Az imádság hatalma

alt

Isten az imádság parancsával és ajándékával hallatlan nagy hatalmat adott az emberiség kezébe. A Mindenható világos ígéretekkel kötelezte magát, hogy könyörgéseinknek megfelelően fog velünk eljárni, ha hittel és Jézus nevében folyamodunk hozzá. Felhívásával: „Imádkozzatok”, az Úr váltót adott a kezünkbe, amelynek beváltására kötelezte magát. Igen, az imádság a legnagyobb hatalom a világon, „mert annak kezét mozgatja, aki irányítja a világot”. Az ima páratlan lehetőséget nyújt, mert vele és általa mindent befolyásolhatunk és megváltoztathatunk: embereket, ügyeket, bajokat, kapcsolatokat. Az imádságnak ereje végtelen.

Ezért tesz meg a sátán mindent, hogy imáinkban megakadályozzon bennünket. Jól tudja ő, hogy ha mégoly sokat tevékenykedünk is és alkotunk is az Isten országáért, nem vagyunk veszélyesek számára. De jól tudja azt is, hogy behatolunk birodalmába és megfosztjuk zsákmányától, ha sokat imádkozunk. Ezt az igazságot eleveníti meg egy régi festő képe, aki egy mérleget festett, amelynek egyik serpenyőjét öt ördög próbálja lehúzni, a másikban egy imádkozó gyermek ül, és ez a serpenyő megtartja a mérleg egyensúlyát. Ilyen hatalma van a jól végzett imának.

Nem éppen akkor kellene-e imádkoznunk, ha úgy találjuk, hogy erre kevés az időnk? Munkánkkal, hajszával teli életet élünk, milyen jelentősége lenne ebben az imának, hogy a sok zaj és hajsza, bosszúság és türelmetlenség ki ne merítsenek bennünket és erőinket fel ne őröljék! Csak az ima védhet meg és segíthet bennünket, hogy munkáinkat siker koronázza. Hiszen Isten áldásától függ minden eredmény. Ezt pedig úgy kell kikönyörögnünk. „Mint ahogyan a kasza megfenése nem késlelteti a kaszálást, úgy az imádság sem a munkát.” Vagy nincs-e éppen az örök üdvösség szempontjából, „örökös munkálkodásunkkal” kapcsolatban éppen az imádságra legnagyobb szükségünk?

Amilyen az imánk, olyan a munkánk, olyan életünk gyümölcse, és olyan lesz egykor aratásunk, olyan a győzelem bajaink és kísértéseink felett. Akkor enyhül minden nyomorúság, amikor Jézushoz a sírjából győzedelmesen Feltámadotthoz imádkozunk, Őt magasztaljuk és imádjuk dicsőítve, aki ellenségeit lábai alá tiporta. Mihelyt elkezdtünk imádkozni, Isten lényét dicsőítjük, az élő Isten kapcsolatba lép velünk, mindenhatósága és ereje ügyeket és bajokat old meg, szeretete vigasztal és gyógyít. Nem lehet eléggé magasztalni a mi Urunknak és Istenünknek nagyságát, Megváltónkat, Megbékítőnket, Üdvözítőnket, győzedelmes Királyunkat!

Ha egyszer elkezdenénk valódi lényét tükröző neveit magasztalni, Égnek és Földnek visszhangzani kellene az Úr végtelen dicsőítésétől. De hogyan fogjuk Őt odafenn magasztalni, ha idelenn ezt nem tettük meg?

Imádkozni annyit jelent, hogy Isten színe elé állunk, és a Királyok Királya fogad bennünket. De csak megtisztulva bűneinktől és megszentelődni akarva léphetünk méltón az Ő színe elé. Csak úgy imádkozhatunk jól, ha előbb alávetettük saját akaratunk az Ő akaratának. Mert csak akkor hallgat meg bennünket, ha az Ő akaratával megegyezően kérünk tőle valamit. Az imádkozó életre szóló elhívatásunk egyet jelent állandó önvizsgálatunkkal.

Hogyne fordulnánk hát Isten világossága és igazsága felé, hiszen egyedül ez képes bennünket megszabadítani! Nagyobbról van szó: életünket Isten imádkozó életté akarja tenni, kiteljesedett, diadalmas életté, dicsőségének szemléletében. Isten az imádságon keresztül nemcsak életünket akarja megváltoztatni, nemcsak értelmet akar ennek adni, és nemcsak termékennyé akarja ezt tenni, hanem éppen az ima által kíván bennünket sokak számára áldásainak közvetítőivé tenni.

M. Basilea

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.