Isten vagy a semmi (részlet)

alt

V. A SAROKKÖVEK ÉS A HAMIS ÉRTÉKEK

Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedés, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, Egész folyamok sem tudnák elsodorni." (Ézs 8,6-7)

NICOLAS DIÁT: Hogyan gondolja a helyes kapcsolatot a keresz­ténység és az erkölcs között? XVI. Benedek úgy látta, hogy nem kell összekeverni a kettőt, nehogy kiforgassuk természetüket. Elfogadja ezt az elemzést?

ROBERT SARAH bíboros: Igen, a Deus caritas estben XVI. Benedek azt írja, kezdetben az, hogy valaki kereszténnyé lett, nem erkölcsi dön­tés, filozófiai vagy erkölcsi meggondolás volt, hanem egy eseménnyel, egy személlyel való találkozás. Ez az ember, aki felénk jön, Krisztus, az életnek új horizontot ad, és ezáltal döntő irányulást.

XVI. Benedek így a teológus, Rornano Guardini gondolatát ismételte, aki számára a kereszténység nem egy intellektuális tapasztalat eredmé­nye, hanem egy esemény, amely kívülről jön, hogy találkozzon velem. A kereszténység valakinek a berobbanása az életembe. Ez a mozgás magában foglalja a kereszténység történetiségét is, amely tényeken alap­szik és nem saját belső világom mélységeinek megtapasztalásán.

Példának véve a megtestesülés és a Szentháromság misztériumait, Romano Guardini joggal írja, hogy nem intelligenciánkra hivatkozva fedezzük fel a három isteni személyt. Aranyszájú Szent János ezt mond­ja a Szent Máté evangéliumáról szólö horaaíliáiban: „Látjuk, hogy Jézus közülünk és a mi emberi lényegünkből való, és Szűz Máriától született. Ám nem értjük hogyan valósult meg ez a csoda. Ne fáradozzunk, hogy megpróbáljuk ezt felderíteni, hanem inkább alázattal fogadjuk el, amit Isten nekünk kinyilatkoztatott, anélkül hogy kíváncsisággal kutatnánk azt, amit Isten elrejtett előlünk."

Sok kultúra szármára a kereszténység botrány és őrültség: „A zsidók csodákat követelnek, a görögök bölcsességet keresnek. Mi azonban a megfeszttett Krisztust hirdetjük: aki a zsidóknak ugyan botrány, a po­gányoknak meg oktalanság" (1Kor 1,22-23)-

Szent Pál apostolnak ez a mondata jól mutatja, hogy a mi vallásunk lényegét tekintve mennyire személyhez kötődik, aki felénk jön, hogy szívünkhöz szóljon és annak új irányt adjon, amely felforgatja egész addigi világnézetünket.

Bár a kereszténység nem szűkül le egy morálra, mégis erkölcsi kö­vetkezményei vannak: a szeretet és a hit új irányt, mélységet és bősé­get ad az ember életének. Az ember elhagyja régi életének sötétségeit. Életét megvilágítja a világosság, aki Krisztus. Krisztus életéből él. Már csak Jézus társaságában képes járni, aki világosság, igazság és élet. A Jézussal való találkozása után egy igazi keresztény megváltoztatja ma­gatartását.

Ligyanígy egy keresztény szellemtől áthatott közösség új ambíció­val halad a pogány társadalom parancsaival nem közösködve. Ebből a szempontból nagyon szeretem a Diognétoszhoz írt levelet: „A ke­resztények testben élnek, de nem test szerint. Életüket a földön töltik, de az Ég polgárai. Engedelmeskednek a fennálló törvényeknek, de a maguk módján tökéletesebben élnek, mint a törvények, mert ők hűsé­gesen követik Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet."

Igen, a kereszténység összefoglalható abban, hogy egyetlen sze­mélyhez tartozik, aki jön, hogy kinyilatkoztassa és felajánlja a szere­tetét: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen" (Jn 3,10). Nyilván nem moralizálásról, hanem morálról (erkölcsről) van szó. Az első erkölcsi szabály Isten és a felebarát szeretete, nemde? A tör­vény teljessége a szeretet, mondja Szent Pá1(Róm 3,10).

A szeretet maga Isten léte: „Te látod a Szentháromságot, amikor lá­tod a szeretetet" - írta Szent Ágoston. Ha ezt felfedezzük, más lesz a vi­szonyunk a jóhoz és a rosszhoz. Az Egyház bizonyos korszakaiban a morális kérdéseket illetően tisztaságmániás rögzítésforma uralkodott. Ez az alakulás nem hozott jó gyümölcsöket, mert a Kinyilatkoztatás igazi jellegét, Isten gyökeres berobbanását homályba helyezte.

