Fatima üzenetének rendkívül prófétikus jelentése

alt

A fatimai jelenések 102. évfordulóján Athanasius Schneider püspök tanítását ajánlom az olvasó figyelmébe. Köszönet Dániel testvérnek a fordítás szövegének javításáért. A szerk.

Isten gondviselésének kifürkészhetetlen bölcsessége és kegyelme az emberi történelem és az egyháztörténet minden korszakában biztosítja azokat az eszközöket, melyek leginkább szükségesek a lelki sebek gyógyulásához és az emberek megmentéséhez a nagy lelki és anyagi katasztrófáktól. Általában Isten az emberi és a szent történelem legkritikusabb pillanataiban közbeavatkozik azon hiteles próféciák által, melyeket az Egyház megvizsgál és elfogad. Ilyen isteni közbeavatkozások az egyháztörténelem folyamán történtek és történni fognak az idők végezetéig.

Az Egyház Tanítóhivatala ezt rögzíti a Katolikus Egyház Katekizmusában: „A krisztusi üdvrend tehát mint új és végleges szövetség sohasem múlik el, és már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig.” Mindazonáltal, jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy századok folyamán lépésről lépésre fölfogja teljes tartalmát.

A századok folyamán történtek úgynevezett ’magán’-kinyilatkoztatások, melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert, de ezek nem tartoznak a hitletéteményhez. Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását ’kiegészítsék’ vagy ’tökéletesítsék’, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni. Az egyházi Tanítóhivatal irányítása alatt a hívők hitérzéke különbséget tud tenni és meg tudja állapítani, mi az, ami egy ilyen kinyilatkoztatásban Krisztusnak vagy az Ő szentjeinek igaz fölszólítása az Egyház felé.

A keresztény hit semmi olyan ’kinyilatkoztatást’ nem fogadhat el, mely fölülmúlni vagy javítani akarja azt a kinyilatkoztatást, melynek beteljesedése Krisztus. Így nem fogadható el néhány nem keresztény vallás és néhány újabb szekta, amelyek ilyen ’kinyilatkoztatásokra’ alapulnak.” (KEK 66–67).

Az 1917-es fatimai jelenések az egyháztörténetben a prófétai ajándékok és karizmák egyik legkiemelkedőbb példájának tekinthetők. Isten 1917-ben Szeplőtelen Anyját küldte Fatimába, és az Istenanyától sürgető anyai figyelmeztetések hangzottak el, tekintettel a súlyos lelki veszélyekre, amelyek az egész emberiséget veszélyeztették a XX. század elején. A Szűzanya figyelmeztetései valóban prófétai jellegűek voltak, tekintettel a hitetlenségre, az ateizmusra, valamint az Isten és parancsolatai elleni közvetlen lázadásra napjainkban. A magán- és a közéletre a XX. században az istennélküliség és istenellenesség volt jellemző, különösen a szabadkőművesség ateista diktatúrái által (például a húszas évek mexikói szabadkőműves diktatúrája), Hitler németországi nemzeti szocializmusa, a szovjet kommunizmus (a volt Szovjetunió országaiban) és a maoista kommunizmusban, Kínában.

A XXI. század elején az Isten és Krisztus elleni, valamint az isteni parancsolatok elleni háború szinte globális szinten robbant ki, különösen az Isten által férfinek és nőnek teremtett embert ért istenkáromló támadás által, a gender ideológia diktatúrája és mindenféle szexuális bántalmazás társadalmi legitimációja által.

A XX. században a kommunista Oroszország volt az ateizmus és a háború elterjedésének legerősebb és legszélesebb körű eszköze Krisztussal és egyházával szemben. Ez egy kifejezett és frontális  háború volt. Az 1917-es bolsevik októberi forradalom által a Sátán használni kezdte a világ legnagyobb országát és a Kelet legnagyobb keresztény nemzetét, hogy nyíltan harcoljon Krisztus és az Ő Egyháza ellen. 1917. július 13-án, amikor a Szűzanya a közelgő veszélyről beszélt, amelyben Oroszország fogja a tévedéseket elterjeszteni az egész világon, még senki sem tudta elképzelni az Egyház üldözésének és az ateizmus terjedésének valóban apokaliptikus forgatókönyvét, amit Oroszország fog megkezdeni néhány hónap múlva, 1917 októberének végén. A fatimai jelenések bizonyították túlnyomórészt prófétikus jellegüket.

