Templomi etikett (2)

alt

Erről a témáról már írtunk itt és itt, de sosem elég. Most a Szent István Társulat 1958-ban kiadott Magyar Misekönyvéből vesszük a részleteket. Ez a cikk több esetben a tradicionális szentmisére vonatkozóan ad útmutatást - ne feledjük, hogy jelenleg mindkét rítus érvényes a szentmise bemutatásakor. A szerk.

A közösség nagy áldozatát a templomban mutatják be. Egyéni áhítatom és buzgóságom az, ami elvisz engem az Isten házába. Mikor azonban ott vagyok Isten nagy családjának otthonában, megszűntem pusztán egyén lenni, a nagy közösségnek vagyok egy tagja, akit köteleznek a közös templomi áhítat íratlan törvényei, amelyeket most itt megpróbálunk szabályokba foglalni.

1. A templomba megyek

Templomainkban az Oltáriszentségben a kenyér színe alatt állandóan jelen van a második isteni személy, az Úr Jézus Krisztus. Ezért szoktuk templomunkat  Isten házának mondani.

Ha valakihez látogatóba megyek, ott nem viselkedhetek akárhogyan. Kötnek az illendőség szabályai. A templomnak is vannak illemszabályai. Mennyire kell vigyáznom viselkedésemre, ha a mindenható Isten, az én jóságos mennyei Atyám házába megyek.

Már otthon elkezdem a készülődést. Nem az a legfontosabb, hogy ünneplő ruhát vegyek fel. Ne tartson vissza az Isten házától az, hogy nem tudok úgy felöltözködni, mint mások. Mennyei Atyám nem a ruhámra kíváncsi, hanem a tiszta lelkemre.

Vasárnapon és ünnepnapon természetesen igyekszem a legjobb ruhámat felvenni. De hétköznap, munkába menet vagy jövet munkaruhámban is nyugodtan bemegyek a templomba. Arra mindig gondom van, hogy ruházatom ne a divat túlzásait kövesse, hanem a keresztény erkölcs és jó ízlés követelményeinek mindenben megfeleljen. Vigyázok, hogy ruhám, ha szegényes is, mindig tiszta legyen. Hasonlóképpen gondot fordítok egész külsőm tisztaságára.

A díszes ruhánál sokkal fontosabb, hogy rendbe hozzam lelkemet. Családomnak észre kell vennie, hogy a jó Istenhez készülök látogatóba. Zsörtölődve, haragosan, mérgesen nem illik a templomba indulni.

Ha szentmisére megyek, úgy indulok el, hogy pontosan odaérjek. Ha nemtörődömségből vagy akarattal elkésem a szentmiséről, bűnt követek el. Szentmisére mindig elviszem a misekönyvemet, ha van, ha pedig nincsen, olyan imakönyvet viszek magammal, amellyel bele tudok kapcsolódni az esetleges közös imádságba vagy énekbe.

Már az  utcán előkészülök a nagy találkozóra. Gondolataim most nem az utcai események, hanem a jó Isten körül forognak.

A  templom kapujában még egy pillantást vetek lelkembe, s igyekszem kizárni azokat a gondolatokat, amelyek nem tartoznak az Isten házába. Azután nyugodtan belépek a templomba.

2. A templomban

A templomba érve első tekintetem a főoltárra esik. Megnézem, nem mutatnak-e be szentmiseáldozatot, s ha igen, hol tartanak abban. Ha éppen Úrfelmutatás lenne, nem csoszogok végig a templomon, hanem a bejárat közelében (de nem az ajtóban!) letérdelve megvárom az Úrfelmutatás végét. Ugyanúgy teszek, ha esetleg áldoztatásra csöngetnek vagy szentségi áldást adnak.

A templomba érve először meghintem magam szenteltvízzel. Vigyázok arra, hogy szét ne locsoljam, azért nem az egész kezemet, hanem legfeljebb két ujjamat mártom bele a tartóba, s azzal keresztet vetek magamra.

