Fulton J. Sheen gondolatai munkáról és hitről

A régi aranyműves a kemencében magas hőmérsékleten égette ki a nyers aranyércből a salakot, hogy kinyerje a tiszta aranyat. Hasonlóképpen Isten is addig tart minket olvasztókemencéjében, míg meg nem látja az Úr Jézus Krisztus Arcának tükröződését az életünkben. Kevésbé érdeklik a teljesítményeink, mint az, hogy mennyire hasonlítunk Fiára. (Lenten & Easter Inspirations)

Mi másból áll az életed, mint e kettőből: (1) aktív kötelességek és (2) passzív körülmények. Az első a te hatásköröd; tedd ezeket Isten nevében! A másodikra nincs ráhatásod; ezeket fogadd el Isten nevében! Csak a jelennel foglalkozz; a múltat bízd Isten igazságosságára, a jövőt gondoskodására! A személyiség nem attól tökéletes, hogy ismeri Isten tervét, hanem hogy aláveti magát annak, amint az feltárulkozik az élet körülményeiben (The Seven Words of Jesus and Mary)

Isten mindannyiunkhoz úgy szól, ahogyan egyetlen más lélek sem hallhatja. Amit lelkünkben művel, az mindig egyedül nekünk szól. Nem küld körleveleket, nem indít konferenciahívásokat. Minden bárányát nevén szólítja; a biztonságban lévő kilencvenkilencet otthagyja, hogy megkeresse az egyetlen elcsatangolót. A lélek, aki ráeszmélt, hogy Isten jelen van, azt súgja magának: ezt az üzenetet nekem küldte, és senki másnak. (Lift up Your Heart)

Akármennyi áhítatot gyakorolsz szabadidődben, nem pótolja a hanyagul végzett munkát. Viszont minden becsülettel végzett munkát imádsággá tehetsz. (Way to Happiness)

Ha minden katolikus megélné a hitét, mindenki katolikus lenne.

Aki úgy véli, értéktelen a munkája, ismerje fel, hogy ha jelentéktelen feladatait Isten iránti szeretetből végzi, akkor azok természetfeletti értékűek lesznek. Az öreg, aki elviseli a fiatalok gúnyolódását, az ágyán keresztre feszített beteg, az utcaseprő és a kukás, a kórustag, aki soha egyetlen sor szólót nem énekelt, a munkanélküli iparos – mindezeket jobban felmagasztalják majd, uralkodók, elnökök, királyok és bíborosok fölé, ha szerényebb feladataikban Isten nagyobb szeretete vezérli őket, mint azokat, akik nemesebb feladatot látnak el kevesebb szeretettel. (The Seven Capital Sins)

Az elmélkedésnél fontosabb a lélek füle, mint a nyelve. Istennek van mondanivalója számunkra, ami megvilágosít – várjuk meg, hogy szóljon! Senki nem rohan be az orvosi rendelőbe, hogy elhadarja az összes tünetét, majd távozzon, meg sem várva a diagnózist. Ugyanakkora ostobaság volna így tenni, mint becsengetni Istenhez, majd elszaladni. Az Úr sokkal jobban hall minket, mint gondoljuk; a rá figyelésben kell fejlődnünk. (Lift Up Your Heart)

A teljes cikk elolvasható itt.

 

Létrehozva 2019. május 30.