A sátán füstje és Don Amorth füstje

AKovacs- Hozzászólás egy interjúhoz -

Don Gabriele Amorth, a római egyházmegye exorcistája, egy Stefano Maria Pacinak adott interjúban élesen bírálja az Exorcizmus új rituáléját. E bírálat során fontos és figyelemreméltó dolgokat mond, amelyeket nagyon komolyan kell vennünk. Mégis úgy gondolom, bírálata más szempontokból egyoldalú és túlzott.

Előre kell bocsátanom: nagyon tisztelem Amorth atyát. Mélyen hívő, hivatásának élő embernek látom, aki ezreknek és ezreknek szolgált eredményesen a manapság olyannyira elhanyagolt szentelménnyel, az exorcizmussal. Könyve, az „Egy ördögűző tapasztalatai” (Ecclesia, Bp. 1994.), szemkinyitó olvasmány volt sokak számára, magam is rengeteget tanultam belőle. Ami az exorcizmus gyakorlatát illeti, őhozzá képest sehol sem vagyok, egyszerűen nem vagyunk egy súlycsoportban. Ő sokezer exorcizmust végzett, én soha egyet se. Szabadító imát végeztem ugyan, de nem olyan sokat, és minden drámai jelleg nélkül. Nincsenek tapasztalataim rendkívüli démoni jelenségekről.

Mivel azonban magam is foglalkozom démonológiával, továbbá mivel Amorth atya bírálata nem kizárólag az exorcizmussal kapcsolatos, jogosnak tartom, hogy általános teológiai alapon néhány megjegyzést tegyek, amellyel bírálatát nem megcáfolni, hanem bizonyos éleitől megfosztani szeretném.

Vegyük szemügyre Amorth atya nyilatkozatának alábbi sorait:

A II. Vatikáni Zsinat azt kívánta, hogy bizonyos szövegeket átdolgozzanak. Azonban nem ezt tették, ehelyett teljesen újakat írtak. Anélkül, hogy gondoltak volna arra, hogy így csak sok mindent elrontanak kijavítás helyett. Sok rítust, mely kiállta az idő próbáját, e mánia alapján elvetettek, elrontottak, mintha az Egyház egészen a mai napig hazudott volna vagy csaló lett volna, s csak most érkezett volna el a zsenik, a szuper-teológusok és szuper-bibliakutatók, szuper-liturgikusok kora, akik pontosan tudják, hogy mi a jó az Egyháznak. Hát ez hazugság. A Zsinat egész egyszerűen a szövegek átdolgozását akarta, s nem azok elvetését.

Nem szükséges gyakorlattal rendelkezni az exorcizmusban, hogy lássuk: liturgikus tradicionalizmussal van dolgunk. Amorth atya itt úgy beszél, mintha a zsinat által megkívánt átdolgozás kizárta volna új szövegek alkotását, vagy mintha a liturgikus reform minden régi szöveget elvetett volna, vagy mintha a pápa oldó és kötő hatalmába nem férne bele a zsinati koncepció határainak túllépése (ami kétségkívül meg is történt, hiszen a zsinat meg akarta tartani a latin misét). Ez három téves feltételezés, mindhárom benne lappang az idézett interjú-szövegben, és azonfelül a keserű indulat füstölgése is, amit a hemzsegő bántó szavak fejeznek ki. Ez nem a sátán füstje; ez Amorth atya füstje.

Most képzeljük el: valakinek, aki így érez a liturgikus újításokkal kapcsolatban, kezébe adnak egy új exorcizmus-szöveget, ami radikálisan eltér az eddig használttól, amit ő már kívülről tudott. Ráadásul ő mindent megtett, hogy ne ez a szöveg szülessen, és tiltakozását figyelmen kívül hagyták. Keserűséggel, szíve háborgásában „kipróbálja” az új rituálé szövegeit, és megállapítja, amit a riportban olvashatunk:

Olyan fegyvert adtak a kezünkbe, ami nincs megtöltve. Kihúztak hatékony imákat, melyek a 12. század óta használatban voltak, s olyan új imákat alkottak, melyek teljesen hatástalanok.

Mi, azok az exorcisták, akik az új átmeneti Rituálé imáit kipróbáltuk, egyöntetűleg megállapítottuk, hogy azok teljesen hatástalanok.

