Természetesen egy olyan exorcista, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy démonokkal beszéljen, és aki megalapozott és biztos teológiai és szentírásmagyarázói tudással rendelkezik, képes arra, hogy gondolatokat alkosson olyan témákról is, melyekről a teológusok eddig inkább a „nem tudjuk” mondattal nyilatkoztak, mint például a bukott angyalok bűnének kérdéséről. Pedig minden, amit Isten alkotott, egyetlen nagy tervet követ, mely alapján minden rész befolyásolja a többit és minden árnyék a többit is elhomályosítja. A teológia igenis hiányos marad mindaddig, amíg nem foglalkozik behatóan az angyalok világával. Az a krisztológia, amely tagadja sátán létezését, töredékes marad és a megváltás értelmét sem érti meg teljesen.

Forduljunk tehát Krisztus, az univerzum középpontja felé. Minden őérette és rá irányulva lett a mennyben (angyalok) és a földön (látható világ az emberrel az élen). Persze az lenne a szép, ha csak Krisztusról kellene beszélnünk, de ez tanítása és műve ellen szólna. Így sohasem érthetnénk meg őt. Hiszen a Szentírás beszél Isten birodalmáról, de beszél sátán országáról is; szól Isten hatalmáról, az univerzum egyetlen Teremtőjéről és Uráról, de szól a sötétség uralmáról is; beszél Isten fiairól, de az ördög gyermekeiről is. Lehetetlen Krisztus megváltói művét megérteni anélkül, hogy sátán romboló működését nem vesszük figyelembe.

Sátán volt a legtökéletesebb teremtmény, aki Isten kezeiből kikerült, aki tekintélyével és elsőbbségével a többi angyal fölött állt. sátán azonban azt hitte, hogy ő ezzel az egész teremtés élére került – és alaposan tévedett! Az egész egységes teremtői terv Krisztusra irányult, és ezért az ő földi megjelenéséig nem nyilatkozhatott meg teljes világosságával. Ezért lázadt föl sátán, aki továbbra is az első, a teremtés középpontja akart maradni. Ezzel ellenszegült annak a tervnek, melyet Isten végre akart hajtani. Ezért akar sátán a világon uralkodni („Az egész világ a gonosz hatalmában van.” (1 Ján 5,19)), az embereket felhasználni és őket – az ősszülők óta – az Isten akaratával szembeni ellenállásban alattvalójává tenni. Az Ádámnál és Évánál elért siker után, úgy számított, hogy minden más embernél is sikerrel fog járni – az angyalok egyharmadának segítségével, akik a kinyilatkoztatás szerint követték őt az Isten ellen való lázadásban.

Isten soha nem tagadja meg teremtményeit. Ezért sátán és a többi bukott angyal Istentől való elszakadásuk után is megtartják hatalmukat és rangjukat, akkor is ha visszaélnek ezzel. Szent Ágoston nem túloz, amikor azt mondja, hogy „senki nem maradna közülünk életben”, ha sátán Istentől szabad kezet kapna. Mivel sátán nem tud megölni bennünket, mindent megpróbál, hogy a maga oldalára csábítson, és az Isten ellen való lázadásra rávegyen minket, ahogy ő ellenállt Istennek.

Innen nézve válik a Megváltó műve érthetővé. Jézus azért jött, „hogy a sátán művét romba döntse” (1 Ján 3,8), hogy az embereket sátán rabszolgasága alól felszabadítsa és sátán hatalmának megdöntése után Isten birodalmát megalapítsa. De Krisztus első eljövetele és ítélőbíróként való második, diadalmas eljövetele között a démon megpróbál olyan sok embert, ahányat csak tud, magának megnyerni. Mindazonáltal ez kétségbeesett küzdelem, mivel tudja, hogy már legyőzetett, és mert „tudja, hogy kevés ideje van hátra” (Jel 12,12). Ezért mondja nekünk Szent Pál teljes nyíltsággal: „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12).