Az Egyházat néha félrevitték egy szúk látókörű moralizálás nevében, amelyet bizonyos klerikusok mozdítottak elő. Hány hivő érezte, hogy nem értik meg, és néha még el is utasítják? Amikor Krisztus belép egy ember életébe, kimozdítja őt, és átalakítja tetőtől talpig. Új irányt és új erkölcsi igazodási pontokat ad neki. A keresztség szakítás régi életünk­kel egy szövetség miatt, a keresztség nem erkölcsi paktum. Az igazi er­kölcsi magatartás annak a visszfénye, akit a szívembe fogadtam, és aki szeretetével, tökéletességével, szentségével és jóságával átalakít engem.

Ferenc pápa joggal utasítja vissza, hogy helyet adjon a mindent elárasztó erkölcsi kérdéseknek anélkül, hogy lekicsinyelné azokat. Úgy gondolja, hogy Jézus Krisztussal és az Evangéliummal való találkozás a legfontosabb. A Szentatya, úgy, mint XVI. Benedek, meg akarta kü­lönböztetni az erkölcsöt a kereszténység lényegétől. 2040 február­jában a Sínai félszigeti Szent Katalin monostorban tett Tátogatásakor II. János Pál maga is kifejtette, hogy az isteni törvény által mutatott út nem egy erkölcsi illemszabály, hanem Isten gondolata. A Mózes által kihirdetett isteni törvény az emberek lelki túlélésének alapelveit és be­tartandó feltételeit foglalja magában. Minden tiltás, amit tartalmaz, vé­delem, amely megakadályozza az embert, nehogy a rossz szakadékába és a bűn, valamint a halál örvényébe zuhanjon.

Az Isten szeretetétől megvilágított élet nem szorul arra, hogy mora­lizáló korlátok menedékébe húzódjon, ami sokszor be nem vallott fé­lelmek kifejezése. Az erkölcs alapvetően a keresztény hit következ­ményé.

Hogyan lesz képes az Egyház túlhaladni a meg nem értés hegyeit, amelyek Yl. Pá119G8-ban kiadott Humanae Vitae enciklikája óta emelkedtek? Vajon legyőzhetetlen a keresztény erkölcs és a nyu­gati társadalmakban uralkodó értékek szembenállása?

Fontos ezt az antagonizmust az elvilágiasodás és az elkereszténytelene­dés összefüggésébe helyezni. A modem társadalom minden rétegének eltávolodása az Egyház erkölcsi tanításától együtt járt tanításának és kulturális örökségének nem ismerésével és elvetésével. Egy bonyolult halmazról van szó, amelynek részeit mind számba kell venni. Ilyen pél­dául a közömbösség Isten iránt, amely túlhaladja az erkölcsi szabályok egyszerű problémáit. Úgy gondolom, hogy a papoknak és a püspökök­nek a pedagógia egész kincstárát fel kell használniuk ahelyett, hogy túlságosan tudós dogmatikai levezetésekbe menekülnének, hogy meg­értessék, a szexuális erkölcs kérdései nem foglalják össze az Egyház üzenetét. Ebben ma Ferenc pápa példája nagy segítségükre lehetne.

Az Egyháznak azonban mégis nagyon ébernek kell lennie, mert az értékek zavarával áll szemben, amely a jö és a rossz összekeveréséhez vezethet.

A relativista társadalmakban az lesz a jó, ami mindenkinek tetszik és megfelel.

Ettől kezdve az Egyház meg nem értett és meg­vetett erkölcsi tanítását elvetik, mint egy hamis jó következményeit, A média gyakran hozzájárul az Egyház állásfoglalásának tudatos hitelte­lenítéséhez, átöltöztetve vagy elhallgatva azt. Az uralkodö beszédmód állandóan úgy akarja bemutatni az Egyház felfogását, mint meghaladot­tat és középkorit - micsoda tudatlanság a középkorról -, amely vissza­utasítja a világhoz való alkalmazkodást, ellenséges a tudományos fel­fedezésekkel szemben, és idejétmúlt eszményekhez ragaszkodik. Ezen sártengerrel szemben határozottnak és világosnak kell lenni, nem szabad bizonyosságot tenni a naívságról, és feddhetetlennek kell lenni, imádkozni és egységben lenni Istennel.

