Őrizd meg, engedd el

 alt

„Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek.” (Préd 3,1. 6b)

Jól emlékszem, mikor történt. A nappaliban voltam, görgettem a Facebook hírfolyamát. Úgy tűnt mindenki azzal foglalkozik, milyen különleges felszereléseket talált az iskolakezdéshez.
Füzetek, mappák, szövegkiemelők képei sorakoztak a bejegyzésekben. Hirtelen rádöbbentem, számomra véget ért az iskolakezdésre való előkészületek izgalmas korszaka. Öt gyermekem közül a legfiatalabbik nyolc hónapja megnősült, és bevallom, élvezem ennek az új állapotnak a szabadságát. De azon az augusztusi délutánon mégis kicsordult a könnyem, és halkan kimondtam: Nem örülök neki. Egyáltalán nem.

Az élet tele van változással. Vannak természetes átalakulások, amelyeken mindannyian átmegyünk: felnőnek a gyerekek, munkahelyet váltunk, elköltözünk, barátságok születnek és múlnak el, testünk megöregszik, szeretteink halnak meg egy kiteljesedett élet után. Vannak ugyanakkor váratlan változások is az életben: válás, betegség, rossz döntéseket hoznak hozzánk közelállók, barátok vagy családtagok hamarabb elmennek, mint ahogy számítani lehetett rá.

Minden átmenet erős érzelmi hullámzással jár. Az élet, mint egy hullámvasút, halad felfelé a dombon. Megszédülsz, ahogy lepillantasz a csúcsról, és már robogsz is lefelé nyaktörő sebességgel, sokkal gyorsabban, mint szeretnéd. Arcodba csap a változás szele, az érzelmi hullámvasút csavarodik, megfordul, bukfencet vet, néha elképzelhetetlen állomások felé visz tovább.

A kiürült fészek okozta érzelmekkel küzdve a bibliámért nyúltam, hogy útbaigazítást kapjak, s a Prédikátor könyvénél nyitottam ki, mert emlékeztem, hogy ott találom a „mindennek megvan a maga ideje” tanítást. Új korszak volt számomra az üres fészek, de ugyanakkor már mama is voltam. 13 év korkülönbséggel legnagyobb és legkisebb gyermekünk között, úgy alakult, hogy nagymama lettem, mielőtt még a fiatalabbak kiléptek volna a felnőttkorba.

A 3. fejezethez lapoztam, különösen az 1. és a 6. vers fogott meg. „Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek” (Préd 3, 1. 6b).

A 6. versnél megállapodtam. A „megőrzés” és „elengedés” szó mintegy elém ugrott a lapról, és halkan így szóltam: Erre van szükségem, Uram, ahhoz, hogy leállítsam a hullámvasutat. Tudnom kell, mit őrizzek meg, mit engedjek el. Ha ez letisztulna, azt hiszem, tovább tudnék lépni. 

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.