A Szentírás az angyalokról és a démonokról kifejezetten mint szellemi lényekről beszél, akiknek azonban igenis saját értelmük, akaratuk, szabadságuk és függetlenségük van. Legfőképp a modern teológusok azok, akik sátánt a gonosz elvont eszméjével azonosítják. Ez egyértelműen eretnekség, ami ellentétben áll a Bibliával, a patrisztikával és az Egyház tanítóhivatalával. A múltban soha nem kérdőjelezték meg ezt az igazságot, ezért nem történt meg eddig ennek dogmatikus definiálása. A IV. Lateráni Zsinat kimondja: „Az Ördögöt (tehát sátánt) és a többi démont Isten természetüknél fogva jónak teremtette, de ők saját hibájukból gonoszak lettek.” Aki sátánt eltűri, az a bűnt is eltűri, és nem érti meg többé Krisztus működését.

Az is nyilvánvaló, hogy Jézus kereszthalálával legyőzte sátánt, de ezen felül még tanításával is: „De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa” (Luk 11,20). Jézus az erősebb, aki sátánt megkötözi (Mk 3,27), elrabolja holmiját és birodalmát kifosztja, amely így nem állhat fenn tovább (Mk 3,26). Jézus ezt válaszolta azoknak, akik elmondták neki, hogy Heródes meg akarja őt ölni: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: lám, ma és holnap ördögöt űzök és gyógyítok, csak harmadnap leszek készen” (Luk 13,32). Jézus megadja az apostoloknak a hatalmat az ördögűzéshez. Azután ezt a hatalmat kiterjeszti a 72 tanítványra is, végül mindazoknak megadja, akik hisznek őbenne.

Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, miként folytatták az apostolok a Szentlélek eljövetele után a démonok kiűzését. És ugyanígy tettek a későbbi idők keresztényei is. Már a legkorábbi egyházatyák, mint például Jusztin és Iréneusz, világosan beszéltek sátánról és az ő kiűzésére szolgáló hatalomról. És ugyanígy tanítottak a többi egyházatyák is, akik közül én különösképpen Tertulliánt és Origenest emelem ki. Elég ezt a négy szerzőt idézni azoknak a modern teológusoknak a megszégyenítésére, akik gyakorlatilag nem hisznek az ördögben és ezért nem is beszélnek róla.

A II. Vatikáni Zsinat nyomatékosan emlékeztetett az Egyház változatlan tanítására. „Az emberiség egész története át van szőve a sötétség erőivel folytatott szörnyűséges harccal, mely a világ kezdete óta fennáll.” (Gaudium et spes/GS 37) Az ember, akit a történelem kezdetekor megkísértett a gonosz, visszaélt szabadságával, amikor felkelt Isten ellen, és útját Isten nélkül akarta járni. És az ember, miközben vonakodott Istent saját eredeteként elfogadni, tönkretette a végső céljára vonatkozó Isten-akarta rendet.” (GS13) „De Isten elküldte Fiát a világra, hogy ő az embereket a sötétség és a démon hatalmából kiszabadítsa.” (Ad gentes/AG 1,3) De hogyan érthetnék meg azok Krisztus művét, akik a démon létezését és igen aktív működését tagadják? Hogyan érthetnék meg Krisztus megváltó-halálának értékét? A Szentírásra hivatkozva a II. Vatikánum kijelenti: „Krisztus halála által megszabadított bennünket sátán hatalmából.” (Sacrosanctum Concilium/SC 6) „A megfeszített és feltámadt Jézus legyőzte sátánt.” (GS 2)

Krisztustól legyőzetve sátán Krisztus követői ellen harcol tovább. „A gonosz szellemek elleni harc tovább folyik, és miként az Úr mondta, az utolsó napig tart.” (GS37) Ez idő alatt minden ember a harc állapotában van, mivel a földi élet az Istenhez való hűség próbája. Ezért „kell a híveknek igyekezniük állhatatosan ellenállni az ördög támadásainak és minden nap újra harcolni ellene. Mielőtt azonban a sugárzó Krisztussal együtt uralkodhatunk és földi életünk egyedülálló útját befejezhetjük (nincs más próba!), mindannyian meg fogunk jelenni Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számadást adjunk arról, amit halandó életünkben tettünk, jót és rosszat. És a világ végén eldől, hogy aki jót tett, az az élet feltámadását kapja, aki azonban a gonoszat, az az elkárhozás feltámadását.” (Lumen gentium/LG 48)

Akkor is, ha ez a sátán elleni harc minden idők minden emberére érvényes, afelől nincs kétség, hogy sátán hatalma bizonyos történelmi korokban erősebben kifejezésre jut, legalábbis általános síkon és a tömegek bűneire vonatkozólag. A római birodalom bukásának tanulmányozása nekem például világosan és érthetően megmutatta annak a kornak az erkölcsi széthullását. Erről tanúskodik Szent Pál rómaiakhoz írott levele is. Mi magunk is hasonló helyzetben élünk, ami a tömegtájékoztatási eszközökkel való visszaélésben, de a materializmus és a társadalmak fogyasztói szemlélete által is megmutatkozik, amik megmérgezték a nyugati világot.