Az elméleti és gyakorlati ateizmus ellen, amibe az emberiség a történelem jelenlegi korszakában belezuhant, a Szűzanya fő orvosságként megjelölte a szent rózsafüzért, az Ő Szeplőtelen Szívének tiszteletét és az áhitatot az öt első szombaton, valamint Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívének, amit a pápának kell megtennie, a teljes püspöki testülettel egyetemben.

Isten parancsolatainak megvetése istentelenséget jelent, és ez sok lélek örök kárhozatához vezet. Fatimai üzeneteiben a Szűzanya a tisztaság elleni bűnöket, valamint a házasság szentségének figyelmen kívül hagyását jelölte meg, mint a lelkek örök kárhozatának leggyakoribb okát. Miasszonyunk azt mondta Boldog Jacintának, hogy „a bűnök, melyek a legtöbb lelket a pokolba juttatják, a test bűnei, és hogy olyan divatot fognak bevezetni, ami nagyon sérti a mi Urunkat. Azok, akik Istent szolgálják, ne kövessék ezt a divatot. Az Egyháznak nincs divatja: az Úr mindig ugyanaz”. A Szűzanya azt is mondta, hogy „sok házasság nem jó; nem okoz örömet a mi Urunknak, és nem Istentől való.” Vianney Szent János, az ars-i plébános hasonló módon beszélt a prédikációiban: „Milyen kevéssé ismert a tisztaság a világon; mennyire kevéssé értékeljük ezt; milyen kis gondot fordítunk ennek megőrzésére; milyen kis buzgalommal kérjük Istent, mivel nem tudjuk ezt magunktól elérni. Nem, kedves testvéreim, nem ismerik ezt azok a hírhedt és tapasztalt kicsapongók, akik elmerülnek és átgázolnak saját nyomorúságuk iszapján. Milyen állapotban lesz az ilyen lélek, amikor megjelenik Isten előtt! Tisztaság! Ó Istenem, hány lelket húz le ez a bűn a pokolba!

A Szűzanya szavainak prófétikus jellege napjainkban olyan mértékben válik nyilvánvalóvá, hogy kijelenthetjük: még bizonyos katolikus templomok életében is a test és a házasságtörő kapcsolatok bűneit gyakorlatilag az ún. „pasztorális”  gyakorlat is megengedi, hogy elvált embereket áldozni engednek, amikor szándékosan továbbra is szexuális kapcsolatokat folytatnak egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk. Egy ilyen pszeudo-pasztorális gyakorlat a felelős sok lélek örök kárhozatáért, mert az ilyen gyakorlat ösztönzi az embereket, hogy továbbra is bűnben maradjanak, Istent megbántva és ezáltal elvetve az Ő parancsát. Miasszonyunk azt mondta Boldog Jacintának, hogy „ha az emberek tudnák, mi az örökkévalóság, akkor mindent megtennének  életük megváltoztatására. Az emberek el fognak veszni, mert nem gondolnak Jézus halálára, és nem tartanak bűnbánatot ”.

Miasszonyunk főként azért jött Fatimába, hogy sürgető anyai felhívást tegyen, hogy  a lelkeket megmentse az örök kárhozattól. Ezért mutatta meg a gyermekeknek a pokol kimondhatatlanul szörnyű valóságát. Egyidejűleg megmutatta a pokol elkerülésének egyetlen módját, a bűnbánatot, melynek kettős dimenziója van: a bűnbánat cselekedetei, mint a bűn megakadályozásának eszköze és a saját bűnök helyrehozatala, valamint a vezeklés mint jóvátétel a bűnösök bűneiért és megtéréséért. A fatimai titok harmadik részében Isten a következő megrázó képet adja nekünk a bűnbánat tartásra való hívással: „láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: ”Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!”