Meg kell köszönni VI. Pálnak a bátorságát, amely megmutatkozott a Humanae Vitae enciklikában. Ez a szöveg prófétai volt, egy olyan erkölcsöt vázolt fel, amely képes megvédeni az életet. A sokféle nyo­más ellenére, még az Egyházon belül is, VI. Pál pápa látta kirajzolódni azt a vészhozó horizontot, amelyet II. János Pál a „halál kultúrájának" nevezett. Nem felejtem azokat a heves kritikákat, amelyeknek tárgya volt, amikor visszautasította az élet alapprincípiumainak elvetését. Nyomában Ii. János Pál pazarul kifejtette igen gazdag tanítását az em­beri testről és a szexualitásról. Mennyi elkeseredett kritika érte erköl­csi felfogását a tisztelet ellenére, amely övezte, főleg döntő közbelépé­seiért, amelyeket a kelet-európai népeknek a kommunista diktatüra igája alóli felszabadításáért tett. Mégis megértette, hogy az Egyház nem teheti karba a kezét. Határozottságával Jézusnak engedelmeskedett, aki azt mondta Péternek: "te egykor megtérvén megerősíted testvérei­det" (Lk 22,32).

Hiszem, hogy a történelem igazat fog adni az Egyháznak, mert az élet védelme az emberiség védelme. Ma annyi szervezet és csoport tesz fogadást a nők felszabadítása mellett, hogy ők testük és sorsuk bir­tokosai legyenek. Valójában a nők testét kihasználják, számos alkalom­mal egyszerűen használják, gyakran pénzügyi célok és reklámok érde­kében, annyira, hogy már egyszerű kereskedelmi áruvá és a gyönyör tárgyaivá válnak. Egy túlerotizált társadalomban, amely el akarja hitet­ni, hogy az ember csak a „szexuális kiteljesedés" által szabadítja meg teljesen önmagát, nekem úgy tűnik, hogy a nő méltóságát nagyon is visszaszorítják. Nyugat az a földrész, amely megalázza és a legszégyen­teljesebben megveti a nőt, levetkőztetve a nyilvánosság előtt és fel­használva hedonista kereskedelmi célokra.

Annak örülni kell, hogy sok nő felsőfokú tanulmányokban vehet részt. Ugyanígy a szavazati jogot is megadták nekik, Európában túlsá­gosan is későn. Fontos az is, hogy a nő anyaságával összeegyeztethető munkát kaphasson.

A Nyugat azonban tévúton jár az erkölcsi illúzióiban, mert azt hiszi, hagy az erkölcsi liberalizmus a civilizáció fejlődését teszi lehetővé. Hogy gondolhatják, hogy a pornográfiához való szabad hozzáférés a kom­munikáció új eszközei révén a világ haladásának példája lehet? Hogy képzelhetik, hogy a szexualitás undorító felfogását (holott az önma­gában szent) terjesztve az egész társadalomban - beleértve a fiatalokat is - a haladást szolgálják? Érthetetlen, hogy a nagy ENSZ ügynökségek, amelyek úgymond az ember jogaiért harcolnak, miért nem tiltakoznak határozottan a hatalmas európai és amerikai szexipar ellen. Mindez a sötétség egy olyan világ megnyilatkozása, amely távol van Krisztustól. Isten Fia nélkül az ember elveszett és nincs jövője.

Ma az Egyháznak bátran és reménykedve kell haladnia az árral szemben, a hangjának felemelésétől való félelme nélkül, hogy leleplez­ze a hazugokat, a manipulátorokat és az álprófétákat. Kétezer év alatt az Egyház szembekerült ugyan az ellenszelekkel, de a legsivárabb utak végén mindig győzelem várt rá.

Úgy gondolja, hogy a vikíg hagyja magát elkábítani a nyugati modell által?

Lehet, hogy megdöbbentő, de azt gondolom, a nyugati gyarmatosítás ma is folytatódik Afrikában és Ázsiában, sokkal erőszakosabban és rom­lottabban, a hazug erkölcs és a hazug értékek rájuk kényszerítésével. Nem tagadom, az európai civilizáció meghozta a maga jótéteményeit, főleg misszionáriusaival, akik gyakran nagy szentek voltak. Elterjesztet­te mindenütt az Evangélium igéit ugyanúgy, mint a kereszténység által létrehozott szép kulturális értékeket.

XVI. Benedek okkal hangsúlyozza a Kúriának mondott utolsó jókí­vánságaiban, hogy

„az európai identitás a házasságban és a családban fejeződik ki. A monogám házasságot, a férj és feleség közötti kapcsolat alapvető struktúráját csakúgy, mint a családot, mely a társadalom szá­mára a nevelés helye, mindezt a bibliai hit alakította ki."

Most ennek fordítottjaként újra és újra egy olyan új kultúra alapítását kísérlik meg, amely tagadja a keresztény örökséget.

