Újabb három kérdéssel folytatódik a Papp válaszol: rovatunkban Papp Miklós görögkatolikus pap minden héten a Ti kérdéseitekre válaszol!

István (Budapest)

Sokan élnek egyedül, elváltak, megözvegyültek, vagy épp agglegények. Ezek az emberek egész életükben halálos bűn végtelen sorozatát követik el, ha házasságon kívül testi érintkezésbe kerülnek egy asszonnyal? Meg kell-e ezt minden héten gyónni, ha vasárnap szeretnének áldozni? Lehet, hogy ezen bűnüket egy élet során több asszonnyal követik el, de lehet, hogy egy párkapcsolatban élnek sok-sok éve. Eddig nem sikerült ezt az isteni parancsot a napi élettel összhangba hoznom.

A keresztény erkölcsi tanítás alapja nem a statisztika. Sajnos a mindennapi életben mindannyian hazudunk is, mégsem azt tartjuk a normálisnak. A keresztények hősiesen tartják magukat ahhoz, hogy a királyra kimondják „meztelen”, még ha ezzel statisztikailag a kisebbséghez is tartozunk. Az erényt akkor is erénynek tartjuk (pl. a szűzi házasságkötést), ha mások kinevetnek érte, s a bűnt akkor is bűnnek tartjuk (pl. a házasságon kívüli szexualitást), ha sokan igenlik.

Másrészt a keresztény erkölcs sohasem a zátonyra futott életekhez igazodik, hanem a sikeres életekhez.

Az elithez, a sóhoz, a hegyre épített városhoz. Az igazán boldog emberekhez, a boldog családosokhoz vagy cölibátusban élőkhöz. Keresztényként valahogy egészségesebbnek kellene lennünk, mint a kritizálóinknak, vagy a világ bazáraiban elveszőknek. Persze végső soron a keresztény erkölcs alapja Krisztus: Krisztus nem csak az isteni lét teljességet nyilatkoztatta, hanem az emberi lét teljességét is. Ő a tökéletes ember, a II. Vatikáni Zsinat úgy mondja: „föltárja az embert az embernek” (GS 22). Egészen biztosak lehetünk abban, hogy elveszíti az egyetlen élete szépségét, igaz örömét, aki a bűnös mintához, és nem Krisztushoz igazítja az életét. Különösen a fiataloknak kell ezt megszívlelniük, akik előtt még ott az egész élet:

nagyon nem mindegy, hogy kikhez orientálódnak!

Biztos vagyok benne, hogy akik rendetlen szexuális életet élnek, azok is szeretet keresnek és boldogok akarnak lenni. Valahogy azt nem értem: hogyan hihetik, hogy olcsó életvitellel, olcsó szexualitással ők majd nagyon boldogok lesznek? Kielégültek lehetnek néhány percre, de boldogok nem. A boldogság komplex dolog, több, mint a kielégülés. Nem csak azokat alázza meg az ember, akiket tárgyként használ egy-egy szexuális kapcsolatra, hanem önmagát is: az egyetlen drága szabadságát szétszórja a sárba. A szabadság csodálatos dolog! De nem arra kaptuk, hogy szétszórjuk, igénytelen szinten élvezkedjünk. A szabadságnak valami hatalmas tétje van: az énünket alakítjuk, sorsokat alakítunk. Bárhogy alakul is a sorsa valakinek (egyetemista, elvált, megözvegyült, vendégmunkás) nem lesz boldog a bűnös élvezetkereséstől. A lelkiismeretünkbe Isten beleírta a jóra, a szentre való törekvést:

éppen a saját lelkiismeret-furdalásunk nem engedi, hogy maradéktalanul élvezzük a bűnös dolgokat.

Egy-egy dologban próbálhatunk hazudni a lelkiismeretünknek, de egy életen át büntetlenül nem lehet. A szabadság életdöntésre való: hogy életünk nyersanyagát (genetika, szexualitás, pénz, történelmi helyzet) megműveljük, létrehozzuk életművünket. Ez lehet család vagy cölibátus, polgári élet vagy remeteség, de a cél a nagy mű. Míg a liberális Sartre szerint a szabadság célja önmaga, az a szabad, aki mind dönthet máshogy, bárhogy – a teológus Rahner hangsúlyozza: a szabadság arra való, hogy valami véglegeset alkossunk, ami megmarad a halál után is. A szabadság tétje a halálon túlra nyúlik!

Papi szolgálatunk talán legnehezebb helyzete, amikor valaki a halál felé közeledve megbánja az egész életét. Igazán nem egy-egy nagy bűnt szoktak bánni (persze az is visszatér), hanem azt, hogy nem éltek igazán. Hogy szétszórták önmagukat, hogy csak dolgoztak, hogy nem foglalkoztak a széppel, hogy csak élvezkedtek, hogy lehetőségeket a nagyobb igazságra elszalasztottak, hogy mások szekerét tolták, hogy sodródtak a „mindenkivel”, hogy nem élték azt a gyönyörűséges ajánlatot, amit Isten ajándékozott nekik. A haláltudat tisztító, s akik szép döntéseket nem hoznak meg a jó szó hatására, Demmer szerint majd a halál közelgő prése kényszeríti jobb döntésekre, kapkodásra, a menthető mentésére. Bőven látunk ilyet pl. a gyermekvállalást illetően…

Az Eucharisztia vételéről pedig most csak annyit: hogyan merészeli azt hinni valaki, hogy szemtelenül bűnös életet él, hetente meggyónja, s aztán a kegyelem áradni fog? Az ilyen gondolkodás mindkét szentség meggyalázása. Krisztus a vérét adta azért a szent kenyérért és borért. Sohasem vagyunk méltók rá, de szándékosan meggyalázó módon nem közeledhetünk hozzá! 

A teljes cikk elérhető itt.

Létrehozva 2019. február 20.