Napjainkban az Egyháznak és a hívőknek még nagyobb lendülettel kell hirdetnie az örök kárhozat és a pokol isteni igazságát, hogy megmentsék a halhatatlan lelkeket, akik különben örökre elvesznének. Az örök pokol létezése hitigazság, amit az Egyház értelmezett a zsinatok, a hit szimbólumai és a Magisztérium dokumentumai által. Fatimai Miasszonyunk ezt olyan fontosnak és pasztorálisan hatékonynak tartotta, hogy megmutatta a kisgyermekeknek a poklot. Lucia nővér elmondja: „Ez a látomás csak egy pillanatig tartott, hála jó Mennyei Anyánknak, aki az első jelenéskor megígérte, hogy elvisz minket a mennybe. E nélkül azt gondolom, hogy a rémülettől és a félelemtől haltunk volna meg.” Ezután a Szűzanya azt mondta a gyerekeknek: „Láttátok a poklot, ahová a szegény bűnösök lelkei kerülnek. Azért, hogy megmentse őket, Isten szeretné bevezetni a világon a Szeplőtelen Szívem iránti áhítatot.”

Lucia nővér feljegyzi: „Jacinta a sziklán ült, nagyon komolyan nézett, és megkérdezte: Ez a hölgy azt is mondta, hogy sok lélek a pokolba megy! A pokol soha nem ér véget! És a menny sem ér soha véget? »Aki a mennybe jut, soha nem kerül ki onnan!« És aki a pokolra jut, az sem hagyja el sosem? »Ez örök, nem látod? Ezek soha nem érnek véget.« Így elmélkedtünk először a pokolról és az örökkévalóságról. Ami a legnagyobb hatást gyakorolta Jacintára, az az örökkévalóság volt.” (Lucia nővér, Emlékek, 45–46.) Jácinta is, röviddel halála előtt megjegyezte: „Ha tudnák az emberek, hogy mi az örökkévalóság, megtennének  minden lehetséges dolgot, erőfeszítést az életük megjavítására. A megalázkodás és az áldozathozatal nagy örömöt jelent az Úristennek.”

Boldog Jacinta példája, ahogy azt a következő idézet mutatja, alaposan meg kell hogy érintsen elsősorban minden papot és minden hívőt, konkrét szavakra és cselekedetekre indítva őket: „A pokol látása olyan mértékben megdöbbentette, hogy minden bűnbánat és áldozat semmi volt a szemében, ha meg tudná akadályozni a lelkeket, hogy oda jussanak. Jacinta gyakran ült elgondolkodva a földön vagy egy sziklán, és felkiáltott: Ó, pokol! Pokol! Mennyire sajnálom azokat a lelkeket, akik a pokolba jutnak!” Azt mondta a bátyjának: „Francisco! Francisco! Imádkozol velem? Nagyon sokat kell imádkoznunk, hogy megmentsük a lelkeket a pokoltól! Olyan sokan kerülnek oda! Sokan!” Máskor megkérdezte: „Miért nem mutatja meg a Szűzanya a poklot a bűnösöknek? Ha látnák, nem követnének el bűnt, hogy elkerüljék! Meg kell mondanod a Szűzanyának, hogy mutassa meg a poklot mindenkinek [utalva azokra, akik a Cova da Iria-ban voltak a jelenés ideje alatt]. Majd meglátod, hogy megtérnek.” Ezután elégedetlenül megkérdezte: „Miért nem mondtad el Miasszonyunknak, hogy mutassa meg a poklot az embereknek?” „Elfelejtettem”- válaszoltam. – „Én sem emlékeztem erre” - mondta nagyon szomorúan. Néha azt is megkérdezte: „Milyen bűnök elkövetése miatt jutnak az emberek a pokolra?” „Nem tudom! Talán azért, hogy nem mennek vasárnap misére, a lopás, a csúnya szavak, az átkozódás és a káromkodás miatt.” „Csak egy szóval, az emberek a pokolra kerülhetnek?”- „Igen, ez bűn!” – „Nem lenne nehéz számukra, hogy csendben maradjanak, és hogy misére menjenek! Annyira sajnálom a bűnösöket! Bárcsak meg tudnám mutatni nekik a poklot!” Hirtelen megragadott és azt mondta: „Én megyek a mennybe, de te itt maradsz. Ha a Szűzanya megengedi, mondd el mindenkinek, hogy milyen a pokol, hogy többé ne kövessenek el bűnt, és ne jussanak a pokolra.” Máskor, miután egy darabig gondolkodott, azt mondta: „Annyi ember kerül a pokolra! Olyan sok ember van a pokolban!” Hogy lecsendesítsem, azt mondtam: „Ne félj! Te a mennybe kerülsz.”„Igen, én oda” - mondta nyugodtan -, „de azt akarom, hogy az összes ember is oda kerüljön!”