Arra a kontinensre vonatkozóan, ahonnan származom, erélyesen le akarom leplezni azt a törekvést, hogy politikai és pénzügyi érvekkel hamis értékeket erőltessenek a társadalmakra. Bizonyos afrikai orszá­gokban magukat a gender-ideológiának szentelő minisztériumokat hoz­tak létre gazdasági segítségért cserébe. Bizonyos afrikai kormányok, hála Istennek, kevesen vannak, már engedtek a nyomásnak az úgyne­vezett szexuális és születésszabályozásra vonatkozó jogoknak. Nagy sajnálattal állapítjuk meg, hogy az úgynevezett „egészséges szaporo­dás" már világméretű politikai normává lett. Ez a norma magában fog­lalja azt, amit a Nyugat a legerkölcstelenebb módon felajánl a világ más részeinek a fenntartható fejlődés érdekében. A nyugati államok veze­tői hogyan gyakorolhatnak ilyen nyomást más, gyakran törékeny orszá­gok vezetőire? A gender-ideológia lett az együttműködés és a fejlődés perverz feltétele.

Nyugaton a homoszexuálisok követelik együttélésük jogi elismeré­sét, hogy házasságot köthessenek. Követeléseik visszhangjaként bizonyos szervezetek erős nyomást gyakorolnak, hogy ezt a modellt ismer­jék el az afrikai kormányok az emberi jogok tiszteletben tartása címén. Ebben az esetben szerintem kilépünk az emberiség erkölcstörté­netéből. Más esetekben megállapíthattam, hogy vannak nemzetközi programok, amelyek az abortuszt és a nők sterilizációját erőltetik.

Ezek a politikák azért is undorítóak, mert az afrikai népesség nagy része védtelen és ki van szolgáltatva a fanatikus nyugati ideológusok­nak. A szegények egy kis segítséget kérnek, és vannak, akik eléggé ke­gyetlenek ahhoz, hogy megmérgezzék a lelküket. Afrikának és Ázsiának feltétlenül meg keli védenie saját kultúráját és értékeit. A nemzetközi szervezeteknek semmiféle joguk nincsen ezt a fajta malthusi és brutá­lis gyarmatosítást gyakorolni. Az afrikai vagy ázsiai kormányok tudat­lanságból vagy bűnrészességgel hagyják népeiket szellemi kegyes ha­lálban részesíteni. Az emberiség sokat vesztene, ha ezek a földrészek egy embertelen eszmény felé forduló evilágiság zavaros szakadékába zuhannának. Ez az embertelen eszmény egy oligarcha irányítás alatt ál­ló barbarizmus.

A Szentszéknek kötelessége a saját szerepét betölteni. Nem fogad­hatjuk el az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transzvesztita) lob­bi propagandáját és hatása alatt álló csoportokat. A folyamat annál in­kább nyugtalanító, mert heves és új keletű. Miért ilyen erőszakos a genderideológia terjesztése? A még néhány éve ismeretlen antropoló­giai felfogás, amely bizonyos szociológusok és írók, mint Michael Foucault, különc gondolkodásának gyümölcse volt, miért válna ma a világ új eldorádójává? Lehetetlen közömbösen állni egy ilyen erkölcste­len és ördögi szélhámossággal szemben.

Ferenc pápa joggal kritizálta a démon megnyilatkozását, aki a ke­resztény civilizáció alapjainak aláaknázásán dolgozik. Afrika vagy Ázsia új prométheuszi víziója mögött az ördög mutatkozik meg.

A homoszexuálisok elsődleges ellenségei az LMBT lobbi. Súlyos té­vedés az embert magatartásformáira, például a szexuális magatartására redukálni. A természet végül is megbosszulja magát.

• Ön szerint II. János Pál harca a „halál kultúrája" ellen még min­dig aktuális?

Az 1990-es évek elején a pápa nagy harcot indított, látva, hogy Kelet­-Európa népei lassanként a materializmus és az erkölcsi relativizmus el­nyomásába süllyednek, amely még alattomosabb, mint a szovjet ideológia. II. János Pál megértette, hogy az életet ért új csapások valóságos társadalmi rendszerré, megalázó rabszolgasággá válnak. Hiszem, hagy a malthusi ideológia még mindig erős, eszménye jelen van, és az a csefekvésterve, hogy számos szegény országban előmozdítsa a születések visszaszoritását.

