Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért?

Tíz tanács II. János Pál pápától

II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét, gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.

1. A rózsafüzér célja: Krisztus arcának szemlélése

„Krisztus arcára szegezni a tekintetet, fölismerni a misztériumot […] Krisztus minden tanítványának feladata, tehát a miénk is. Miközben ezt az arcot szemléljük, kitárulunk a szentháromságos élet misztériumának befogadására, hogy mindig újra megtapasztaljuk az Atya szeretetét, és örvendjünk a Szentlélek örömével.” (9)
„… a rózsafüzér a feszületre irányul: tőle indul és hozzá érkezik, mint maga az imádkozás is. Hiszen Krisztusban összpontosul a hívők élete és imádsága. Minden belőle indul ki, minden feléje irányul, minden általa jut el a Szentlélekben az Atyához.” (36)

2. Jézus neve

„Az Üdvözlégy súlypontja, mintegy fordulópont a két rész között: Jézus neve. Olykor, ha sietve imádkozzuk, ez a súlypont eltűnik, s vele együtt elvész a kapcsolat is Krisztusnak azzal a titkával, amelyikről éppen elmélkedünk. […] Jézus nevét – az egyetlen nevet, amelyben az üdvösség reménye nekünk adatott (vö. ApCsel 4,12) – a Szentséges Anya nevével együtt ismételgetni, s mintegy engedni, hogy Mária sugallja nekünk ez a nevet, a hasonulásnak olyan útja, mely egyre mélyebbre bevezet Krisztus életében.” (33)

3. A rózsafüzér megértése

„A rózsafüzér megértéséhez el kell mélyülni a szeretet sajátos lelki dinamikájában.” (26)

4. A csend

„Az odahallgatás és az elmélkedés a csendből táplálkozik. Jó, ha a titok kimondása és a Szentírás szavai után megfelelő időre megállunk, hogy tekintetünket a szemlélendő titokra szegezzük, mielőtt elkezdjük a szóbeli imát. A csend értékének újrafölfedezése az egyik titka az elmélkedés és a szemlélődés gyakorlásának.” (31)

5. Rózsafüzér és Szentírás

„… a rózsafüzér nem helyettesíti a lelki olvasmányt (lectio divina), épp ellenkezőleg, föltételezi és elősegíti azt. […] A rózsafüzérben szemlélt titkok […] által a lélek könnyen utakat találhat az egész evangéliumhoz, főként ha a rózsafüzért a tartós összeszedettség különleges állapotában imádkozzák. […] Annak érdekében, hogy az elmélkedés szentírási alapot kapjon és mélyebb lehessen, hasznos, ha a titok kimondása után fölolvasnak egy, a körülményeknek megfelelő rövidebb-hosszabb szentírási részt. Az egyéb emberi szavak ugyanis soha nem érik el a sugalmazott szavak sajátos hatékonyságát. Ezeket ugyanis azzal a bizonyossággal hallgatjuk, hogy Isten szava, mely a ma számára, az »én számomra« hangzik el.” (29–30)

 Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. október 12.