De alapjában véve milyen módon szegül ellen sátán Istennek és a Megváltónak? Azzal, hogy az Úrnak kijáró tiszteletet a maga számára követeli és a keresztény intézményeket utánozza. Ezt nevezzük antikrisztusnak és antiegyháznak. Az embert megváltó testté vált Ige ellen sátán felhasználja a szexualitás bálványimádatát , amely az emberi testet a bűn eszközévé alacsonyítja le. Az isteni kultusz majmolásában ezen kívül sátánnak megvan a maga egyháza, kultusza, papjai, imádói és ígéreteinek hívei. Miként Jézus a lélek és a test üdvének elnyerését elősegítendő különleges hatalmat adott apostolainak és ezek utódainak, úgy adott sátán is különleges hatalmat tanítványainak a lelkek elkárhozásának és a test megrontásának elérésére.

Még egy megjegyzés egy olyan kérdéshez, ami alaposabb megvitatást érdemelne. Ahogy tévedés sátán létezését tagadni, úgy szintén helytelen más erők vagy szellemi lények létezésében hinni. Ez a hiedelem nagyon elterjedt, holott ilyen lényekről a Bibliában nem esik említés, ezek csak a spiritisztáknak, az ezoterikus vagy okkult tudományok képviselőinek, a lélekvándorlás tana követőinek vagy azoknak a találmánya, akik az úgynevezett „bolyongó lelkekben” hisznek. Nincsenek jó szellemek az angyalokon kívül, ahogy gonoszak sem a démonokon kívül. Az elhunytak lelkei vagy azonnal a paradicsomba vagy a tisztítótűzbe vagy a pokolba kerülnek, miként ezt két zsinat, a lyoni és a firenzei, kötelező érvénnyel kijelentette. Azok a halottak, akik a spiritiszta üléseken állítólag megjelennek (vagy azoknak az elhunytaknak a lelkei, akik élő testekbe költöznek, hogy kínozzák azokat) nem mások, mint démonok. Az a néhány nagyon ritka kivétel, melyet Isten engedélyezett, azok közé a kivételek közé tartozik, amelyek csak a szabályt erősítik.

Néhányan csodálkoznak azokon a lehetőségeken, amelyekkel a démonok bírnak z emberezaklatásk megkísértésére vagy a test megszállására vagy kínzására (a lélekére nem; kivéve ha az ember önként adja át lelkét a démonnak). Ebben a kérdésben az Apokalipszis kijelentését kell szem előtt tartanunk: „Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel 12,7-10/13/17)

II. János Pálnak a sátánról tartott számos beszédéből szeretnék egyet idézni, még pedig azt, amelyet 1987 május 24-én a Szent Mihály arkangyal római templomában tett látogatásakor mondott: „Szent Mihály arkangyalnak a démon ellen folytatott harca ma is aktuális, mert a démon itt él és működik a világban. A rossz a világban, a társadalmak rendezetlensége, az emberek megzavarodása és belső meghasonlottsága valójában nem csupán az ősbűn következménye, hanem a sátán nyugtalanító és sötét művének eredménye is.” Ez világos utalás a kígyónak Isten általi elátkozottságára, ahogy ezt a teremtéstörténet leírja: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ö széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15).

