A Veritatis splendor megjelenésének 25. évfordulóján

…mikor egy püspök azt mondja, hogy az abortusz (és nem az anya megmentése miatt…) lehet “nem elítélendő”:  “Bármilyen meglepő is, hogy kimondom, de vannak olyan szituációk – ahogy egy tanárom mondta egykor –, amikor a szülőkre kell bízni ezt a döntést. Ne mi, nőtlen papok adjunk okos tanácsokat. A szexuális szabadosság nagy veszély, és ebben őszintén, becsületesen segítenünk kellene a fiataloknak. Vannak olyan esetek, amikor nem törhetünk pálcát fölöttük, akik belesodródnak egy meggondolatlan kapcsolatba, és belemennek ebbe a borzalomba, ami az abortusz.” 

…mikor azért büntetnek valakit, ha nem akar segíteni másnak elvetetni a gyerekét; ha nem járul hozzá, hogy lekapcsoltatják a hozzátartozóját (például gyerekét) életben tartó gépeket; ha a homoszexuálisok házasságkötéséhez nem akar szolgáltatásaival asszisztálni. Ma államok, bíróságok kényszerítenek embereket hitükkel és a természeti törvénnyel ellentétes tettekre. (Vagy egyszerűen el kell hagyniuk az állásukat.)

Ma 25 éve, 1993. augusztus 6-án jelent meg II. János Pál (meggyőződésem szerint legfontosabb) enciklikája a Veritatis splendor, melynek fő témája az Istentől rendelt természeti törvény léte, az, hogy vannak olyan cselekedetek, amik soha semmilyen körülmények között nem igazolhatók – bármilyen szép cél érdekében, vagy bármilyen szép célra hivatkozva tegyük is meg azokat. Akik ma ezt vallják, akik konkrét esetben (legyen szó abortuszról, a házasság szentségének megsértéséről, lopásról, esküszegésről, gyilkosságról, stb.) az Isten által rendelt és az Egyház által tanított természeti törvény által definiált “tárgya miatt bensőleg rossz bűnös cselekedeteket” találnak, azokat morális legistáknak bélyegzik (mintha Ferenc pápa elítélő jelzője őket írná le). Őket ma azzal vádolják, hogy ítélkeznek, ahelyett, hogy azt keresnék “mit tenne Jézus:”. Őket ma azzal vádolják, hogy elfeledkeznének a szeretetről. (Persze a szereteten annak a hollywood-i szentimentális verzióját értve, és nem azt, amit XVI. Benedek írt – a Veritatis splendort is követve.)

Tudjuk sok minden változott az enciklika megjelenése óta. Ma már nem csak a morális relativizmus van jelen,  amely az enciklika egyik fő célpontja, hanem új “autoriter moralitások” is. Utóbbiak a szegények, az elesettek (vagy éppen az abortuszra “kényszerítettek”, a tulajdon, a köznyugalom megsértésére “kényszerített” “elnyomottak”) iránti érzéketlenséget olvassák azok fejére, akik a Veritatis splendor által tanított morális igazságokat komolyan veszik . Ők az “emberi méltóság sérthetetlenségét” állítják annak helyébe, ami II. János Pál számára az Istentől származó, Egyház által közvetített természeti törvény volt. Ma az “emberi méltóság” üres bálványa kerül piedesztálra. És épp mivel üres, így az azt használó “társadalomkritikus” bármikor újrafogalmazhatja, újabb “jogot”, újabb követelést beledobva: hol az egyik, hol a másik “védett csoport” (egymásnak sokszor ellentmondó) követeléseit téve az emberi méltóság “sarokpontjává”.

Ma ezen bálvány előtt követelnek hódolatot. Sőt, e bálvány megsértőire lényegesen komolyabb szankciókkal sújtanak le, mint az Egyház az istentagadókra, istenkáromlókra. 25 éve még azért kritizálták a természeti törvényre hivatkozókat, hogy milyen alapon szólnak bele, ha mások el akarják dönteni, hogy akarnak-e gyereket, életben akarják-e tartani halálos beteg hozzátartozójukat, homoszexuális kapcsolatban akarnak-e élni. Ne szóljunk ebbe bele – legyen ez kinek, kinek a magánügye, szavad döntése! Ma nem az a kérdés, hogy “rákényszeríthetjük-e másra” a természeti törvényt, hanem az, hogy mi élhetünk-e a szerint.

De most nem morális kérdésekről, változásokról szeretnék beszélni. Vannak ehhez nálam jobban értők – szerencsére. Arról szeretnék elgondolkodni itt, hogy az a természettörvény, amit a Veritatis splendor felmutat nélkülözhetetlen a kapitalizmus jó működéséhez. Nem véletlen, hogy azok, akik akár a morális relativizmus miatt, akár az “emberi méltóság” bálványa miatt megtagadják ezt a természettörvényt, végül (jobb- vagy baloldali) kapitalizmus-kritikusként végzik. És olyan szép – Lukács Györgyöt megszégyenítő – kifejezéseket találnak ki a kapitalizmusra, mint a  “globális-bürokratikus struktúrák ellenőrizhetetlen, átláthatatlan és számonkérhetetlen uralma”. Ez a definíció, vagyis az, amit ők a kapitalizmusban kritizálnak, tökéletesen illik a természeti törvényre is. Isten, e törvények alkotója a nemzeti kormányok, a (liberális vagy illiberális) demokráciák és alkotmányok számára ellenőrizhetetlen, számonkérhetetlen. Maguk a törvények sokszor a politikusok, a philosophe-ok számára  értelmetlennek, áttekinthetetlennek tűnnek – ahogy sokuk számára Isten léte is az. E törvények nemzetek, sőt kultúrák fölött állnak – vagyis globálisak. És halkan tegyük hozzá: az Isten törvényét e világon hirdető egyház bizony bürokratikus is. (Okkal – de erről nem most szólnék.)

Létrehozva 2018. augusztus 19.