Fatima üzenetének különös jelentősége, hogy emlékezteti az Egyházat és korunk emberét a bűn valóságára és annak katasztrofális és életveszélyes következményeire. Miért van a bűnnek ilyen súlyos és tragikus jellemzője? Azért, mert a bűn Istent megbotránkoztatja, az Ő végtelen fenségét, végtelen szentségét és bölcs akaratát. Ez pontosan az oka a bűn felfoghatatlan rosszaságának. Szűzanya azt mondta a gyerekeknek Fatimában: „Az embereknek változtatni kell az életükön és bocsánatot kérni bűneikért. … Nem szabad tovább bántani a mi Urunkat, akit már annyira megbántottak.” Lucia nővér azt írta: „Az utolsó jelenés egy része, ami mélyen a szívembe vésődött, mennyei Anyánk imádsága, aki könyörög nekünk, hogy ne bántsuk meg többé a Mindenható Istent, akit már annyira megbántottunk.” Miasszonyunk mondta Lucia nővérnek: „A jó Isten megengedi, hogy megbékítsük. De Ő maga panaszkodik a legkeserűbben és bánatosan a kegyelmében lévő lelkek kis számáról, akik hajlandók lemondani bármiről, amit az Ő törvényeinek betartása követel.”

Van XII. Piusz pápának egy híres kijelentése, amely szerint: „Talán a mai világ legnagyobb bűne az, hogy az emberek elkezdték elveszíteni bűntudatukat”. (Rádióüzenet az USA Nemzeti Kateketikai Kongresszusán résztvevőknek, Boston, 1946. október 26.) Fatima üzenetét, Boldog Francisco és Jacinta megindító példáját a következő kérdés fejezheti ki: „Sietek az örökkévalóság felé. Valóban készen állok Isten törvényszéke előtt megjelenni? Nem vagyok a bűn állapotában?”

A bűn –  és első helyen a halálos bűn, mint a lelki csapások legnagyobbika – miatt az Egyház egyik fő pasztorális feladata az, hogy figyelmeztesse az embereket a bűn veszélyéről, tanítson a bűn valódi súlyáról, Isten kegyelmével elvezessen a valódi bűnbánatra, valamint a közbenjáró imák és az engesztelés által megmentse a bűnösöket az örök haláltól. Az Egyház papjai soha nem minimalizálhatják a bűnt, soha nem beszélhetnek kétértelműen arról, hogy mi a bűn, soha nem erősíthetik meg explicit vagy implicit módon a bűnöst bűnös életvitelében, mint például az elváltak és újra házasodottak esetében. Az ilyen magatartás nagymértékben antipasztorális lenne, és hasonlítana egy olyan anyához, aki látva, hogy gyermeke egy szakadékhoz közeledik, kétértelműen beszélne vele. Az ilyen hozzáállás nem anyai, hanem mostohaanyai. Következésképpen olyanok, mint azok a papok, akik napjainkban legtöbbször megerősítik az elvált és újra házasodott embereket abban, hogy folytassák a házasságtörés gyakorlatát, úgy viselkednek, mint a mostohaanyák. Az úgynevezett irgalmas, új lelkipásztori stílus az elvált és újra házasodottak esetében, amelyet Kasper bíboros és klerikális szövetségesei, vagy akár teljes püspöki karok terjesztenek, végső soron kegyetlen, mostohaanya-szerű módszer a bűnösök esetében. Boldog Jacinta és Francisco megindító hozzáállása a bűn és a bűnösök felé megszégyeníti az ilyen antipasztorális módszert, amit napjainkban az irgalmasság álarca alatt terjesztenek.

