A munka az, amit csinálunk, de valóban azok vagyunk, amit csinálunk? Általános az a tendencia, hogy az identitásunkat és értékünket a hivatásainkból nyerjük. Gyakran amikor találkozunk valakivel az egyik első kérdésünk az, hogy (vagy tőlünk kérdezik meg) „Mivel foglalkozol? ” Ez számos esetben egy érvényes kérdés, de nem abban az esetben, ha arra használjuk, hogy meghatározzuk, hogy kik vagyunk – vagy hogyan viszonyulunk másokhoz. Túl könnyen összekeverhetjük a munkát az imádással.

A szó „imádat” az angolban részben az „érdemes-hajó”-ból származik,- ami méltó a mi figyelmünkre és imádásunkra, ami a legnagyobb érték a mi szemünkben. A munka fontos, de vajon megéri odaszentelni az összes időnket, energiánkat és erőforrásainkat minden más kárára?

Mivel én magam is egy gyógyuló munkamániás vagyok, megértem ezt a dilemmát. Korábban az életemben felemésztett a munkám és elvesztettem az egyensúlyt az életemben. Továbbra is szükségem van védelemre ezzel a kísértéssel szemben; Megtanultam, hogy megkérjek másokat, hogy vonjanak felelősségre azért, hogy az életemben megtartsam a megfelelő egyensúlyt.

Mózes első könyve 3-ból tudjuk, hogy Ádámmal kezdve mindenkinek dolgoznia kell a megélhetéséért. Vannak, akik ezt átokként látják, arra gondolva, hogy az élet sokkal jobb lenne, ha nem kéne dolgozni. Úgy vélem azonban, hogy ez alapot add egy jelentőségteljes élethez. Mindig úgy véltem, hogy a munka jó, élénkítő és beteljesülést hozó. Mózes első könyve

3,19-ben Isten kijelenti: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” Lehet, hogy ez nem az az üzenet, amit szeretnénk hallani, de ez a mindennapi valóságunk.

Ugyanúgy ahogy a kezünk munkája lehet beteljesítő, ugyanúgy lehet felemésztő is – egy csapda, ami ellen védekeznünk kell. A Biblia azt tanítja, hogy ideje van a munkának és ideje van a pihenésnek. Prédikátor könyve 3,1-8 mondja el nekünk, hogy

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt: Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének…. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.— Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. … Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. …”

Mózes első könyve 2,2-3 kijelenti, hogy még Istennél is ideje van a munkának és ideje a pihenésnek. „A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.”

Isten keze munkája lenyűgöző mindenben, amit megteremtett. A magunk módján, mi is szeretnénk teremteni, valamit, ami értékes és maradandó. Miután befejeztük a jól elvégzett feladatot, visszanézhetünk és jónak láthatjuk, ahogyan Isten is. Prédikátor könyve 5,18-20-ban Salamon arra a következtetésre jutott, hogy „Isten ajándéka” és „szívbeli örömöt” ad nekünk. Ezért Prédikátor könyve 9,10-ben azt mondja „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!” Van egy bizonyos sürgősség ebben, meg kell fontolnunk a munkát, amelyet Isten ránk bízott, amíg még van időnk ezt tenni.

Ugyanakkor a munkánk imádásának potenciális kihívásával is szembe kell néznünk. Annyira összpontosíthatunk arra a munkára, amit végzünk, hogy Istenünké válhat. Ez az egyik oka, hogy Isten az első parancsolatát adta nekünk Mózes második könyve 20,3-ban: „Ne legyen más istened rajtam kívül!” Ez magában foglalja a munkánkat is.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

(forrás: keve.org, Monday Manna)

Létrehozva 2018. május 16.