Elképesztóek a nemzetközi abortuszstatisztikák. 2014-­ben a világban négyből egy terhességet mesterséges úton szakítottak meg. Ez körülbelül kicsit több mint 40 millió abortuszt jelent csak egy év alatt. Ez a szám annál is inkább megdöbbentő, mert az abortuszjog, vagyis az ártatlan magzat meggyilkolásának törvényi megengedettsége, hála Istennek, igen korlátozott a világ országainak háromnegyedében.

2014-ben a családról szóló rendkívüli zsinat alatt Mgr. Paul Bui Van Doc, Ho Si Minh város érseke kifejtette nekünk, hogy Vietnamban a legdrámaibb a helyzet. Ebben az országban ténylegesen évente 1 600 000 abortuszt végeznek, amelyek közül 300 000-et tizenöt-ti­zennyolc éves lányokon. Valódi katasztrófa ez az ország számára.

Franciaországban évente 220 000 abortuszt hajtanak végre, vagyis egy abortusz és három születés az arány.

Meghirdetett háború ez az élet ellen, gigantikus pénzügyi segédlet­tel. Hogy lehet elfogadni ennyi védtelen gyermek megölését az anya­méhben, a nő saját jogaira hivatkozva, hogy tudniillik joga van a testé­vel szabadon rendelkezni? A nő méltósága nemes és nagy küzdelem, de nem a születendő gyermek meggyilkolása által! II. János Pál megértette, hogy valóságos életellenes harc programja rejlik a nemes szándékok mögött. Amikor Afrikában látom azokat az összegeket, amelyeket a Bill és Melinda Gates Alapítvány ígér, hogy hozzájáruljanak a nem férjezett lányok és asszonyok fogamzásgátlásához, így megnyitva az utat az abor­tuszhoz, nem tehetek mást, mint fellázadok a halál kultúrája ellen.

Mik a rejtett motivációi ezeknek a hatalmas kampányoknak, ame­lyek tízezrek megöléséhez vezetnek? Vajon egy jól kigondolt tervsze­rűség van a szegények kiiktatására Afrikában és másutt? Isten és a tör­ténelem meg fogják nekünk mondani egy nap.

Napjainkban az eutanázia lett az új posztmodern nyugati ideológiai harc célja. Amikor egy személy közeledni látszik földi pályafutása végé­hez, azon jelszó alatt, hogy segítsünk szenvedésén, egyes szervezetek úgy látják, hogy jobb neki a halált adni. Belgiumban ezt a jogot, amely nem az egyedüli, kiterjesztették a kiskorúakra is. Azzal az ürüggyel, hogy segítsünk egy gyermeken, aki szenved, lehetőség nyílik higgad­tan a halálba segíteni. Az eutanázia védői tagadni akarják, hogy az eny­hítő kezeléseket ma tökéletesen alkalmazzák azoknál a gyermekeknél, akiknek nincs reményük a gyógyulásra. Szerintük a rideg és emberte­len gyilkolás az egyetlen megoldás. Az eutanázia a legvilágosabb jele egy Isten néiküli, embertelen társadalomnak, amely elvesztette a re­ményt. Megdöbbenve látom, hogy akik a halálnak ezt a kultúráját ter­jesztik, milyen mértékben képesek nyugodt lelkiismeretbe burkolózni, szinte egy új emberiség hősi tetteiként feltüntetve cselekedeteiket.

Egyfajta furcsa szerepcsere által viszont azok az emberek, akik az éle­tért harcolnak, Ievágandö szörnyeknek, egy másik világ barbárjainak vannak feltüntetve, akik visszautasítják a haladást. A média segítségé­vel a farkasok elhitetik, hagy ők nemes lelkű bárányok, akik a leg­gyengébbek oldalán állnak. Ám az abortusz, az eutanázia és az emberi méltóság elleni mindenfajta merénylet előmozdítói éppen ezért még veszélyesebbek.

Ha nem lépünk ki a „halál kultürájából", az emberiség a vesztébe ro­han. Most, a harmadik évezred kezdetén az élet lerombolása már nem csupán egy barbár cselekedet, Hanem a civilizáció programja. A tör­vény a személyi szabadsághoz való jog ürügyén megadja az embernek a lehetőséget, hogy megölje felebarátját. A világ valöságos pokollá vál­hat. Már nemcsak egyfajta dekadenciáról van szó, hanem egy borzal­mas diktatúráról, beprogramozott népirtásról, amelyben a nyugati nagyhatalmak a bűnösök. Ez az elkeseredett harc az élet ellen egy új, meghatározó korszaka az Isten elleni kegyetlen lázadásnak. Ámde uta­zásaim folyamán mindenütt látom a Ielküsmeretek ébredését. Észak­-Afrika fiatal keresztényei fokozatosan szembeszállnak a halál kultúrájá­val. Isten nem alszik, valóban azokkal van, akik védik az életet.