A bűn valósága szükségszerűen megköveteli a bűnbánatot és vezeklést. Ez is az üzenetek központi részeihez tartozik, melyeket a Szűzanya Fatimában adott a mi időnkre vonatkozóan. 1916-ban az Angyal már ugyanabban a szellemben beszélt a gyerekekkel, mint a Szűzanya 1917-ben. Azt mondta a gyerekeknek: „Ajánlj fel minden tőled telhetőt, mint áldozathozatalt az Úrnak a bűnökért, melyekkel Őt megbántották, könyörögve a bűnösök megtéréséért. Minden másnál jobban fogadd el és viseld lemondással azokat a szenvedéseket, melyeket Isten küldhet neked.” 1917. július 13-án a Szűzanya azt mondta: „Áldozzátok fel magatokat a bűnösökért; mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: »Jézusom, a Te szeretetedért, a bűnösök megtéréséért és a Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnök miatti engesztelésért ezt az áldozatot felajánlom neked.«”

A Fatima gyermekeinek példája indítson és ösztönözzön bennünket, hogy a bűnbánat és a vezeklés szellemében növekedhessünk. A gyerekek égtek a szomjúságtól, de nem volt egy csepp víz sem a közelben. A panaszkodás helyett a hétéves Jacinta boldognak tűnt. – „Mennyire jó” - mondta. „Szomjas vagyok, de felajánlok mindent a bűnösök megtéréséért.” Lucia, a három közül a legidősebb, felismerte, hogy gondoskodnia kell unokatestvéreiről, így egy közeli házba ment, hogy vizet szerezzen. Amikor visszatért, először felajánlotta Francisconak. – „Nem akarok inni” - mondta a kilencéves fiú. „Szenvedni akarok a bűnösökért” – „Jacinta, igyál.” – „Én is áldozatot akarok felajánlani.” - Lucia kiöntötte a vizet a sziklaüregbe, hogy a juhok inni tudjanak, és visszavitte az üres kancsót a házba. A tücskök, békák és rovarok ritmusos zaja mennydörgésszerűen dobolt Jacinta fülében. Kezét fejéhez kapva, reménytelen kétségbeeséssel kiáltotta: - „Annyira fáj a fejem. Mondd meg a tücsköknek és a békáknak, hogy hagyják abba.” – „Nem akarod ezt a szenvedést a bűnösökért felajánlani?” - kérdezte Francisco. – „De igen, hadd énekeljenek.”„Lucia” - folytatta Jacinta -, a hölgy azt mondta, hogy Szeplőtelen Szíve lesz a menedék és az út, mely Istenhez vezet. Nem tesz ez téged boldoggá? Nagyon szeretem az Ő Szívét.” 1917 augusztusában a Szűzanya elmondta a gyerekeknek: „Imádkozzatok és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mivel sok lélek a pokolba jut, mivel senki sem hoz áldozatot értük.”

Később magyarázva Francisco és Jacinta példáját, Lucia nővér elmondta: „Sokan úgy érzik, hogy a bűnbánat szó nagy megszorításokra utal, és nem érzik, hogy lenne erejük a nagy áldozatokra, elbátortalanodnak és folytatják langyos és bűnös életüket.” Lucia nővér mondta, hogy a mi Urunk elmagyarázta neki: „Minden embertől megkövetelt áldozat az életben betöltött kötelességeinek teljesítése és törvényem betartása. Ez az a bűnbánat, amit most keresek és elvárok.”

A Fatimai Szűzanya jelenéseit és üzeneteit nem lehet igazán megérteni anélkül, hogy fontolóra vennénk az angyal 1916-os jelenéseit a három gyermeknek. Mindkét jelenésnek kölcsönös belső összefüggése van. Az angyal szavai előkészítették Fatimában a Szűzanya központi üzenetét: „Amit csak lehet, alakíts áldozattá és ajánld fel Istennek, engesztelésül azokért a bűnökért, mellyekkel Őt megbántották, könyörögve a bűnösök megtéréséért.” Az angyali jelenések legnagyobb jelentősége azonban a Krisztus szent Testének és Vérének eucharisztikus misztériumára vonatkozó üzenetben rejlik. Már 1916-ban az angyal arról beszélt, hogy Krisztust ebben a misztériumban „rettenetesen meggyalázták”.

Az akkori Egyházban szinte senki sem tudta elképzelni, hogy az Eucharisztikus Szentségben jelenlevő Krisztust rettenetesen meggyalázzák még az Egyházban is, mint ahogy az napjainkban történik legfőképpen azáltal, hogy a kézbe áldozás rettenetes és széles körben elterjedt gyakorlatát fogják követni, és hogy ezzel egyidejűleg válogatás nélkül járulhatnak a megátalkodott bűnösök és a nem-katolikusok is a szentáldozáshoz. Az Eucharisztia szentsége a történelemben még soha nem volt ilyen szörnyű szentségtörésnek kitéve a papok és a hívők részéről, mint ahogyan napjainkban. A fatimai jelenések ebben is szembetűnő módon profetikus jellegűnek mutatkoznak.

