“Minden forrásom belőled fakad”

Az alapdokumentum bemutatása már olvasható az Olvasnivaló menüpont alatt IDE KATTINTVA, és megvásárolható a Szent István Társulatnál: SzIT Webáruház

A Szent István Társulatnál megjelent a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alapdokumentuma, ami kifejti a kongresszus jelszavát és alapgondolatát. A felkészülés – 2019 pünkösdjén kezdődő – utolsó évében nélkülözhetetlen segédeszközünk lesz ez a kis könyv. Szinte kötelező olvasmány mindazok számára, akik meg akarják érteni a budapesti eucharisztikus kongresszus szellemiségét és lelkiségét.

A vatikáni szabályzat szerint a kongresszus alapdokumentuma hivatott elősegíteni a kongresszus témájának „teológiai elmélyítését és a lelki megújulást, a helyi egyház javára” (Statutum, 18. p.). A Teológiai Bizottságnak tehát arra kellett törekednie, hogy új szempontokat is figyelembe véve megfogalmazza az Egyház hitét, de egyúttal a keresztény életet és a hívek lelki megújulását is segítse; hogy a kongresszus dokumentuma utaljon azokra a teológiai és lelkiségi szempontokra, amelyek a kongresszus megrendezésekor kiemelten fontosak a világegyház és a helyi egyház szempontjából. Már a könyv tartalomjegyzékének áttekintése után is nyugodtan állíthatjuk, hogy a budapesti kongresszus dokumentuma megfelel az elvárásoknak: a szövegben létrejön a teológiai, a lelkiségi és a pasztorális szempontok szintézise.

A teljes cikk elolvasható itt.

 

Létrehozva 2019. május 11.