A keresztvetésre most és mindig nagyon vigyázok. Nem kapkodok, nem nagyolom el. Hiszen ezzel vallom meg katolikus hitemet. Keresztvetéskor bal kezemet gyengéden leszorítom a mellemre, jobb kezemet kinyújtott tenyérrel magam felé fordítom és úgy érintem homlokomat, mellemet, bal vállamat, majd jobb vállamat. Közben halkan, de áhítattal mondom: "Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen." Az élet keresztje ránehezedik vállamra: a kereszt jelével, Krisztus kereszthalálára való emlékezéssel erősítem magam küzdelmeimben.

A keresztvetés után minden sietség és kapkodás nélkül elindulok a templom belsejébe. Nem állok meg a bejáratnál, a kórus alatt. Nemcsak én, hanem mások is be akarnak jönni a templomba. Utat engedek nekik is.

Amikor ahhoz a padhoz érek, ahol ülni akarok, az Oltáriszentségben jelen levő Úr Jézus előtt tisztelettel térdet hajtok.  Ugyancsak térdet hajtok akkor és ott, ahol a templomban megállni szándékozom. Imádásra kitett Oltáriszentség előtt mindig kettős térdet hajtok: mindkét térdemmel letérdelek és kissé meghajtom felsőtestemet. Máskor mindig féltérddel hajtok térdet. Ilyenkor egyenesen megállok, jobb lábamat kissé hátra nyújtom, majd jobb térdemmel úgy érintem meg a templom padlóját,  hogy jobb térdem kb. a bal lábam sarkához érjen. Egy pillanatig így maradok, azután minden sietség nélkül felállok. Jegyezzük meg jól: térdhajtás közben soha sincs keresztvetés! Féltérddel hajtok térdet az előtt az oltár előtt, ahol az Oltáriszentséget őrzik, a püspöki templomok (székesegyház, bazilika) főoltára előtt akkor is, ha nem ott őrzik az Oltáriszentséget, s végül az olyan mellékoltárok előtt is, ahol szentmisét mutatnak be: Úrfelmutatástól az áldozás befejezéséig.

Ha valamilyen okból (betegség, lábfájás) nem tudok térdet hajtani, akkor egyenesen megállok és csak a fejemet hajtom meg.

A padban nem ülök a pad szélére. Mások is szeretnének leülni, de nagyon sokszor nem merik zavarni a pad szélén "elmerülten" imádkozót. A pad szélére ülni akkor, amikor a közepén is van hely, szeretetlenség, mert ezzel esetleg idősebb vagy fáradtabb embertársainkat megfosztjuk az ülés lehetőségétől. A padba érve nem ülök le azonnal, hanem térden állva néhány közvetlen szóval köszöntöm a szentségi Jézust, s csak utána ülök föl és várom a szentmise vagy más ájtatosság kezdetét. A padban ülő ismerősöket mindössze néma fejhajtással üdvözölhetem. A kézfogás, hangos és főleg világi üdvözlő szavak nem valók a templomba.

Miután elfoglaltam helyemet, imádkozni kezdek. Nem emberek, hanem Isten kedvéért jöttem a templomba: nem tekingetek körül ismerősöket keresve. Imádkozás közben nem lógatom a kezemet, hanem vagy összekulcsolom vagy imakönyvemet tartom.

3. A szentmisén

Ha a templomban egyszerre több oltáron is mutatnak be szentmiseáldozatot, mindig a főoltár szentmiséjéhez igazodom. Nem állok fel akkor sem, ha a mellettem levő mellékoltáron a miséző pap esetleg az evangéliumnál tart, sem nem térdelek a mellékoltáron folyó szentmise Úrfelmutatása alatt, ha az zavarná a főoltáron bemutatott szentmise cselekményeit. Ha csak mellékoltáron mutatnak be szentmisét, akkor ahhoz a szentmiséhez igazodom, amelyet a hozzám legközelebb eső oltáron mutatnak be, illetőleg ahhoz a mellékoltárhoz, amelyiknél szentmisét szeretnék hallgatni.

