Valódi alázat - mi az és mi nem az?

altIsmersz valakit, aki valóban alázatos? Esetleg olyan valakit, aki felettébb sikeres lett, ennek ellenére még mindig alázatos? Eszedbe jut valaki?

Hallgattam egy rádióműsort nemrég, amelyben a műsorvezetők az alázatról beszélgettek, és arról, hogy az hogyan kapcsolódik a sikerhez. Az egyik műsorvezető nézőpontja az volt, hogy az alázat akadály lehet abban, hogy valaki sikeres legyen. Kifelé mutathatja valaki, hogy alázatos – mondta, de belül arrogánsnak és nagyon magabiztosnak kell lennie, hogy sikert érjen el.

Amit hallottam, arra sarkallt, hogy megvizsgáljam, igaz-e. Az alázat és a siker kölcsönösen kizárnák egymást? Aztán eszembe jutott egy klasszikus üzleti könyv Jim Collins-tól, a Jóból kiváló, amelyben leír egy fogalmat, amelyet az „5. szintű vezetőnek” nevez. Ők azok az emberek, akik olyan szervezeteket vezettek, amelyek nem csupán jók voltak, hanem nagyszerűek. Sok kutatás után Collins és csapata felfedezték, hogy a felsővezetők tulajdonságai között ott volt az alázat és egy szilárd elhatározás, hogy bármit megtesznek azért, hogy egy cég jó legyen.

A rádiós műsorvezető véleményével ellentétben, azok a vezetők, akik a cégüket a jótól a kiválóig vezették, nem gondolták magukról, hogy ők a középpontja mindennek, ami történik. Ellenben, ahogy Collins leírja, „a jóból kiváló vezetők sosem akartak igazán nagy hősök lenni. Sosem törekedtek arra, hogy piedesztálra emeljék őket vagy elérhetetlen ikonok legyenek. Látszólag átlagos emberek voltak, csöndben rendkívüli eredményeket elérve.” Hamar elálltak a dicséret útjából, a csapatra irányítva azt.

Hogyan történik ez? Manapság a média reflektorfénye valahogy olyanokon csillog a legfényesebben, mint például az egoista vállalati vezetők, a sportolók, a szórakoztatóipar sztárjai és más hírességek. Úgy tűnik, nem igazán van „piaca” az alázatos vezetői típusnak, amit Collins könyvében kifejt. És mégis, a Példabeszédek könyve szerint az alázat nagy értékű eszköz bármilyen vezető számára:

Az én-központú vezetők a katasztrófával flörtölnek. A történelemben találunk példákategocentrikus vezetőkre, akiknek döntéseit az ambíció, a büszkeség és a kapzsiság vezérelte, és a végső bukásukhoz vezetett. „Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt." (Példabeszédek könyve 11, 2). „Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.” (Példabeszédek könyve18, 12)

Az alázatos vezetők tisztában vannak a képességeikkel és a teljesítményeikkel. Mindnyájunknakvannak erősségeink és képességeink; lehet keményen dolgoztunk a finomításukon, de a tehetség már bennünk volt. Elismerni Istent, mint forrást, egy nagy lépés afelé, hogy alázatos, mégis sikeres vezetők legyünk. „Az Úr félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!” (Példabeszédek könyve 15, 33). „Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.” (Példabeszédek könyve 22, 4)

Az alázat lehetővé teszi, hogy egy vezető kérjen – és kapjon – tanácsot másoktól. Az alázatosvezető megérti azt, hogy ő nem mindentudó, ezért nagyon fogékonyak a mások véleményére, mikor fontos döntést kell hozniuk. „Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá.” (Példabeszédek könyve26, 12)

Forrás: Monday Manna

Share