselőként. Most fel kellett tekinteniük Istenre, hogy lássák, csak Benne bízhatnak.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. november 13.