Amikor a pogányok példája megszégyenít bennünket

alt

Van egy megszégyenítő történet az Ószövetségben az emberi erényességről. Jeremiás próféta az Úr parancsára meglátogatja a rékábiakat, és a Templom egyik kamrájába hívja őket. Hanáni kamrájában aztán borral teli kelyheket tesz eléjük, hogy igyanak. A rékábiak azonban visszautasítják: „Nem iszunk bort, mert a mi ősünk, Jónádáb, Rékáb fia ezt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se a fiaitok!” (Jer 35,6) Az ÚR Jeremiáson keresztül ezt üzeni ezután Izráelnek: „Jónádábnak, Rékáb fiának a szavait megtartották. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (…) Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amit az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám.” (Jer 35,14-16) A rékábiak ősatyjuk felé mutatott engedelmessége kontrasztban áll Izráel Isten felé tanúsított engedetlenségével.

A rékábiak történetében egy zsidó nemzetség emberi síkon megélt nemes viselkedését látjuk, de olvasunk olyan történeteket is, amikor a kontrasztot nem is zsidók, hanem pogányok képezik. Jézus számos alkalommal emel fel példaként Isten népétől idegen pogányokat, akiknek a hozzáállása megszégyeníti az Istenhez elvileg közel lévőket. Jézus megdicséri a lányáért küzdő kánaáni asszonyt nagy hitéért. A kapernaumi századosban Jézus szerint nagyobb hit volt, mint egész Izráelben. Jézus szinte provokatívan emlékezteti földijeit, hogy a szareptai özvegyasszony és a szír Naámán annak idején hittel fogadták a próféták szavát, nem úgy, mint a názáreti zsinagóga férfiai. Jézus példaként említi a Salamont meglátogató Dél királynőjét is, aki a föld határáról jött el, hogy Izráel királyától bölcsességet tanuljon. Az irgalmas samaritánus a példázatban emberségesebb, mint a lévita és a pap. Sőt, Jézus szégyenszemre még a pogány Tírusz és Szidón lakóit is példaként említi, akik szerinte megtértek volna, ha azt látják és hallják, amit a közeli Korazin és Bétsaida.

Vajon mely attitűdök azok ma, amelyekben a kívülállók példája megszégyenít bennünket? Bonhoeffer a hitleri években önzetlenebb és bátrabb áldozatvállalást látott több világi rokonánál és barátjánál, mint hitbeli testvérei között. Manapság muszlimokban gyakran lényegesen nagyobb az istenfélelem és odaszánás, mint keresztényekben, pedig amiben ők hisznek, hazugság, amiben mi hiszünk, az viszont igaz és jó. Progresszív környezetvédők időnként mélyebb elköteleződést mutatnak a klímakatasztrófa megakadályozásában, mint amilyen reménységet a mi életünk mutat a Föld újjáteremtésében. Hitetlenek sokszor becsületesebbek, nagylelkűbbek, barátságosabbak, elkötelezettebbek a maguk dolgaiban, mint sok hívő, akinek erre transzcendens oka is van.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a pogányokat kellene követnünk. Arról sincs szó, hogy a pogányok általában jobbak volnának, mint a keresztények. Csupán arról, hogy sokszor még a pogányok is jobbak, mint mi vagyunk, holott épp nekünk kellene példát mutatnunk nekik egyenességből. A zsidó rékábiak történetéből látjuk: Isten dönthet úgy, hogy emberi síkon szégyenít meg bennünket. Megteheti ezt pogányok által is. Félreértés ne essék: ilyenkor nem a pogányokhoz kell megtérnünk, hanem Istenhez, aki a pogányokban is erényeket munkál. Az igaz Isten mindig Izráel Istene volt, nem a pogányoké. De Izráelnek úgy kellett volna hallgatnia Istenre, ahogy a rékábiak hallgattak ősükre, ahogy a szareptai özvegy fogadta a prófétát, vagy ahogy a kapernaumi százados bízott Isten Fiában. Amikor a pogányokban olyan erényeket látunk, amelyek belőlünk hiányoznak, jogosan szégyenülünk meg.

Mire tanít bennünket Isten ma egyszerű, emberi példák által?

Forrás

Share