• Mtt gondol, II. János Pál próféta volt?

A szentek mind próféták. Ók hűségesen közvetítik számunkra Isten­nek az ember iránti jóakaratát, szeretetét, valamint az Isten által adott emberképet és a reménységet. Ez a rendkívüli pápa ma már beíratott az Egyház szentjeinek névsorába.

Úgy gondolom, még nem értettük meg egészen, milyen mértékben volt látnok. Ahogyan II. János Pál pápasága elsődleges céljává tette az élet szakrális voltát és sérthetetlenségét, hatalmas utat nyitott meg messze a közöttünk lévő jelenlétén túl. Csak emlékeztetett Isten törvé­nyére: „Ne ölj!" Ugyanakkor szavának egyszerű nagysága, meggyőző­désének ereje felszabadítóan hatott azokra, akik látták a sötétség ter­jedését.

Felkiáltása: „Ne féljetek!" a legszebb folytatása volt annak, amiről VI. Pái csak álmodhatott, aki annyit szenvedett a kritikák miatt, ame­lyek gyűlöletfolyamként zúdultak rá enciklikája, a Humanae vitae után. II. János Pál a keresztényellenes humanizmus képviselőinek szi­rupos ellenvetéseit cáfolva elvetette azokat a magvakat, amelyek új kultúra születését tették lehetővé. Ez a pápa azért is volt képes igen élesen látni a problémákat, mert maga is átélte saját testében a legalap­vetőbb emberi jogok elleni merényletet.

A náci és a kommunista dik­tatúrákon keresztül az emberi jogokért folytatott igazi harc személyes tapasztalatával rendelkezett. Ezért nem volt képes elfogadni azt, hogy a halál kultúrájának hívei az emberi jogok hamis hirdetésének jelszavai mögé rejtőzve előmozdítsák, megvalósítsák rombolö terveiket. 1995­-ben az Evangelium vitaeben ezt irta: „...tragikus következményekkel járó fordulathoz érkezik egy hosszú történelmi folyamat, amely miután fölfedezte »az emberi jogok eszméjét« - mely jogok minden személy sajátjai és megelőznek minden alkotmányt és állami törvényhozást -, ma meglepő ellentmondással találja szembe magát. éppen egy olyan korszakban, amelyben ünnepélyesen meghirdetik a személy sérthetet­len jogait és nyilvánosan állítják az élet értékét, ugyanazt az élethez va­ló jogot gyakorlatilag megtagadják és eltiporják, különösen az emberi élet legtitokzatosabb pillanataiban, a születéskor és a halálban."

II. Já­nos Pál le akarta leplezni világunk tudathasadását, amely rettenetes helyzeteket szép érzelmekkel ken el. Tudta, hogy korunk szemtanúja lesz a hamis próféták, a rossz stratégiái, a reménytelen jövő jósai meg­sokszorozódásának. De Karol Wojtyla nem hős akart lenni, mert ő egy­szerűen Isten hírnöke volt. Franciaországban egymást követik a nagy tüntetések, hogy tiltakozzanak az egyneműek hazug házasságának el­ismerése ellen. Ez egyben válasz II. János Pál 1980-ban Bourget-ban mondott felhívására, első franciaországi látogatása alkalmából: „Ma az önök nemzeti történetének fővárosában ismételni szeretném azokat a szavakat, amelyek az önök büszkesége: az Egyház első leánya. [...] Csak egyetlen probléma létezik, az örök Bölcsességgel kötött szövetségünkhöz való hűségünk problémája, mely egy igazi kultúra, vagyis növekedésünk forrása. Nincs más probléma, mint az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében történt keresztségünk fogadalmainak hűsége. En­gedjék meg, hogy megkérdezzem: Franciaország, az Egyház első leá­nya, hűséges vagy keresztségi ígéreteidhez? Ezt a kérdést az Egyház iránti gondoskodásbál tettem föl, amelynek első papja és első szolgája vagyok, és az ember iránti szeretetből, akinek igazi nagysága az Isten­ben, az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben van." A Lengyelország­ból jött pápa a szentek forradalmi lelkületét élesztette föl, akik Fran­ciaország egész történetét meghatározták.

• Számtalan beszédében és most is kifejezetten leleplező a gender­ádeológiát. Miért van ez az ismételt hangsúlyozás?

Az afrikai filozófia azt állítja: „A férfi semmi asszony nélkül, az asszony semmi férj nélkül, és a kettő ugyancsak semmi egy harmadik nélkül, aki a gyermek." Az ember afrikai fogalma alapvetően szentháromsá­gos. Mindegyikünkben van valami isteni: az egy és háromságos Isten lakik bennünk, és átjárja egész lényünket. 

