A 3D-s Isten

alt

Sokak számára a Föltámadott csak két dimenzióban létezik, mint egy papírszagú sík Isten. Ő a torinói lepel vagy a szentképek és a hittankönyvek síkban élő istene. Hát tőle hiába várják, hogy ölelje át őket a húsvéti hit, a személyes találkozás, a személyes szeretet megtapasztalásának örömével. Az ilyen hit sivár és élettelen és könnyen sík idegek lesznek, ha az élő Istenről kezdünk el beszélni

Ma már vannak 3D-s nyomtatók melyek bámulatos dolgokra képesek és lehet, hogy egy őrült napon majd a 3D-s embert is kinyomtatják, hiszen már ma is nyomtatnak térdimenziós emberi szerveket, műszívet stb.

SZONÁR

Nem más, mint a tengeralattjáró hangradarja. A mélytengeri hajók nem turista tengeralattjárók, ezért nincs rajtuk ablak. A kapitány vakon vezet a tengeri árkok, szirtek, hegyek között. Van azonban szonárja, melynek segítségével a benti monitoron 3d-ben látja a kinti környezetét és ki tudja kerülni az akadályokat.

A szonárt, nem úgy használja, hogy bekapcsolja egy kis időre, megnézi és memorizálja az utat, majd kikapcsolva azt emlékezetből irányítja a hajót. Ahhoz, hogy a katasztrófát elkerülje a szonárt folyamatosan kell működtetnie és a monitort is állandóan figyelnie kell.

Ha kikapcsolva tartja vagy elromlik a szonár és mégis vállalja a hajózást, akkor a katasztrófa biztosan bekövetkezik. A célba éréshez nem elegendő a 2 dimenziós térkép a kapitányi asztalon.

A hitetlen, istentagadó, erkölcstele világ sötét óceánjában hajózunk az örök élet világos partjai felé. Van egy gyárilag beépített, hangradarunk a keresztség óta, ez pedig az ima. Akinek néma a szíve, annak néma lesz a hite és néma lesz a szája és nem tud imádkozni. Ha nem imádkozik, akkor viszont hangot sem ad ki. Márpedig az imádság hangja az, ami visszaverődik a jelenlévő, de láthatatlan transzcendens világról és a Föltámadott 3D-s személyéről és ad látható és biztos utat és ad 3D-s bizonyságot Istenről.

Sokan azonban úgy használják az ima hangradarját, mint az a kapitány, aki csak olykor-olykor kapcsolja fel a szonárt és emlékezetből hajózik. Imádkozgatnak ugyan egy-egy kicsit majd háborogva csodálkoznak, hogy mégis hajótörést szenvedett az életük.

„Pedig imádkoztam, olykor templomba is mentem és mégis ez történt? Hát akkor a föltámadás nem is létezik, mert nincs róla megtapasztalásom, nekem a papírszagú tehetetlen isten nem kell – mondják, és csalódottan elhagyják a templomot, a mórikáló imát és a hitet. Ha arra jártok a tengeralattjárótokkal, akkor elsüllyedt roncsként találkozhattok velük.

Azt hiszem most már érthető lesz Jézus óhaja, sóhaja, életet mentő IGÉJÉNEK parancsa.

Szüntelen imádkozzatok!” (1Tessz5.17)

Mert amint a submarin folyamatosan használja a szonárját, hogy elkerülje a katasztrófát, úgy kell folyamatos imádásban, imádságban élnünk ahhoz, hogy felismerhessük az ördög sötét szándékait és életünk útjába tett akadályait, aknáit és csapdáit.

„Captain Jézus! A gépház tisztelettel, köszönettel, hálával és alázattal jelenti! A matrózok szíveinek szonárjai folyamatosan működnek és mind tapasztalják a Kapitány jelenlétét és szeretetét!”

„A kihajózásra megadom az engedélyt! Jó utat és biztonságos hajózást kívánok! Húsvéti örömmel és áldással! Captain Jesus”

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.