A szentmise alatt a szentmise cselekményeinek megfelelően állok, ülök vagy térdelek.

a) 
A csendes szentmisén a következőképpen viselkedem: Amikor a miséző pap bevonul az oltárhoz, tiszteletem kifejezéséül felállok. A miséző pap Krisztus helyettese, megszemélyesítője, megilleti ezért a megfelelő tisztelet. Amikor a pap az oltár előtt térdet hajt, letérdelek.

Lépcsőima alatt lehetőleg térdelek.

Amikor a miséző felmegy az oltárhoz, leülök és ülve maradok egészen az evangélium kezdetéig. Vigyázok azonban arra, hogy ülés közben se legyek fegyelmezetlen.

Evangélium kezdetére felállok. A felállás az evangéliumban hozzánk szóló Úr Jézusnak szól és kifejezi készségemet, amellyel az evangéliumot hallgatom és annak parancsait teljesítem. Amikor a miséző pap keresztjellel megjelöli homlokát, ajkát és szívét, én is bal kezemet a mellemre szorítva, jobb kezem hüvelykujjával megjelölöm homlokomat, ajkamat és szívemet a kereszt jelével. Vigyázok azonban arra is, hogy jobb kezemet kinyújtva tartsam, az ökölbe szorított kézzel végzett keresztvetés csúnya.

Ha az evangélium után szentbeszéd következik, állva várom meg az evangéliumnak magyar nyelven történő felolvasását, és csak a szentbeszéd kezdetére vagy esetleg a hirdetések felolvasására ülök le. A szentbeszéd alatt figyelek a beszélő pap szavára akkor is, ha a szentbeszéd esetleg nem tetszik nekem. A szentbeszédben nem a beszédet mondó pap, hanem az Úr Jézus szól hozzánk. Szentbeszéd alatt nem krákogok, nem csoszogok, nem lapozom az imakönyvet. Ha véletlenül akkor érkezem a templomba, amikor ott szentbeszéd folyik, megállok a bejárathoz közel (nem az ajtóban!), hogy járkálásommal ne zavarjam a beszédet. Szentbeszéd közben kimenni a templomból - hacsak súlyos okom nincsen rá - nagy tiszteletlenség.

Hiszekegy (Credo) alatt állok. Amikor a miséző pap a Hiszekegy imádkozása közben térdet hajt, vele együtt én is térdet hajtok. Hiszekegy után leülök.

Felajánlástól a hármas csengetésig (szent-szentre) a padban ülök. A felajánláskor szokásos  gyűjtés ősi keresztény hagyomány. Régen természetbeni ajándékokat hoztak a hívek, ma általában pénzbeli adományainkkal járulunk hozzá egyházközségünk és templomunk fenntartásának költségeihez. Amennyiben erre a célra adni szándékozom, idejében előkészítem a perselybe dobandó pénzdarabot. De nem leszek ideges akkor sem, ha nem tudok hozzájárulni a költségekhez. Ne tartson vissza a szentmiséről az, ha esetleg nincs pénzem a templomi gyűjtés céljaira. Amikor a perselyező a padomhoz ér, minden feltűnés és hivalkodás nélkül beledobom a perselybe az arra szánt összeget és azután zavartalanul tovább imádkozom.

Amikor a ministráns a szent-szentre csönget, ismét letérdelek.

Úrfelmutatás alatt csendben térdelek helyemen. Amikor a miséző pap fölemeli a szent Testet, illetőleg a szent Vért, tisztelettel fölemelem szememet és nézem a felmutatott Oltáriszentséget. Közben nem szükséges a mellemet verni, vagy keresztet vetni. Az Úrfelmutatás a szentmise legszebb pillanata. Az Úrfelmutatás néhány perce alatt igyekszem fegyelmezett lenni: nem köhögök, nem fújom az orromat. Úrfelmutatás után lehetőleg térdelve maradok a szentáldozás befejezéséig.

