A Papp válaszol – tüntetések, bocsánatos bűnök, lelki szegénység

Zoltán (Szentendre)

A nyolc boldogság közül számomra a Jézus által elsőként mondott a legkevésbé érthető: “Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”. Mit jelent a lélekben szegénység?

Nagyon szeretem, ha valaki rátalál az Újszövetség legizgalmasabb helyeire: ezek közül az egyik a Boldogságmondások. Ez az „egészen szűk ösvény”, amin fölfelé kell kapaszkodni, ahol egyáltalán nem a könnyed gondolkodás uralkodik.

A Boldogságmondások misztériumát más szemszögből magyarázza a keleti és a nyugati Egyház. Klaus Demmer, német morálteológus úgy írja: a lelki szegénység mint legelső boldogságmondás egy „tételmondat”, az összes többi Boldogságmondás és a Hegyi beszéd tételmondata. A „lelki szegény” ellentéte az önelégültnek, beképzeltnek, gőgösnek.

A „lelki szegény” lelkileg igenis gazdag, mégis Isten előtt szegénynek tudja magát.

Ilyen Ábrahám, Mózes, Mária, Péter: szellemileg gazdagok, ám Istennel szemközt alázatosan megvallják szegénységüket. Így a lelki szegény nem balga, nem együgyű, igenis gazdag a hitben, a reményben és a szeretetben – mégis tud kicsiségéről és a Végtelen végtelenségéről. A lelki szegény tehát teljesen rábízza magát Istenre, bizalma nem önmagában (okosságában, pénzében, kapcsolataiban, politikájában) van, hanem úgy hagyatkozik az Atyára, ahogy Krisztus nagypénteken. Benedek pápa úgy mondja, hogy a Boldogságmondások és a Hegyi beszéd Krisztus önarcképe. A saját boldogságáról beszél, s arra hív minket. A lelkileg szegény nem az önelégült jólététől, a féltudós gőgjétől, a maga által menedzselt sikereitől boldog, hanem csakis Istentől. S ez hullámzik végig a többi Boldogságmondáson: aki már boldog Istentől, nem baj, ha szegény, ha sír, ha üldözik, már tud boldog lenni és tud erkölcsileg másként viselkedni. Tud megvigasztaltan gondolkodni és túlcsordulóan szeretni, még az ellenség felé is. Azaz: a lelki szegény a bizalommal ráhagyatkozó, és az Istennel szövetségben együttműködő ember.

A keleti teológia a Boldogságmondásokban egy spirituális utazást lát. A lelki szegénységben a tékozló fiú szegénységét látja a vályúnál, akinek semmije nem maradt: se pénze, se erkölcse, se családja. A lelki szegénység itt a bűnbánat kezdete: előbb a lelkiismerete és Isten előtt megvallja szegénységét, majd elindul a megtérés útján. Szelíden megsiratja bűneit („boldogok, a szelídek, s akik sírnak”), aztán elkezdi felépíteni az igazság és irgalom tetteit („boldogok, akik szomjazzák az igazságot … boldogok az irgalmasok”). Bűnbánata és jó tettei révén tisztul a szíve, s elkezdi egyre jobban látni Istent (boldogok a tiszta szívűek”). Fejlődése csúcsa, amikor békesség lesz körülötte, s Isten fiának, Isten emberének tekintik. Na, ekkor jön az üldöztetés, hiszen a világ ezt már nem bírja elviselni. Így a boldogságok valamilyen szintű vértanúsághoz vezetnek: nagypéntek óta a boldogságból kihagyhatatlan a kereszt, a vértanúság. Nem polgári jólétre és fitt életre vágyunk, hanem igazi Krisztus-követésre, a kereszteket fölvéve és túlcsordulóan szeretve.

Érdemes megtanulni kívülről a Boldogságmondásokat, s ha elkezded imádkozni (a görögkatolikusoknál ez a déli ima, déli harangszóra te is elmondhatod), szóval, ha elkezded imádkozni, egészen meg fogsz lepődni. A sorok mögül, mint egy fátyol mögül mintha előre nyomulna Krisztus arca, majdnem meg is tapinthatod, s aztán visszahúzódik rejtekébe. Megtapasztalható valóban Krisztus arculata, s benne a mi saját tanítványi arculatunk is.


