Halálos bűn – bocsánatos bűn

Nemcsak amiatt érdemes megkülönböztetni a halálos és bocsánatos bűnt, mert az egyiket mindig meg kell gyónni, a másikat nem kötelező. Hiszen a Krisztust tudatosan követő ember érteni is akarja azt, amit hisz. A hit az első, és ez megvilágosítja az értelmet, a megértés viszont erősíti a hitet.

A halálos bűn Isten törvényének súlyos megsértésével lerombolja (megöli-ezért halálos) az ember szívében a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, végső céljától és boldogságától azzal, hogy valami kisebb jót helyez Isten elé. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki. Itt tűnik ki világosan, hogy a szeretet nem érzés, hanem odaadottság.

Ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen, három dolog együttes megléte szükséges: halálos mindaz a bűn, „melynek tárgya súlyos anyag, és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el.”

Talán azt gondolja az ember: magát Istent nem tagadtam meg, hanem csak az erkölcsi törvény ellen vétettem. Istent továbbra is szeretem! Az erkölcsi törvény, az Isten törvénye kifejezetten az Ő személyes akarata, amellyel Ő azonosul. Ne felejtsük el: Isten Szava maga a második isteni személy. Ha szavai ellen vétünk, Őellene vétünk.

 A bűn anyagának súlyát Isten parancsolatai határozzák meg Jézus válasza szerint, amit a gazdag ifjúnak adott: “Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne szólj hamis tanúságot! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” (Mk 10,19) A bűnök súlyossága között is van különbség: a gyilkosság súlyosabb, mint a lopás. A sértett személyek minőségét is mérlegelni kell: a szülők elleni erőszakos cselekmény súlyosabb, mint ha idegen ellen követik el.

A halálos bűn elkövetéséhez teljes ismeret és teljes beleegyezés kell. Föltételezi a cselekedet bűnös jellegének ismeretét, annak Isten parancsával való ellenkezését.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2022. június 4.