BEVEZETÉS

A ,,Létra” a szerzetesi élet kézikönyve. A keleti szerzetesek kötelező olvasmánya a nagyböjtben, de nemcsak szerzeteseknek szól. Elsősorban nekik, de általában minden kereszténynek, aki hivatását követni igyekszik, hiszen a Szentlélek minden keresztényt egyaránt meghív a tökéletességre. A szerző maga is buzdít arra, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek az erények gyakorlásáról szólnak.

Hiszen a pusztán elméleti tudás még nem elég, az igazi tudás a tapasztalattal társul. Főként az első és utolsó fokozatokban próbálta megfogalmazni és a szerzetesek életén alkalmazni a keresztény élet legfontosabb alapelveit. Ha igaz is, hogy közben a korabeli monostori fegyelem bemutatásával egyeseket visszariasztott ettől, ennek ellenére művének nagy részét világi kereszténye is nagy lelki haszonnal olvasták.

A szerzőt egyébként legtöbben csak erről a művéről ismerik, és ennek alapján szokták ,,Létrás” Szent Jánosnak nevezni. Életéról az itt elmondottakon kívül alig van néhány megbízható adatunk. A ,,Létra” megírásának körülményeiről sokkal többet megtudhatunk a két János apát között történt levélváltásból – mely a kiadások többségében megelőzi magát a főművet -, illetve ,,a Pásztornak” címzett tanítás bevezető soraiból.

Valószínű, hogy a későbbi János apát egészen fiatal korában lett szerzetes. Egy Martüriosz nevű remete tanítványa lett, aztán a ,,noviciusképzés” végeztével két-három szentéletű idős atya is megjövendölte az ifjú szerzetesnek, hogy egyszer majd a Sinai-hegyen lévő monostor elöljárója lesz. Ekkoriban azonban még évtizedeken át teljes magányban élt, illetve ő maga számol be arról, hogy egy tapasztalt atya, Arszelaoni György vezette lelki életében. A Létra 4. fejezetében utalást találunk arra is, hogy legalább két évig egy Alexandria közelében fekvő, rendkívül szigorú monostorban tartózkodott, ahol az elöljáró bizalmas barátjaként a közös életet tanulmányozhatta.

Sok kemény próbatételének sikeres elviselése után Isten rendkívüli kegyelmekkel tüntette ki. Apostoli buzgósága azonban elóbb még súlyos félreértésekre nyújtott alkalmat. Csak a félreertések okának kiderülése tette világossá alázatát, amit aztán mindenki általánosan elismert. Akarata ellenére lett a Sinai-hegyen lévő monostor elöljárója. Ott a szomszéd (Raithú) monostor elöljárójának kérésérre írta meg a lelki élet fokozatait elemző Létrát. Végül elöljárói tisztét Öccsének átadva ismét magányba vonult kb. 75 éves korában bekövetkezett haláláig. Évszázadokon át szinte mindenki azt feltételezte, hogy 600 körül halt meg, és egyesek azonosítani próbálták azzal a János apáttal, akihez – némi anyagi segély ügyében – 600-ban Nagy Szent Gergely pápa intézett levelet a Sinai-hegyen lévő monostorba. Mai kutatók már inkább a VII. század közepére teszik halála időpontját, bár a vita még korántsem tűnik lezártnak.

Noha Szent János ezt az óriási művét a 27. fejezetben szerényen csak tákolmánynak nevezi, mégis nyilvánvaló, hogy ez a lelki irodalom egyik remekművéről van szó, és hogy ó maga is fontosnak tarthatta annak módszeres szerkezeti fölépítését. A befejező fejezetben magától a Szeretettől kéri és várja annak magyarázatát. A szerkezet elemzése során rájöhetünk, hogy az első három és az utolsó négy fejezet kiegyensúlyozott keretbe foglalja az erény gyakorlásának három részre oszló tárgyalását. Ez utóbbiaknak fő motívuma a hit, remény és szeretet: de már az első három fejezetben bemutatott önmegtagadási eszmény is ezt feltételezi. Tehát a szerkezet szimmetrikus. Másrészt az első három fejezet témái visszatérnek még az erényeket részletező következő fejezetekben, főleg a 13. és 18. fejezet között.