Az Apokalipszis megmondja, hogy a démonokat a földre taszították; de végső elkárhozásuk még nem történt meg, akkor se, ha az angyalok és démonok szétválasztása megváltoztathatatlan. Tehát még megmaradt nekik bizonyos Isten által megengedett hatalom, mégha csak „rövid időre” is. Ezért intézik Jézushoz a kérdést: „Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” (Mt 8,29). Az egyetlen bíró Krisztus, aki egyesülni fog misztikus testével. E szerint kell Szent Pál eme mondatát is értelmezni: „Nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd?” (1 Kor 6,3). És emiatt a hatalom miatt, ami a gerazai gonosz lelkeknek még megmaradt, kérték ők Jézust, „hogy ne küldje őket a pokolba, engedje meg, hogy a sertésekbe mehessenek” (Luk 8,31-32). Egy emberből kiűzött démon számára, ha a pokolba küldik, ez a végleges halált jelenti. Ezért védekezik, ahogy csak tud ez ellen.

Azonban az ördögnek azokért a kínokért, amelyeket a megszállt embereknek okoznak, még nagyobb örökkétartó büntetéssel kell majd fizetnie. Szent Péter nagyon világosan megírja, hogy az utolsó ítélet a démonok fölött még nem történt meg: „Mert Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötet mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre” (2 Pét 2,4). Másfelől azoknak az angyaloknak, akik több jót tesznek, szintén nagyobb tiszteletben lesz majd az Utolsó Ítélet után részük.

Fontos tudnunk, hogy milyen hatásokat tud a démon az emberekre földi életükben gyakorolni. Először is létezik a démon szokásos működése, ami minden ember ellen azonos mértékben megnyilvánul, nevezetesen a rosszra csábítás. Jézus ebben a vonatkozásban is elfogadta emberi természetét, amikor hagyta, hogy a sátán megkísértse. Ebben a könyvben azonban sátán rendkívüli működésére koncentrálok, amelyet Isten csak egész különös esetekben engedélyez.

A sátánnak ezt a rendkívüli tevékenységét öt különböző csoportba lehet besorolni:
1. Külső zaklatás: Ezek azok a jelenségek, amelyekről oly sok szent életrajzában olvashatunk. Tudjuk, miként lökdösték, ostorozták és verték Keresztes Szent Pált, az arsi szent plébánost és Pio atyát a démonok. Ezekben az esetekben leginkább a felszentelt egyének imái segítenek.

2. Ördögi megszállottság: Ez a legrosszabb forma, ami azt jelenti, hogy a démon megszállja valakinek a testét (nem a lelkét) és arra kényszeríti, hogy az ő akarata szerint cselekedjen és beszéljen. Ennek az áldozat nem tud ellenállni, és ezért erkölcsileg nem felelős e tettekért. Ezt a formát látványos jelenségek kísérik, mint például az idegen nyelveken való beszéd, emberfeletti erő megnyilvánulása, titkos dolgok feltárása. Nagyon világos bibliai példa erre a gerazai megszállott esete. De természetesen az ördögi megszállottságnak széles spektruma van; ezek súlyosságukban és tüneteikben nagy különbségeket mutathatnak.

3. Ördögi kínzások: Ezek többé kevésbé súlyos zaklatások és betegségek, amelyek azonban nem érik el a megszállottság mértékét, amely öntudatvesztéssel vagy olyan cselekedetekkel vagy beszédekkel járnak, amelyekért az áldozat nem felelős. Néhány bibliai példa: Jób nem volt megszállott, de gyermekeiben, vagyonában és egészségében súlyosan károsodott. A meggörbedt asszony és a süketnéma, akiket Jézus meggyógyított, nem voltak teljesen megszállottak, de a démon jelenléte fizikai zavart okozott náluk. Szent Pál egészen biztosan nem volt megszállott, mégis egy diabolikus bajban szenvedett: „De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam” (2 Kor 12,7). Tehát kétségen kívül áll, hogy Pál betegségének eredete démonikus volt.

A valódi megszállottság esetei nagyon ritkák. De mi, exorcisták nagy számban találkozunk olyan emberekkel, akiket a démonok egészségükben, vagyonukban, munkájukban, embertársi kapcsolatukban vagy valami másban befolyásolnak. E két fajta démoni hatás súlyosságban különbözőek ugyan, de gyógyításuk időtartamában és megértésük nehézségében alig.