Ha szentáldozáshoz járulok, idejében előkészülök a nagy találkozásra. A legmegfelelőbb szentáldozási előkészület az, ha figyelmesen követem a misekönyvem segítségével a szentmise imádságait. Ha nincs misekönyvem, vagy saját szavaimmal, vagy más imakönyv segítségével készülök a szentáldozásra. Amikor a ministráns szentáldozásra csönget, még mindig nyugodtan a helyemen maradok, kivéve, ha nagyon kevés volna az áldozó vagy nagyon közel lennék az oltárhoz. Amikor a miséző az áldoztatás előtti imákat mondja, helyemen térdelek, amikor keresztet vet a hívek felé, én is keresztet vetek magamra. Az áldoztató rács előtt mindig féltérddel hajtok térdet, azután odalépek a térdeplőhöz, letérdelek. Amikor az áldoztató pap elém ér, kissé fölemelem a fejemet, nyelvemet kissé kinyújtom, fogamat is szétnyitom és így veszem magamhoz a legnagyobb tisztelettel az Úr Jézust a kenyér színében. Szentáldozás előtt keresztet vetni nem szükséges. Ha sokan lennének az áldozók, nem térdelek le az áldoztatórács előtt, hanem fegyelmezetten, tolakodás nélkül várok, amíg rám kerül a sor. Ne akarjak különcködni a szentáldozásnál! Ne kívánjak minden áron első vagy utolsó lenni. Nem ragaszkodom az áldoztatórács egy pontjához. Akkor és azon a helyen járulok szentáldozáshoz, ahol tolakodás nélkül sorra kerülök.

Szentáldozás után még néhány pillanatig térdelve maradok, körülbelül addig, amíg az utánam következő is megáldozott, azután fölkelek, térdet hajtok és a helyemre megyek. Ott letérdelve egyedül a lelkemben levő Úr Jézussal foglalkozom. Ha áldoztatáskor az utolsó sorban kerül rám sor, az áldoztatórácsnál térdelve maradhatok szentáldozás után egészen addig, amíg a miséző pap vissza nem helyezi az Oltáriszentséget az oltárszekrénybe. Utána féltérddel térdet hajtok és a helyemre megyek.. Ha valóságosan nem tudok szentáldozáshoz járulni, legalább a vágyat indítom fel magamban a szentáldozás után: lelkiáldozást végzek. Ne múljék el szentmise, hogy vagy valóságosan, vagy lelkileg ne járulnék szentáldozáshoz. A szentáldozás a szentmise tartozéka. Éppen ezért lehetőleg mindig a szentmise alatt áldozunk. Szentmisén kívül csak rendkívüli esetekben járulok szentáldozáshoz.

Szentáldozás után minden tolakodás, körültekingetés, feltűnés nélkül visszamegyek a helyemre, s ott térdelve imádkozom. Azonnal vagy nagyon hamar kisietni a templomból nagy tiszteletlenség az Úr Jézus iránt.

A szentáldozás utáni imádságok alatt ülök.

Áldásra letérdelek és keresztet vetek magamra.

Utolsó evangélium alatt állok. Előtte úgy vetek magamra keresztet, mint az első evangélium előtt. Amikor a miséző pap térdet hajt, én is térdet hajtok, majd letérdelek a befejező imádságokra.