Ezekben egyébként az alapvető erények (engedelmesség, bűnbánat, halálra gondolás, bánkódás) elemzése és a gyakorlat gyümölcseinek vizsgálata fogja közre a szenvedélyek elleni küzdelem három csoportban történő taglalását. A lemondás alapelveit tisztázó első három fokozatot elért szerzetesek a 4-7. fejezetben már egy bizonyos életmódot ismerhetnek meg: az alárendeltekét, az engedelmességben éló szerzetesekét. Életszerűen illusztrálják ezt azok a 4-5. fejezetben bemutatott rendkívüli monostorok, amelyeket János apát még remete korában látogatott meg. Az Alexandria közelében lévő, sok vezeklő szerzetest befogadó monostor esetleg a Pakhomiosz által alapított Kanópe közösségi életét tükrözheti, ahol nemcsak büntetésből, hanem önként vezeklő szerzetesek is vállalták a ma már inkább visszataszítónak tűnő kínokat. Érdekes, hogy míg a 4. fejezet közepén ennek a ,,borzasztó” életmódnak a bemutatásáról látszólag végképp lemond a Sinai-hegy monostorának apátja, a következő fejezetben mégis visszatér rá.

Az alárendeltségben eltöltött szerzetesi életet a szerző tudatosan kapcsolja össze szorosan ezzel a bűnbánó, vezeklő életeszménnyel (5. f.), illetve a folytonosan a halál gondolatával foglalkozó (6. f.), bánkódó életmóddal (7. f.). Igy válik a Létrában a vezeklő, illetve ,,bűnei miatt bánkódó” ember a szerzetes másik elnevezésévé, szinonimájává. A szerzetes meghatározását egyébként már az első fejezetben is megtalálhattuk, s a háromféle szerzetesi életmód közül már ott is a közösségi életforma tűnik a legmegfelelőbbnek, de ezt a szemléletet egyre pontosítják a következő fokozatok.

Amint már korábban is szóba került, a szenvedélyek elleni küzdelmet három csoportban mutatja be a Létra. Középpontban az anyaghoz kötött bűneink (a 14-16. f-ben szereplő torkosság, bujaság és kapzsiság) állnak, s ezeket egyrészt a haragtól a fásultságig terjedő (8-13. f.), másrészt a közönytól a kevélységig fokozódó hibák (,,gonosz gondolatok” – 17-23. f.) áttekintése veszi körül. Ez a párhuzamos ellentétekből álló rendszer kellő óvatossággal vázolja föl lelki előrehaladásunk különböző állomásait és fokozatait, sőt elég tág teret nyit az egyéni útkeresésnek is. Ugyanakkor azt isjól mutatja, hogy a téma egésze meghaladja a pusztán emberi tudomány, sőt az emberi szó korlátolt lehetőségeit is.

A Létra szerzője arra törekszik, hogy ne a korábban megírt lelki olvasmányokat ismételgesse, hanem valóban eredeti tanítást adjon. Ezért is tér el annyira a kortárs lelki irodalom műveitól. Ahol átveszi mások véleményét (ami egy ekkora nagy műben mégsem ritka), ott is igyekszik kritikus maradni. Sőt egész tanításának középpontjában a megkülönböztetés képességének kifejlesztése áll. Vannak, akik az alázatot tartják a legfontosabbnak, vannak, akik a vezeklést, vannak, akik a szüntelen imádságra esküsznek – az igazi keresztény azonban mindezeket igyekszik a legnagyobb ,,diszkrécióval”, bölcs mérlegeléssel gyakorolni. Ezt érzékelteti főleg az utolsó előtti fejezet összefoglaló gondolatmenete. De addig is sokszor kitér az erényt gyakorolni kezdők tévedési lehetőségeire, ,,hogy a gonosz csalóknak (vagyis a démonoknak illetve a sátánnal ebben a cselében se legyünk avatatlanok.” (3,35)

A könyv további fejezetei megtalálhatók itt.

Létrehozva 2022. szeptember 26.