Ma nincs oltalom a sátán ellen. Nincs eszköz, nincs ima.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a hittel, Jézus nevében végzett ima „teljesen hatástalan” lehessen, különösen ha az az Anyaszentegyház jóváhagyott liturgikus szövege. Teljesen hatástalan lehetett azok kezében, akik eleve háborogtak ellene, és nem hitték, hogy hatékony lehet. De azt nem hiszem, hogy ennyire formula-függő lenne a keresztény ima.

Nem vagyunk mágusok. Don Amorthnak teljes joga van azt kívánni, hogy más, jobb imákat alkossanak az exorcizmus céljaira, s teljes joga van a régi formulát használni, ha azt az Egyház megengedi neki. De nincs joga azt mondani, hogy a jelenlegi liturgikus szövegek nem hatékonyak. Ez ugyanolyan, mint amikor a szélsőséges tradicionalisták megállapítják, hogy az új mise átváltoztatása nem érvényes. A tradicionalizmus hűtlenség az Egyházban mindig működő Szentlélek ellen.

Tárgyi tévedés azt mondani, hogy a gyermekkeresztelésből kimaradt az exorcizmus. Talán kimaradt egy ördögűző szöveg, de a lényeg megvan. Ugyancsak tévesnek tartom Amorth atyának azt a megállapítását, hogy az Exorcizmus új rituáléja szerint rontás esetén tilos exorcizmust alkalmazni. Tilos exorcizmust alkalmazni pusztán azért, mert valaki úgy gondolja, rontás, szemmelverés stb. áldozata; ez ugyanis sokszor csak babonás gyanú. Ha viszont az exorcista valóságos démoni jelenlétet érzékel, akkor véleményem szerint nyugodtan alkalmazhat ilyen esetekben is exorcizmust, ez nem ütközik az előírásba.

A démoni jelenlét megállapítását pedig a régi szertartás szerint se lehetett azzal végezni, hogy megkezdjük az exorcizmust, hanem előbb meg kellett bizonyosodni a megszállottság tényéről. Amit tehát Amorth „a tudatlanság mesterművének” nevez, megvolt a régi előírásban is, még akkor is, ha Don Amorth gyakorlata ettől eltért. Továbbá az új rituálé se „teljes bizonyosságot” követel, hanem „morális bizonyosságot”, ami azt jelenti, hogy döntőnek látszó jelek szólnak a megszállottság mellett, nem pedig azt, hogy az ellenkezője teljesen kizárt. Ilyen jeleket kaphatunk akkor, ha az illetővel beszélgetünk és saját szavainkkal szabadító imát végzünk, nem szükséges hozzá a szentelményi exorcizmus megkezdése. Amorth atyának, aki kitűnő exorcista, elég tapasztalata van ahhoz, hogy valakinek fejére téve a kezét, megállapítsa a démoni jelenlétet.

Ez a morális bizonyossághoz és az exorcizmus megkezdéséhez elég. Más esetekben, amikor nem kijelölt exorcista végzi az exorcizmust, esetre szóló engedélyt kell kérni a főpásztortól, és nagyon érthető, hogy ehhez bizonyítékok kellenek az exorcizmus szükségességére nézve. Végül, az új rituálé valamennyi formuláját és a megszállottság fogalmának rugalmasságát figyelembe véve, elesik szerintem az a vád is, hogy ellentmondás van a Katekizmus és az Exorcizmus szövegei között.

Amorth atya könyvéből és interjújából az tűnik ki, hogy harcias, konfliktus-kereső, kveruláns egyéniség. Nem kezdtek kampányt, mondja; de ez az interjú nekem nagyonis úgy tűnik, mint egy megkezdett kampány folytatása. Amit az exorcisták üldözéséről mond, abban meg kellene hallgatni a másik oldal véleményét is. Az ilyen emberektől ugyanis félni szoktak, és igyekeznek távol tartani őket az ügyektől. Főként, ha az egész liturgikus reformról destruktív véleményük van.

Most pedig, miután őszintén elmondtam, miben nem értek egyet Amorth atyával, elmondom azt is, mi az, amiben egyetértek vele. Ez pedig – minden kritikám ellenére – több és lényegesebb, mint amiben nem értek egyet. Tompítani kívántam támadását az új Exorcizmus ellen, amelyen Krisztus Szent Egyházának jóváhagyó pecsétje van, de nem kívántam cáfolni fő mondanivalóját: hogy a sátán füstje valóban behatolt az Úr házába.

 Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.