A genderideológia szerint nincs ontológiai különbség férfi és nő kö­zött. A férfijelleg és a női jelleg nincs beleírva a természetbe. Társadal­mi konstrukció eredménye, szerep, amelyet az egyének társadalmi fel­adataik és funkcióik által játszanak. Teoretikusaik számára a gender performatív, és a férfi-nő különbségek csak irányadó elnyomások, kulturális sztereotípiák és társadalmi konstrukciók, amelyeket le kell bontani, hogy eljussunk a férfii és nő egyenlőségéhez. A konstruált ön­azonosság gondolata irreális módon tagadja a szexualitás testi vonat­kozásának fontosságát. Egy férfi sohasem lesz nővé, sem a nő férfivá, bármilyen csonkításoknak is vessék alá magukat. Valószerűtlen totali­tarizmus azt mondani, hogy az emberi szexualitás többé már nem függ a férlx és a nő identitásától, hanem az olyan szexuális irányultságoktól, mint a homoszexualitás.

Nem hiszek egy ekkora csalás jövőjében. Inkább az nyugtalanít, hogy az államok és a nemzetközi szervezetek hajlanak arra, hogy min­den eszközzel erőltessék, gyakran erőszakosan, a gender romboló filo­zófiáját. Ha a szexualitás csupán társadalmi és kulturális konstrukció lenne, megkérdőjeleznénk a módot, ahogyan az emberiség önmagát reprodukálja kezdetei óta. Valójában szinte lehetetlen komolyan venni egy ilyen szélsőséges nézetet. Ha a tudósok hajlanak ilyen veszélyes és légből kapott kijelentésekre, ám legyen, de soha nem fogadnám el, hogy ezeket a teóriákat közvetlenül vagy álnok módon a védtelen né­pességre erőltessék. Hogyan várhatnánk e! egy eldugott afrikai vidék kicsi vagy serdülő gyermekeitől, hogy megvédjék magukat az ilyen ha­zug spekulációkkal szemben?

Egy dolog valóban tisztelni a homoszexuálisokat, akiknek joguk van az igazi tisztelethez, és más dolog előmozdítani a homoszexualitást mint társadalmi modellt.

Az emberi viszonyok ilyenfajta felfogása valójában merénylet a ha moszexuálisok ellen, akik az ő sorsuk iránt közömbös ideológusok ál­dozatai. Vigyázni kell, hogy homoszexuálisok ne legyenek gyakran szégyenletes és álnok támadások céltáblái. Mégis azt hiszem, ferde dolog ezt a szexualitást haladó ideológiává minősíteni. látom, hogy bi­zonyos befolyásos körök a homoszexualitást egy új világerkölcs alap­kövévé akarják tenni. Minden szélsőséges ideológiai terv magában hor­dozza saját kudarcát. i~élek, hogy idővel maguk a homoszexuálisok lesznek az ilyen politikai szélsőségek első áldozatai.

• Az afrikai kultúra nagy fontosságot tulajdonít a családnak. Ho­gyan lehet ez a modell hasznossá az Egyház és a világ más részei számára?

Az afrikai család először is a közösségi élet köré szerveződik. Sokak számára a pénz másodlagos helyet foglal el. A mi családunk szegény volt, de boldog és összeforrott. Guineában a család a társadalom első sejtje, az a hely, ahol megtanulunk figyelmesnek lenni másokra és kétkedés nélkül szolgálni őket. Azt hiszem, hogy Európának és a Nyu­gatnak újra meg kell találnia a család értelmét azokra a hagyományokra tekintve, amelyeket Afrika sohasem hagyott el. A mi kontinensünk azon értékek melegágya, amelyek átjárják az egész kultúrát. A család a szokások, a bölcsesség, az erkölcsi alapelvek átadásának helye és az ingyenes szeretet bölcsője. Család nélkül nem lenne többé se társada­lom, se Egyház. A szülők a családban adják át a hitet. A család rakja le azokat az alapokat, amelyekre ráemeljük létezésünk épületét. A család kis egyház, ahol elkezdünk Istennel találkozni, kezdjük szeretni őt, és személyes kapcsolatot szövünk vele.

Apám tanította meg nekem, hogy nagyon szeressem Szűz Máriát. Még most is látom, hogyan vetette magát térdre az ourousi homokba, hogy elimádkozza az Úrangyalát, minden délben és este. Sohasem fe­lejtem el azokat a pillanatokat, amikor csukott szemmel adott hálát a Szűzanyának. Utánoztam őt, és mellette mondtam el az imádságaimat Jézus anyjához.

