diver

A depresszióról keresztyén szemmel

Magyarország lakosságának hét százaléka szenved súlyos depressziós megbetegedésben, és további hat százalék is kezelésre szorul depressziós tünetei miatt. Sokuk egyáltalán nem kap kezelést, és szenvednek, pedig meggyógyulhatnának. Vajon mi lehet a helyzet a keresztyén közösségekben?

Van egy olyan elvárás, vagy tévhit, miszerint egy hívő ember nem lehet depressziós, nem lehetnek lelki problémái. Ha mégis, ott meg kell vizsgálni, milyen a kapcsolata Istennel, nem követett-e el bűnt, stb. Sok küszködő, szorongó keresztényre nagy terhet ró más hívő emberek meg nem értése.

Van, amikor valóban a bűn az oka és így a bűnbánat a megoldása a depressziós epizódnak a hívő ember életében. Én is azt vallom, hogy az igazi gyógyító maga Isten és ő adhat bűneinkből, lelki terheinkből egyedül feloldozást. Viszont nem szabad általánosítanunk vagy ítélkeznünk, mert a depresszió egyik tünete az önvád, bűntudat, ami egy keresztény embernél fokozott mértékben jelenik meg. Így súlyos hibákat lehet elkövetni önjelölt lelkigondozóként és az állapotot még rontani is lehet.

A hit jelentős védő tényező, de nem zárja ki a betegség kialakulását. Miért? Van, aki a depresszióra hajlamosabb lelki alkatú, sérülékenyebb, erről nem tehet, mert okai pl. gyermekkorban elszenvedett traumák (szülő elvesztése, elutasítás a szülők részéről, megfelelési kényszer, erőszak stb). A későbbiekben a kedvezőtlen életesemények (pl. gyász, munkanélküliség, betegség a családban, válás) ezt a hajlamot betegséggé súlyosbíthatják.

A tünetek sokszor még az orvost is megtéveszthetik, és testi betegség gyanúját kelthetik (alvászavar, fáradtság, étvágyzavar, fogyás vagy hízás). A magatartása megváltozik, visszahúzódik, munkáját nem tudja elvégezni, döntésképtelen, szorong, fél, lehangolt, önváddal küszködik, önutálat, bűntudat, öngyilkossági gondolatok, kísérlet.

A környezete, családja sokszor nem érti meg, „Szedd össze magad”- mondják, de ezt nem tudja megtenni.

Sokan azt mondják, depis vagyok”, ha rossz a kedvük. A depresszió komoly betegség, nem azonos a mindennapi problémákkal együtt járó, azokkal arányos lehangoltsággal. Másik oldalról viszont azok, akik hagyományos értelemben boldogtalan, önértékelési zavarral küzdő, életük problémáinak megoldásai között tépelődő emberek, még nem depressziósak. Nekik életvezetési tanácsokra van szükségük, és arra, hogy megváltoztassák  gondolkodásukat, azt, ahogyan önmagukat és a világot látják.

Tanult tehetetlenség: Amikor egy érzelmileg negatív helyzetet nem tudunk uralni, amikor úgy érezzük, nem találjuk a megoldást, vagy nem vagyunk képesek annak megtevésére, akkor visszahúzódunk, passzívak leszünk. A depresszió kialakulásában meghatározó a tartósan, hosszan tartó kontrollvesztés élménye, ugyanis a reménytelenség, magárahagyottság érzése a későbbi helyzetekre is áttevődik, és kimutatható élettani változásokkal is jár. Romlik a tanulási képesség egy  későbbi helyzetben, amiből már kijöhetnénk, ott sem fogjuk megtalálni a megoldást.

Tanult sikeresség: Ha egy stresszhelyzetet sikerül megoldani az a következő stresszes helyzetek megoldására is pozitívan hat. Elhisszük, hogy a jövőben is meg fogjuk tudni oldani.

Gondolkodási zavar depresszióban

Nagyban befolyásolja egy helyzet értékelését, hogy milyen az előzetes beállítódásunk, milyen szabályok szerint, milyen sémákban gondolkodunk önmagunkról, az emberekről. A sémák kialakításában nagy szerepe van a családnak, az ifjúsági közösségeknek és így akár a gyülekezetnek is. Tehát nagy a felelősségünk.

Akkor alakul ki betegség, amikor az egyén számára problémássá válik a valóság értelmezése, félreértelmezi az eseményeket, az előzetesen kialakított beállítódásai, feltételezései következtében.

A depressziós negatívan látja önmagát, önmagát és a többieket, a világot, és a jövőt. A beérkező információkból a negatívakat szűri ki, a gondolkodást a tévhitek, logikai hibákjellemzik, pl: adott eseményből túlzottan általánosít: a boltban rosszul adnak vissza, tehát az emberekben nem lehet bízni. Gondolatolvasás: biztos utál engem. Jövendőmondás: Ez sohasem fog sikerülni. Pozitívumok kiszűrése: a jó eredmény leértékelése azzal, hogy csak szerencséje volt. Cimkézés: Vesztes vagyok. Tehetségtelen vagyok. Stb. És ennek megfelelően fog viselkedni is.

A sémák, ahogyan gondolkodunk, a valósággal találkozva reflexszerű, automatikus gondolatláncokat indítanak el, amelyek általában nem tudatosulnak, következményként rossz lelkiállapotot idéznek elő. Az emberek azt hiszik, események, a másik viselkedése váltotta ki belőlük a negatív érzéseket. Valójában az A esemény kiváltotta C érzelmet a B rejtett gondolatok idézik elő. Vagyis A esemény értelmezése az, ami kiváltja a negatív érzelmeket.

Pl. A férj telefonál, hogy később ér haza. A feleség szinte leblokkol, abbahagyja megszokott tevékenységét. A lelkigondozás során tárul fel, hogy rejtett gondolatként ez jelent meg: „A munkája fontosabb mint én, sőt, lehet, hogy van valakije”

Kezelés:

Csak a betegek 1%-ban áll agyi működészavar a háttérben, ami gyógyszerrel gyógyítható. A depressziók nagyobb hányadában az adekvát kezelés a pszichoterápia vagy gyógyító beszélgetés. A súlyosságtól függően szükséges lehet a gyógyszer.

A pszichoterápia célja összességében a depressziós egyén gondolkodásában fellelhető logikai hibák, automatikus gondolatláncok felismerése és ellenőrzése, és a beállítódások, tévhitek korrigálása. Ez tanuláson alapul, akár, mint egy angol óra. Megkérik a beteget, hogy írja le, fogalmazza meg a gondolatait, a nem reális gondolatokat és javítsa ki a valósághoz közelebbi gondolatokkal.

Lássunk erre példát:

Helyzet:

Előadásra készülök

Érzéseim:

Szorongás, kishitűség

Irreális gondolataim:

Mi lesz ha nem sikerül?  Mi lesz ha mindenki unni fogja? Az szörnyű lenne, ha nem sikerülne. Mindenkinek meg lesz a véleménye rólam. Egy szellemes, lebilincselő előadást kell tartanom.

Gondolataim megkérdőjelezése:

Valahogy csak sikerül, eddig is sikerültek. Ha unják, hát unják, mit tehetek. Olyan előadást tartok, amelyet fájó torokkal, álmosan tartani tudok.

A reális cselekvési terv:

Örülnék, ha jól sikerülne az előadás, de el fogom tudni viselni, ha nem aratok mégsem akkora tetszést. Én igyekszem, a többi nem rajtam múlik. Majd tanulok belőle mit csinálhatnék legközelebb jobban.


A teljes cikk a baptista nők honlapján olvasható.

 

Létrehozva 2022. augusztus 5.