Egy aranyos játékot játszottak a gyerekeim. “Mennyire ismersz engem?” Ez lehetne a játék címe. Valamelyikük feltett egy magára vonatkozó kérdést és a többieknek egyszerre kellett válaszolniuk. Aztán nagy volt az öröm, ha mindenki ugyanazt a választ adta. Megtetszett a játék, én is beszálltam. 

– Apa kedvenc színe? 
– Zöld! 
– Apa kedvenc autómárkája? 
– BMW! 

– Apa kedvenc étele? 
– Húsleves! 

Mindenki tudta a választ. Gondoltam, megtréfálom őket és felteszek egy olyan kérdést, amire talán nem tudnak majd egyformán válaszolni. A kérdés így szólt: 
– Ki apa kedvenc gyereke? 
– Ééén! Hangzott egyszerre, egyértelműen. 

Ezek a kölykök ismernek engem. Tudják, nincs különbség, nincs rangsor. Minden más esetben lehet többféle válasz. Szín, autómárka, étel… Minden viszonylagos, ízlés függő. De ha róluk van szó, akkor egyetlen helyes válasz lehetséges: ÉN! 

Az Istennel játszott „Mennyire ismersz engem?” játékunkat életnek hívják. Mindent az határoz meg, ismerjük-e Őt, illetve olyannak ismerjük-e, amilyen valójában?! Ha feltenné a kérdést, “Ki az én kedvenc gyerekem?” Vajon gondolkodás nélkül rávágnánk-e: Ééén!

Hiszek a ragaszkodásnak és az Istennel való közvetlenségnek abban a szintjében, ahol általánosság-mentesen ismerhető, élvezhető az Apa személye, jelenléte. Hiszem, és élem is, hogy lehet, sőt, elengedhetetlen közel lenni az Apa szívéhez. Mindenestül. Hibával, erénnyel, hittel, kudarccal, szabadon, terhelten, nevetve, könnyek közt… Ez mind-mind semmi a kapcsolatunkhoz képest. Nála ez számít. Neki ÉN vagyok a fontos. Ha végre merném megfelelő módon értékelni magam Isten előtt, (ha valóban ráébrednék, mivé, kivé tett engem azzal, hogy meghalt értem) az még mindig semmi se lenne ahhoz képest, ahogyan Ő értékel engem.

Forrás: PIntér Béla | Facebook

Létrehozva 2019. február 5.