Kivonulásra ismét felállok, s állva maradok, amíg a pap elmegy az oltártól.

b)
Közösben mondott szentmisén:

Ha templomunkban a szentmisét magyarul, közösben mondják a hívek, én is bekapcsolódom a közös imádságba. Nagyon vigyázok arra, hogy pontosan alkalmazkodjam az előimádkozóhoz és a többi hívek imádságához. Nem húzom el az imákat, de nem is sietek. (Éneknél sem!) Nem imádkozom sokkal magasabb vagy mélyebb hangon, mint a többiek. A közösen mondott szentmise csak úgy szép, ha mindnyájan egyforma hangon, egyforma gyorsasággal mondják a szentmise szövegét.

c)
 Népénekes szentmisén: figyelek az orgonára és belekapcsolódom a közös népénekbe. Az éneket a kántor kezdi meg, de nemcsak ő énekli végig. Az ének megkezdése után ugyanazon a hangon, nem kiabálva és a kántor által megadott ütemben folytatom az éneket. A szép, buzgó ének igen kedves Isten előtt, valóban: kétszeres imádság!

d)
A nagymisén ugyanúgy veszek részt, mint általában a népénekes szentmisén, legfeljebb a latin feleleteket én is éneklem, ha pontosan tudom azokat. Itt még jobban vigyázok arra, hogy ne vágjak bele a feleletbe addig, amíg a kántor vagy az énekkar nem kezdi, és hogy velük egy hangon énekeljek.

e)
A hárompapos, ünnepélyes nagymise a következőkben tér el a rendes nagymisétől: Kétszer olvassák az evangéliumot: először csendben, azután a szerpap énekli ünnepélyesen. A csendes evangéliumolvasáskor ülök, s csak akkor állok fel, amikor éneklik az evangéliumot. Lépcsőima után és felajánláskor oltárfüstölés van. Ezalatt ülök. A felajánláskor történő oltárfüstölés után a híveket is megfüstölik. Ekkor felállok. Egyébként úgy veszek részt a szentmisén, mint a nagymisén.

4. Egyéb alkalmakkor a templomban

a)  Litánián. A litánia általában ájtatosság vagy a szentmisével kapcsolatos. Ilyenkor a szentségi Jézus előtt mutatjuk be hódolatunkat vagy a Szűzanyának tiszteletünket. Ha a litániát kitett Oltáriszentség előtt mondják, lehetőleg térdelek; ha nincs kitéve az Oltáriszentség, ülhetek. Áldásra azonban mindenképpen letérdelek. A litánia csak egyéni, magánájtatosság, nem kötelező, semmiképpen sem pótolja a szentmiseáldozatot. Nem elég tehát vasárnap csak litániára menni!

b)  A szentmisén kívüli áldoztatáskor: Ha a szentmisén kívül áldoztatnak, ugyanúgy kell viselkednem, mint a szentmise közben történő áldoztatáskor. Ilyenkor azonban az áldoztatás befejezése után külön áldás van. A szentáldozás után tehát nem rohanok el, hanem helyemen maradva megvárom a pap áldását, keresztet vetek és csak azután indulok a helyemre.

5. Hazafelé a templomból

A szentmiséről csak annak befejezése után indulok el. Nyugodtan várok, amíg kimenetelkor rám kerül a sor. Nem sietek, nem tolakszom. A templomból kirohanó ember azt a benyomást kelti, mintha máris sajnálná, hogy ennyi időt töltött a jó Istennél.

A padból kilépve vagy helyemről elindulva térdet hajtok úgy, ahogyan bejövetelkor tettem. Azután nyugodt léptekkel kimegyek a templomból. A bejáratnál nem hajtok újra térdet, s nem fordulok vissza az oltár felé. Keresztet sem vetek, mert nem búcsúzom az Úr Jézustól: magam akarom őt vinni egész napomon át.

A templomból kilépve nem állok meg közvetlenül az ajtó előtt, mert ezzel a többiek kijövetelét akadályozom, hanem csendesen hazaindulok. Otthon azzal a gondolattal végzem a munkámat: ma az Úr Jézusnál voltam vendégségben, tehát ehhez méltóan kell viselkednem!

(forrás: katolikus-honlap.hu)

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.