Legmélyebb vágyaink

 

Képzeld el, hogy ki tudnád venni a szívedet, és a kezedben mint valami olvasztótégelyben tartva ki tudnád szűrni belőle legbenső vágyaidat. Melyek lennének ezek? Mire vágysz legjobban?

Először is: élni. Mit érne megbecsülés, előrejutás, hatalom, ha nem lenne bennünk élet? Éjjel ösztönösen előrenyújtott kézzel tapogatózunk a sötétben, hogy inkább egy testrészt veszítsünk el, mintsem a legdrágábbat, az életünket.

Azután: vágyakozunk az igazságra. Miután világra jöttünk, egyik első kérdésünk az volt: „Miért?”. Szétszedtük a játékainkat, hogy megtudjuk, mitől forognak a kerekek. Később magát az univerzumot szedjük alkotóelemeire, hogy megtudjuk, mitől forognak a kerekei. Ismerni akarjuk az okokat; ezért nem szeretjük, ha titkolóznak előttünk. Megismerésre vagyunk teremtve.

Az élet és az igazság mellett még egy dologra vágyódunk: szeretetre. A kisgyerek szeretetből ösztönösen anyja kebléhez bújik. Anyjához fut, aki beköti a játék során szerzett sebeit. Később vele egykorú társat keres, akinek kiöntheti a szívét; akire igaz a barát szép meghatározása: „az, aki mellett akár csöndben is lehetünk”. A szeretet utáni hajsza a bölcsőtől a sírig tart.

Vágyakozunk minderre – de vajon megtaláljuk-e itt? Megtaláljuk-e itt az élet teljességét? Bizony nem. Minden másodperc közelebb visz a sírhoz. Minden szívdobbanásunk gyászindulót dobol. „Óráról órára érünk, érünk; óráról órára rothadunk.” (Shakespeare: Ahogy tetszik II/7).

Nincs meg itt az élet teljessége; sem az igazságé: minél többet tanulunk, annál kevesebbet tudunk, mert a tudás újabb és újabb útjai nyílnak meg előttünk, melyeket bejárni egész életünk kevés volna. Bárcsak tízmilliomod részét tudnám annak, amit érettségizőként úgy hittem, tudok!

Nincs meg itt sem az igazság, sem a szeretet a maga teljességében. Ha szép és nemes marad a szeretet, akkor is eljön a nap, amikor a barátok utoljára ölelik meg egymást. Az utolsó sütemény is morzsává foszlik az élet nagy lakomáján.

Így vagyunk hát: keressük az életet, az igazságot, a szeretetet, és nem találjuk. Értelmetlen életre vagyunk hát kárhoztatva?

De vajon volna-e szemünk, ha nem volna mit látni?

Töredékek ezek: valahol léteznie kell az egésznek!

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2019. január 28.