A szülők az ember első nevelői. A családban tanulhatja meg az em­ber, hogy Isten jelenlétében éljen és cselekedjen. Ha Krisztus a család köteléke, akkor az leronthatatlan szilárdságú. Afrikában fontos hely il­leti meg az öregeket, az idős személyeknek kijáró tisztelet az afrikai társadalom egyik alapköve. Szerintem az európai ember nincs tudatá­ban annak, hogy az afrikaiakat mennyire sokkolja, milyen kevés tisz­teletet adnak a nyugati országokban az időseknek. Az öregségnek ez a fajta rejtegetése, háttérbe szorítása, egy aggasztó önzésnek, szívtelen­ségnek, vagy jobban mondva, a szív megkeményedésének jele. Igaz, az idős emberek megkapnak minden kényelmet és szükséges fizikai gon­doskodást. De hiányzik nekik családtagjaik emberi melegsége, közelsé­ge és szeretete, mert őket túlságosan lefoglalja foglalkozásuk, szórako­zásuk és vakációzásuk.

Végül is a család az a hely, ahol az ember megtanulja a közösség szolgálatát. Afrikában a család sohasem zárkózott önmagába, hanem egy széles társadalmi közösségben vesz részt. A törzs és a falu általában a család természetes folytatása. A törzs hordozza a kultúrát, védi és át­adja az ősi hagyományokat. „Az egész falu szükséges egy gyermek felneveléséhez" - tartja az afrikai közmondás. Mindenki befogadó és ugyanakkor részt is vesz a csoport túlélésében. Túlélésről beszélek, mert ott semmi sem könnyű. Persze nem ismeretien számomra, hagy ez a csoporthoz való tartozás súlyos elferdülésekhez is vezethet, főleg amikor a törzsek a gőg, a gyűlölet és mások megvetésének csapdájába lépnek.

Mégis semmi sem helyettesíti a családot, ahol megérthetjük az adás és a szeretet mélységét. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy elfogad­junk, és ez megtanította nekem a befogadás és az érdeknélküliség fon­tosságát. Az a tény, hagy másokat befogadunk, szüleimnek és szüloőfalum minden lakójának azt is jelentette, hogy törekszünk boldoggá tenni őket. A családi harmónia a mennyország harmóniájának tükre lehet. Íme, Afrika igazi kincse!

A világ más tájain súlyos veszélyt jelenthet, hagy elveszítik az ön­átadásnak ezt a forrását. 1981-ben a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában II. János Pál sürgősnek érezte a figyelmeztetést: "A család jelenlegi állapotának pozitív és negatív oldala van: a pozitív oldal a világban működő Krisztus üdvösségéhez, a negatív oldal pedig az Isten szeretetével szembeszegülő ember tagadásának a jele. Egyik részről ugyanis megmutatkozik a személy szabadságának érzékenyebb tudata, valamint az a lelkület, mely jobban figyel a házasságban élő személyek közötti kapcsolatok minőségére, a nő méltóságára, a felelős termékenységre és gyermeknevelésre;, továbbá jelen van az a tudat, hogy ápolni kell a családok közötti kapcsolatokat a kölcsönös anyagi és lelki segítségnyújtás által, miközben újra felfedezik a család sajátos egyházi küldetését és feladatát, hogy igazságosabb társadalmat épít­sen. Másrészt azonban vannak olyan jelek is, melyek az alapvető érté­kek torzulásáról tanúskodnak és aggodalmat keltenek: a téves elméleti és gyakorlati felfogás, mely szerint mindkét házasfél teljhatalommal rendelkezik önmaga felett; a súlyos félreértés a szülő-gyermek kapcso­latban megmutatkozó tekintélyről; a nehézségek, melyeket a család a lelki értékek áthagyományozásával kapcsolatban nemegyszer tapasz­tal; a válások növekvő száma; az abortusz bűne; az úgynevezett sterili­záció napról napra terjedő gyakorlata; valamint a fogamzásellenes lel­kület nnegjelenése."

Tudom, hogy az afrikai családnak még nagyszerű távlata van, amely megnyílik. Szeretnék nem kételkedni abban, hogy ilyen ígéretes dol­gok vadnak az európai, amerikai, ázsiai és óceániai családokban is. Az emberiség gyökereinek megmaradásáért folytatott harc talán a leg­nagyobb kihívás, amit világunk a kezdetek óta megisnnert.

(Robert Sarah-Nicolas Diat: Isten vagy a semmi. SZIT. Budapest, 2015)

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.