Az ellenség terve megrontásodra

mivel minden, ami a világban van – a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége – nem az Atyától van, hanem a világból”. (1Jn 2,16)

Az egyik dolog, amiért rendszeresen imádkozom, hogy tegyen éberré Isten az ellenség mesterkedéseire. Fel akarom ismerni a csapdáit, hogy el tudjam kerülni őket.

Hiszem, hogy Isten válaszához tartozott, amit felismertem egy nap Éva megkísértésének történetét (Ter 3) és mai alapigénket tanulmányozva: „mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból” (1Jn 2,16).

Összehasonlítottam ezt a két részletet a Bibliából, és igazi megvilágosodást éltem át arról, hogyan környékez meg minket a Sátán. Három megközelítési tervvel dolgozik szívünkön. És ugyanezt a tervet használta akkor is, amikor Jézust kísértette meg a pusztában a Mt 4,1-11 szerint! Mindez azt mutatja, hogy bár az ellenség hatalmas, támadása előrelátható, kiszámítható.

Nézzük meg közelebbről, hogy működött Éva történetében és Jézus esetében:

1. Érd el, hogy vágyakozzanak valami testi kielégülés után oly mértékig, hogy ez lefoglalja őket. Legyen az szex, drogok, alkohol vagy táplálék.

Évát a Sátán gyümölccsel kísértette meg, „amit jó volna enni …” (Ter 3,6b). Jézust kenyérrel kísértette meg böjtölés közben (Mt 4,3-4).
A Sátán bármelyik érzékszervünket meg tudja kísérteni, amivel többet foglalkozunk – az ízlelést, szaglást, hallást, érintést vagy látást. Isten azt mondja, hogy az érzékelés jó. Azért adta, hogy örömet okozzon – Isten akaratán belül. De kalandozzunk csak Isten szándékán kívülre, és érzékszerveink arra csábítanak, hogy ne Isten akarata szerint elégítsük ki szükségleteinket.

2. Annyira vágyjanak a birtoklásra, hogy végül boruljanak le az anyagiasság istene előtt. 

Évát úgy kísértette a Sátán, hogy felhívta figyelmét valamire, „ami csábítja a szemet, és kívánatos” (Ter 3,6). Jézusnak megmutatta és felajánlotta neki birtoklásra a világ országait (Mt 4,8-10).

A Sátán felvillantja szemünk előtt az újabb, nagyobb, látszólag jobb dolgokat, és próbálja felkelteni bennünk a vágyat a birtoklásukra. Arra csábít, hogy azt gondoljuk: „Teljesebb lesz tőle az életem. Boldog leszek tőle.” Aztán a megszerzett dolog elhasználódik, eltörik, megöregszik, és kiderül, milyen múlandóak az anyagi dolgok.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. március 27.