the worship of mammon evelyn de morgan

A munka démonai – a 3 műszakos életről

A gazdagság miatt való virrasztás elsorvasztja a testet, és gondja elűzi az álmot, a megélhetés gondjai lekötik a figyelmet, és mint a súlyos betegség, ébren tartják a lelket.” (Sir1,1).

Sorvasztja a testet! Ezt én háromféle módon értelmezem.

  • – a saját emberi, fizikai testet,
  • – az Egyházat, mint Krisztus testét,
  • – a család testét, amely mindennek az alap sejtje.

A tőkésnek a profit számít. A kieső munkás mindig pótolható. S Brüsszelnek a profit számít és a kieső családok a bevándorlókkal pótolhatóak.

Egész Európában általános lett a három műszakos munkarend. Az éjszaka és a sötétség az Ige szerint mindig is az Ellenség tevékenységének az ideje és területe. Feláldozni az Istentől rendelt pihenés idejét azért, hogy az ördög ganaját, a pénzt, gereblyézze valaki éjjel, ez bizony mennyei hazaárulás és életveszélyes következményekkel jár. Mert ez egy szellemi történés és leigázás.

A megkereszteltek éjjel önként és dalolva elhagyják szellemi otthonukat a biztonságot adó Isten Országát, kisétálnak annak szellemi uralma alól és átsétálnak egy idegen országba, ahol egész éjjel a mammon bálvány szándékaira dolgoznak rabszolgaként, a mammon profitjának a töredékéért. A mammon oltárán feláldozzák az igaz Istennek történő engedelmességüket, feláldozzák egészségüket, idejüket és emberi kapcsolataikat.

Lássuk csak a teljesség igénye nélkül! Hagyományosan, az IGE szerint miért is kelt fel az ember éjnek idején?

  • hogy megetesse a csecsemőjét, ellássa a beteget
  • hogy imádkozva virrasszon a családja és saját szívének kapui fölött és időben észrevegye a sötétben bujkáló ellenséget
  • hogy, dicsőítse és imádja az Urat

A mammon húsdaráló megteszi és megeszi a magáét. Nézzük tehát még egyszer:

Sorvasztja a testi egészséget. Sorvasztja az isteni erényeket és az Úrral való élő és személyes kapcsolatot. Sorvasztja a családi kapcsolatokat. Ha pl. mindkét szülő három műszakban dolgozik, akkor a családtagok egymás közti kapcsolata lassan tönkremegy, de így van ez akkor is, ha csak egyikük dolgozik így, csak a folyamat kicsit lassabb.

És van-e valami, ami közben növekszik, hogy így eltakarja és feledtesse a káros folyamatot? Van, ám de ezek tovább rontják a helyzetet. Vastagszik a bankszámla, ami hamis megnyugvást ad. Vastagszik a zsír a pocakon, mert aki erőn felül, a határait feszegetve dolgozik, az többet is eszik és többet lesz beteg. Vastagszik a belgyógyászati betegek kartonja.
Vastagszik a hitetlenség és engedetlenség, mert a szív úgy elkérgesedik, eldurvul, mint az a talp és sarok, amely régen nem látott már pedikűrt.  Vastagszik az elhidegülés fala a kapcsolatok minden vonatkozásában. Vastagszik a regisztrált elkárhozottak száma. Vastagszik a regisztrált tönkrement, elvált családok száma.

Egy termeszvár élete maga a tökéletes szervezettség, összehangoltság. Amikor azonban a hangyász betör az életükbe, akkor azzal együtt betör a káosz, a halál és minden megváltozik a termeszek életében. 

Lk.22.53. „Ez a ti órátok és a sötétség hatalmának az ideje.”

1Tessz5.7. „Az alvók éjjel alszanak, a részegek éjjel ittasodnak meg.”

Európát megitatta a mammon borával a pénz fejedelme és bódult rabszolgaként hajtják az ördögi pénzdarálót. A keresztény termeszek jól szervezett és biztonságos világa olyan lett, mint a medve által felzavart és lerombolt termesz vár. 

1Tim6.10. 10. „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni vágy. Néhányan törik magukat utána, ezért a hittől elpártoltak és sok bajba keveredtek.”

Akkor most összegezzük csak a címet a teljesség igénye nélkül. Milyen démonok hatnak azokra, akik a munkát és a mannát teszik az első helyre.

  1. Hűtlenség, bálványimádás.
  2. Ellenségeskedés Istennel szemben. Engedetlenség.
  3. Önpusztítás.
  4. Torkosság, iszákosság.
  5. Gőg. Isten országának, áldásainak semmibe vétele.
  6. Házasságtörés, paráznaság.
  7. A tisztán látás elvesztése.

Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem a gazdagságra gyúrnak, hanem a megélhetésért hajtanak Igaz ez? Nem mert, miközben éjt nappallá téve robotolnak, éppen az úrhatnám trendit követik, és erőn felül dolgoznak a tengerparti nyári nyaralásért….stb.stb.stb. Szükségetelen vackokért, melyek nem tesznek boldoggá. Pál idejében még elegendő volt a „néhányan” szó ennek a helyzetnek a jellemzésére. Ma már inkább a milliók szót használná az igazságot kinyilatkoztató és a sötétséget megvilágosító és leleplező Szentlélek. Amen! HAallelujaAH!

Járjunk az ÚR világosságában!” (Iz 2.5)
Dolgozzunk az Ő szőlőjében, mert Ő nem úgy fizet, mint a mammon az ő munkásainak. Tudjuk szőlőmunkásokról szóló példabeszédből, hogy Ő annak is ugyanazt a bért adja, akit csak az utolsó órában vett fel és csak egy órát dolgozott, mint annak, aki az egész napot végig dolgozta.

A pálya végén az örök életbe befutókat nem a sztahanovista rendszer alapján sorszámozzák.

ApCSel.13.11.
Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk. Mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint a mikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járjunk, nem tobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és irigységben. 
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

1Tim6.10. 10 „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni vágy.

Varga László püspök atya: Ne barátkozzunk démonokkal.

„Hatalom, Haszon, Hírnév, Hangulat… Ezek a legszívesebben látott démonok, de nem jó sem velük, sem társaikkal egy csapatban játszani. Sokkal jobb a győztesek oldalán állni. Saját, megtűrt démonjaink szívesen segítenek másokban keresni a bűnt, a bennünk lévőket pedig elrejtik.”

Köszönöm Jézus! Köszönöm Atya! Köszönöm Szentlélek!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké! Amen!  

Létrehozva 2019. március 13.