Sarah bíboros az istenkeresésről

alt

Lehet, hogy ez bravúros tett, amit kérek, de össze tudná foglalni néhány szóban, mit jelent Istent keresni, amelyről Ön oly gyakran beszél?

A 42. zsoltár mondja: „Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Isten! Szomjazik a lelkem az erős és élő Istenhez, mikor jutok el, s jelenek meg Isten orcája előtt?” Azt gondolom, ezek a mondatok kifejezik azt a vágyat, amely állandóan bennünk van. Az embernek abszolúte szüksége van Istenre, mint egy újszülöttnek az édesanyjára.

Az Atya magának teremtett minket, de szívünk szorongó, és nyugtalan, mert tompa aggodalom osztja meg. Egyszerűen meg akar nyugodni Istenben, és egyedül ő elégítheti ki. Ezért vagyunk tudatosan vagy tudatlanul az Atya szüntelen keresésében.

Nem kell attól tartanunk, hogy mindig keresnünk kell őt, mert Isten ott rejtőzik életünk annyi eseménye, annyi kísértés, annyi hamis fény mögött, amelyek minket megvakítanak. Könnyen elveszíthetjük Őt.

Az Isten utáni vágy mégis az ember szívébe beleírva marad. Igen, az embert Isten teremtette, magának teremtette, és folyton vonzza. Az ember csak Istenben találja meg az igazságot és a boldogságot, amelyet lázasan keres. Szent Ágoston nagyszerűen szólott az embernek erről az őrült vonzalmáról Isten városa iránt, a földi város minden mulandó csábításával ellentétben.

Az ember vágyakozik a rendkívülire, aki az Isten, de sohasem találkozott vele. Korunk vallási közömbösségében még hevesebb a keresés. Mert a világ dolgai cinkosai az örökkévalóságnak. Ha korunk lelki szárazsága rettenetes, ne feledjük, hogy az isteni forrás közelebb van, mint valaha. Az ember keresheti anélkül, hogy tudná miért, vagy vissza is utasíthatja az Isten felé vezető utat; de a keresés marad a lelke mélyén. Hogyan lehetne felfedni ezt a belső szomjúságot, hogy segítsünk az emberiségnek túlhaladni az érzékeny látszatok fátyolát?

Úgy gondolom, az ember soha nem lesz közömbös Isten előtt. Elfeledheti divatból vagy valamilyen ideológiától befolyásolva. De ez a félénk visszahúzódás alkalmi. Ebből a szempontból nézve nem létezik ateizmus. Paradox módon, maga a tény, hogy nem hisz valaki, már egy visszautasított hitről tesz tanúságot.

Az Egyház természetfeletti boldogságról beszél. Mit jelent ez a kifejezés?

A teológusok szerint a boldogság Isten látása és birtoklása. A földön nem látjuk Istent. Tudjuk, hogy létezik, de nem látjuk. Szent Tamás szerint Isten látása a mennyben közvetlen látás lesz.

A földön akarnánk szeretni őt teljes szívünkből, de idáig nem jutunk el. Miért? Mert nem látjuk Istent. A mennyben a lelkünk csendes lesz, tökéletesen tanulékony, és átjárja a világosság. Megingathatatlan lesz. Az ember örök nyugtalansága a földön a tünékeny látszatok keresésébe viszi. Az Égben a létezést fogjuk birtokolni.

Az átalakulás és a feltámadás ígérete kétezer éve szüntelenül meg. döbbenti az embert. Nyilván nehéz felkészíteni magunkat ezen a földön az igazi égi boldogságra. Az egyetlen biztos módszer egyesülve maradni Istennel, aki jelen van a szívünkben. Az örökkévalóság látása nem adatott meg nekünk jelen életünk idején, de van hitünk, amely birtoklás a sötétségben.

Ezen a világon Isten tökéletességének bizonyossága elég kell hogy legyen nekünk. A Hippó püspökének, Szent Ágostonnak tulajdonított mondatok megerősíthetik: „Istenem, ha azt a cserét ajánlanád nekem, hogy tedd, hogy én Isten legyek, Te pedig Ágoston, azt mondanám: Nem! Jobban szeretném, te lennél Isten én pedig Ágoston vagy bármi, mit tesz az? Te vagy az én örömem, nem pedig én magam.”