Piroska (Budapest)

Ha a bocsánatos bűneinket a szentmisék elején megbánjuk akkor azok a bűnök eltörlődnek? A szentgyónásban is meg kell-e gyónni azokat? Válaszát, segítségét előre is köszönöm!

Minden bűn alapvetően szeretetlenség: nem szeretek, nem jól szeretek, nem jót szeretek. A bűnbánatunk és a javulási szándékunk mélyebb, ha felfogjuk, hogy a bűnnel mérgezzük a szeretetkapcsolatainkat.

Enyhe bűnnek azt tartjuk, ami nem öli meg a szeretetet, de megnehezíti a haladást. Nem öli meg az Istennel, a családtagjainkkal, a szerelmünkkel, a barátainkkal való kapcsolatot, de megterheli, súrlódásokat és sebeket okoz. Ezektől valóban megszabadíthatnak a bűnbánati imák, a búcsúk, a tisztulást célzó aszkézis, a szegényekkel való törődés, alamizsnálkodás, s a szentáldozás. Mivel mindig bűnösök vagyunk, jó ezekkel mindig élni.

A halálos bűn nem egyszerűen sebzi, hanem meg is öli a szeretetet.

Ezek olyan bűnök, melyek alapjaiban teszik tönkre szeretetkapcsolatainkat Istenre, felebarátainkra és önmagunkra vonatkozóan is. Az Egyház segíteni akar a túl laza és a túl aggályos lelkiismereteknek is, s megszabja, hogy mi tekinthető halálos bűnnek. Mindig 3 szempontot kell vizsgálni: tett, szándék, körülmény (Katekizmus 1749). Egy tett annál súlyosabb bűn, minél súlyosabb a tett, minél gonoszabb a szándék, s minél súlyosabbak a körülmények és a következmények. Ha tényleg súlyos a tett, azaz fontos parancsot, az értékhierarchia elején lévő értéket sértünk meg (személyes méltóság, élet), ha gonosz a szándék (tudva és akarva, nem véletlenül), s súlyos a körülmény-következmény, akkor súlyos bűnről beszélhetünk, a legsúlyosabb esetben halálos bűnről is. Ezektől a bűnbocsánat szentségében szabadulhatunk meg, érvényesen felszentelt pap feloldozása által.

Az enyhe bűnök megvallása nem kötelező a gyónásban.

Ennek oka, hogy vegyük komolyan a korábbi bűnbocsánati szertartások, imák, szentáldozások hatását, ill. jusson mélyebb figyelem a súlyos bűnökre. Nehogy a „piszmogó bűnökre” fókuszálva lemaradjunk a mélyebb bajok felismeréséről! Ugyanakkor ajánlott lehet ezeknek is a meggyónása: az enyhe bűnök „perifériális következetlenségek” (pl. figyelmetlenség, indulatosság, pontatlanság), melyek életünk szélén vannak, de ha nem figyelünk rájuk, képesek életünk közepébe kúszni, s a közepét mérgezni. Mindenkinek van árnyékszemélyisége (titkos bűnei, kísértései), s ezt jó szemmel tartani. A pszichológus, Carl G. Jung szerint, ha nem tartjuk szemmel árnyékszemélyiségünket, ott és akkor fog leteperni, ahol nem számítunk rá. Szent Ágoston hasonlata szerint lassú szivárgás is elsüllyesztheti a hajót, nem csak a nagy lék. Nem aggályosan, de józanul szemmel tartjuk a konkolyt, hogy legyen termés.

Azon jómagam is sokat gondolkodom, hogy vajon mit is jelent Isten bűnbocsánata. A bűn letépett egy cafatot a szeretet kerekségéből, mérgezett, nem lehet meg nem történtté tenni. Az érintettekben szégyen, félelem, sértődöttség, kudarc, düh, veszteség és sokféle más érzés örvénylik. És Isten azt vállalja, hogy van valahogy tovább. Nem kell elemésztenünk magunkat és egymást, hanem majd Ő tovább viszi az életünket. Igyekszünk jóvá tenni a dolgokat, de mindent nem tudunk: s a Megfeszített vállalja, hogy azt is valamiképpen helyreállítja, amit jóvá sem tudunk tenni. A bűnbocsánat valamiképpen isteni felkarolás, biztatás, gyógyítás: van tovább élet, házasság, barátság, munka, közösség. Hihetetlen ajándék a továbbhoz!

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. november 2.