4. Ördögi kényszerképzetek: Ezek alatt hirtelen fellépő, néha hosszabb ideig tartó megszállott gondolatokat értünk, amelyek gyakran abszurdak, az illető magától mégsem képes megszabadulni tőlük. Az áldozat lehangolt, kétségbeesett és öngyilkosságra gondol. Legtöbbször az álmok is érintettek. Nyilván sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ezek nyilvánvaló pszichiátriai esetek. A többi jelenségre is lehet pszichiátriai, parapszichológiai vagy ehhez hasonló magyarázatokat adni, mégis vannak olyan esetek, amelyeket ezeknek a tudományoknak az eszközeivel nem lehet megmagyarázni, és amelyek ördögi eredet vagy jelenlét nyilvánvaló tüneteit mutatják. Ezeknek az eseteknek a megkülönböztetését a gyakorlatban meg lehet tanulni.

5. Ördögi pusztítások: Ezek házakra, tárgyakra vagy állatokra vonatkoznak. A pusztítás szót nem akarom emberekre alkalmazni, velük kapcsolatban inkább megszállottságról, kínzásokról vagy kényszerképzetekről beszélek.

Hogyan lehet mind e bajok ellen védekezni? Szigorúan véve, a rituálé szerint, ördögűzésre csak a valódi démoni megszállottság esetén van szükség. A többi esetre a szokásos kegyelmi eszközök is elégségesek: az ima, a szentségek, az alamizsna, a keresztény életvitel, a sértések megbocsátása, az állandó Isten, Mária, szentek és angyalok felé fordulás.

Ezt a démonról, Krisztus ellenségéről szóló fejezetet szívesen fejezem be az angyalokról szóló pár mondattal. Az angyalok a mi erős szövetségeseink. Sokat köszönhetünk nekik, és nagy hiba, hogy oly kevés szó esik róluk. Mindegyikünknek van őrzőangyala, egy hű barát a nap 24 órájára fogantatásunktól halálunkig, aki megszakítás nélkül védi testünket és lelkünket, és akire mi többnyire alig gondolunk. Tudjuk, hogy a nemzeteknek is van saját angyaluk, és valószínűleg minden közösségnek és így saját családunknak is, bár erről nincs biztos értesülésünk. Azt azonban tudjuk, hogy az angyalok nagyon sokan vannak és sóváran várják, hogy jót tehessenek velünk, sokkal jobban, mint amennyire a démonok megerőltetik magukat, hogy árthassanak.

A Szentírás gyakran beszél az angyalokról és azokról a különböző feladatokról, amelyekkel Isten bízta meg őket. Ismerjük az angyalok vezérének nevét: Mihály arkangyal. Az angyalok között is van hierarchia, ami a szeretetre épül. A másik két arkangyal nevét is ismerjük: Gábor és Ráfáel. Egy apokrif írás egy negyedik nevet is említ: Uriel. A Szentírásból megtudjuk, hogy az angyalok kilenc kórusba vannak osztva: uralkodók, hatalmasságok, trónállók, fejedelmek, az egek erői, angyalok, arkangyalok, kerubok, és szeráfok. Az a hívő, aki a Legszentebb Szentháromság jelenlétében él, sőt, lelkében őrzi Őt, aki tudja, hogy egy anyának, aki egy úttal Isten Anyja is, állandó támogatását élvezi, aki tudja, hogy mindig számíthat az angyalok és szentek segítségére, hogyan érezhetné magát egyedül, elhagyatottnak és a gonosztól eltiporva? A hívőknél van tere a fájdalomnak, hiszen ez a kereszt útja, amely megment bennünket, de a szomorúságnak nincsen helye. És a hívő mindig kész a tanúskodásra azzal szemben, aki arról a reményről kérdezi, ami megtartja őt. (lásd 1 Pét 3,15)

Mindazonáltal az is nyilvánvaló, hogy a hívőnek is hűségesnek kell lennie Istenhez, és a bűntől irtóznia kell. És ez az a segítség, amin a mi erőnk nyugszik, úgy hogy Szent János joggal mondhatja: „Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja (a bűntől) és a gonosz nem keríti hatalmába” (1 Jn 5,18). Akkor is, ha gyengeségünk olykor elbuktat bennünket, azonnal fel kell állnunk azokkal a hatalmas mentőeszközöknek a segítségével, amelyeket az isteni irgalom bocsátott rendelkezésünkre: a bűnbánattal és a szentgyónással.

EGY EXORCISTA MESÉLI
Részletek GABRIELE AMORTH atya könyvéből

Létrehozva 2022. október 4.