Napjaink Egyháza megtanulhatja a fatimai jelenések profetikus küldetéséből azt belső és elválaszthatatlan kapcsolatot, ami a Szent Eucharisztia tisztelete és a Szűzanya, különösen a Szeplőtelen Szív iránti áhitat között van. A Szeplőtelen Szív iránti áhítat elterjedését egyben az Eucharisztia kultuszának valódi megújulásával kell összekapcsolni, konkrétan a szentmise ünneplésekor a sérthetetlenség és szentség külső kultuszának helyreállításával, különös figyelemmel a szentáldozás fogadásának rítusára és rendjére. Csak ekkor fog elérkezni Mária Szeplőtelen Szívének uralkodása és diadala, amikor Krisztus az Eucharisztia Királya uralkodását újra felépítik teljes pompájában, szerte a katolikus világban. A Szeplőtelen Szív uralma eredendően belülről eucharisztikus, és ez előfeltétele a valódi béke idejének a világban.

Fatimai Miasszonyunk egyik legnagyobb híve és tiszteletének egyik legbuzgóbb támogatója a jámbor és bátor brazil laikus, Dr. Plinio Correia de Oliveira. Már 1944-ben bemutatta mélyen és tisztánlátó módon  a fatimai jelenések aktualitását, ami a jelenlegi történelmi helyzetre is alkalmazható: „A technokraták találkoztak – azok, akik a bankároknál együtt uralják a mai világot – et convene runt in unum adversus Dominum [és összeálltak az Úr ellen - vö. ApCsel 4,26]. Békét építettek Krisztus nélkül, békét Krisztus ellen. A világ még mélyebben merült el a bűnben, figyelmen kívül hagyva a Szűzanya üzenetét. Fatimában több tucatnyi, több száz, több ezer csoda történt. Ott voltak mindenki számára hozzáférhetően, vizsgálatra nyitottan bármilyen rasszhoz tartozó vagy vallású tudós számára. Megszámlálhatatlan megtérés történt. Mindezek ellenére senki sem figyelt Fatimára. Néhányan kétségbe vonták anélkül, hogy tanulmányozták volna. Mások tagadták anélkül, hogy megvizsgálták volna. Mások hittek benne, de nem volt bátorságuk, hogy ezt kimondják. Nem engedelmeskedtek a Szűzanya hangjának. Fatima hangja ma is szól hozzánk: ne keményítsük meg a szívünket, hogy csak azért engedelmeskedjünk üzenetének, hogy elkerülhessük a történelem ítéletét.” (Legionario, São Paulo, 14 maggio 1944).