A keresztények tudják, hogy az idők végén Krisztus visszatér dicsőségben. A Biblia szerint angyalok kísérik, és előtte összegyűlnek a népek. Szétválasztja az embereket, mint a pásztor a juhokat és a kosokat. Egyeseket jobbjára helyez, hogy vele éljenek az örökkévalóságban, másokat pedig, akik maguk választották meg helyüket, távol maradnak az ő fényétől. A földi város nem a mi igazi hazánk, csak átmeneti pillanat. Arra születtünk, hogy nagy utazást tegyünk Isten városa felé és a „szentek polgártársai, Isten háza népe legyünk” (Ef 2,19).

Ezen fönséges rendeltetés ellenére arra hívattunk, hogy Isten munkásai legyünk, hogy az örökkévalóság harmata leszálljon már most erre a világra. Az Ég látása nem feledtetheti velünk, hogy harcolnunk kell a rossz erői ellen, amelyek lankadatlanul keresik az Isten által teremtett emberiség megrontását. Isten országának hic et nunc (itt és most) kell elkezdődnie.

A földön birtokoljuk az imádság kincsét, amely az Ég nyelvezete. Ebben a nyelvben minden szó egyetlen gondolatot, egyetlen igazságot fejez ki, amely aztán elönti a lelket, és beléhatol teljesen, hogy irányítsa és nemesítse. Ezt az igazságot maga Krisztus hirdette: én vagyok a végtelen szeretet. Minden, ami az enyém nektek adom, hogy egy legyünk, amint az Atya és a Fiú is egy (lásd Jn 17,22-23).

A latin mondja: „Soli Deo." Egyedül Istennek kell mozgatnia az embert?

Az embernek nem szabad maga felé fordulnia. Éppen az ellenkező irány biztosítja neki az egyensúlyt és az életet. Az embernek ki kell szakadnia önmagából. Ha saját egójába van bezárva, saját belső börtöne valóságos pokol marad.

Isten az egyetlen nyitott út, amelyen meg tudunk szökni önmagunktól!

Csak Isten jelenléte adhatja nekünk egyszerre a szabadságot és a tisztaságot és az egyensúlyt a kettő között. Nem emberektől veszünk mintát, még a legjobbaktól sem, hogyan tudnánk megtenni azt, amit kell, hanem Isten felé fordulva. Ő az, aki nekünk megmutatja, melyek azok az áldozatok, amelyeket kér tőlünk, és ugyancsak ő az, aki megadja az erőt, hogy meg tudjuk hozni azokat.

Amikor sötétben vagyunk, és nem vagyunk képesek többé látni sem Istent, sem az ő eszményképét, egy kis bátorság kell, türelmesen feléje fordulva. Ezekben a sötét órákban gyorsabban haladunk a cél felé.

A hit alagútjai útrövidítések Isten felé. Ekkor szórakozni annyi, mint nagy kegyelmeket elveszíteni. Mennyi szent megtapasztalta ezt!

Ha lelkünket hűségesen, mindig türelemmel az isteni világosság felé irányítjuk, mi is ragyogóvá válunk, mint a virágok, amikor felveszik a nap formáját.

A helyes irányulás eredményezi a rendet, az egyensúlyt, a nyugalmat és a békét. Akkor a szentség útján járunk, ami abban áll, hogy Isten jobban érdekel minket, mint saját magunk, és az ő örök szépségében élünk.

Kalkuttai Teréz anya lelki végrendeletét említeném, aki élete vége felé írhatta: ,,Igyekezzetek Isten jelenlétében járni, mindazokban Istent látni, akivel találkoztok, főleg az utcákon. Sugározzátok az Istenhez találkozás, az Istennel való élet, a Vele való lét örömét.”

 

Forrás: Robert Sarah – Nicolas Diat: Isten vagy a semmi (könyvrészlet). Megvásárolható a Szent István Társulatnál vagy az egyházi könyvesboltokban.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.