Lucia nővér úgy vélte, hogy a jelenlegi idő közel áll az utolsó időkhöz, mégpedig három ok miatt, amit egy interjúban fejtett ki  Augustin Fuentes atyának 1957. december 26-án. Érdemes idézni szavait: „Az első ok, hogy a Szűzanya azt mondta nekem, hogy az ördög harcol a Szűzzel, egy döntő csatában. Ez egy utolsó csata, ahol az egyik fél győztes lesz, a másik pedig vereséget szenved. Mostantól kezdve vagy Istennel vagy az ördöggel vagyunk, nincs középút. A második ok, hogy ő azt mondta nekem és az unokatestvéreimnek, hogy Isten két utolsó ellenszert ad a világnak: a szent rózsafüzért és Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét. És mivel ezek az végső ellenszerek, ez azt jelenti, hogy nem lesz másik. És a harmadik, hogy az Isteni Gondviselés terveiben, amikor Isten a világot megbünteti, előbb mindig kimeríti  az összes többi ellenszert. Amint azt látja, hogy a világ semmilyen figyelmet nem fordít ezekre, akkor, ahogy azt tökéletlen beszédmódunkkal kifejezzük, bizonyos félelemmel mutatja meg nekünk az üdvösség utolsó eszközét, az Ő Boldogságos Anyját. Ha semmibe vesszük és elutasítjuk ezt az utolsó eszközt, a menny többet nem bocsát meg nekünk, mert olyan bűnt követünk el, amit az Evangélium Szentlélek elleni bűnnek nevez. Ez a bűn abból áll, hogy nyíltan elutasítjuk – teljesen tudva és akarva – az üdvösséget, amit kezünkbe kaptunk. Továbbá, mivel Urunk nagyon jó Fiú, nem engedi meg, hogy megbántsuk és megvessük az Ő Boldogságos Anyját. Nyilvánvaló bizonyságtételünk van a különböző évszázadok történelméből, amikor az Úr rettenetes példákkal mutatta meg nekünk, hogy Ő mindig megvédi Boldogságos Anyja tiszteletét. Az ima és az áldozathozatal a két eszköz a világ megmentésére. Ami a szent rózsafüzért illeti, az Atya ezekben az utolsó időkben, melyben élünk, a Boldogságos Szűz új hatékonyságot adott a szent rózsafüzér imádkozásához. Mindezt olyan módon, hogy nincs olyan probléma, amit nem lehet megoldani a rózsafüzér imádkozásával függetlenül attól, hogy bármennyire nehéz – legyen az időleges vagy mindenekelőtt lelki – mindnyájunk lelki életében vagy családjában, legyenek akár a világi családjainkban vagy a szerzetesi közösségekben, vagy akár a népek és nemzetek életében. Ismétlem, nincs olyan probléma, bármilyen súlyos is, hogy ne lehetne megoldani jelenleg a szent rózsafüzér imádkozásával. A szent rózsafüzérrel megmenekülünk,  megszentelődünk, vígasztaljuk Urunkat és megszerezzük sok lélek üdvösségét. S íme az  önátadás Mária Szeplőtelen Szívének, Legszentebb Édesanyánknak, aki az irgalom, a jóság és a megbocsátás székhelye, és a mennybe való bejutás biztos kapuja.”

Bárcsak hallgatna az Egyház arra, hogy mit mond a prófétaság lelke (vö. Jel 2,11) a Fatimai Angyal szavai által, Boldog Francisco és Boldog Jacinta életének hősi példáján keresztül, és elsősorban a Szűzanya, Isten Anyja, a mi Anyánk és az egész emberiség lelki Anyja szavai által. Fatima aktualitása abban áll, hogy felkészíti napjainkban az Egyházat a katolikus hit félelem nélküli megvallására és még a vértanúságra is, ahogy ezt a fatimai titok harmadik részében láthatjuk. Mindazonáltal Fatima a remény valódi prófétikus jele marad, mert Miaszonyunk megígérte a béke idejét és Szeplőtelen Szívének diadalát. A fatimai üzenet egészének prófetikus jelentése magában foglalja az Angyal jelenéseit, a három pásztor életének hősi példáját és szavait, és elsősorban maga a Szűzanya anyai buzdítását. Az imában, amellyel II. János Pál pápa 1984. március 24-én felajánlotta a világot Mária Szeplőtelen Szívének, az Egyházra és korunk emberiségére hagyta a következő buzgó könyörgést, amelyben összegződnek a fatimai üzenet prófetikus jelentésének legfontosabb pontjai: „Szeplőtelen szív! Segíts nekünk, hogy legyőzzük a gonosz fenyegetését, ami oly könnyen ver gyökeret a mai emberek szívében, és aminek mérhetetlen hatása már ránehezedik modern világunkra. A készségtől, hogy Isten parancsait eltiporjuk, szabadíts meg minket. Az emberi szívekben Isten igazsága elfojtására irányuló próbálkozásoktól szabadíts meg minket. A jó és a rossz felismerésének elvesztésétől szabadíts meg minket. A Szentlélek elleni bűnöktől szabadíts meg minket, szabadíts meg minket! Segíts nekünk a Szentlélek ereje által, hogy legyőzzünk minden bűnt: az egyéni bűnt és a ’világ bűneit’, a bűn minden egyes megnyilvánulását. A világ történelme során hadd tárjuk fel még egyszer a Megváltás határtalan megmentő erejét: az irgalmas szeretet erejét! Állítsa meg ez a gonoszságot! Alakítsa át a lelkiismeretet! Szeplőtelen Szíved tárja fel a remény minden fényét! ”.

+ Athanasius Schneider, az Asztanai Szent Mária Főegyházmegye segédpüspöke

A cikk forrása angol nyelven


A témához ajánljuk még:

A rózsafüzér imádkozására hív Schneider püspök

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.