A szenteltvíz, lelki kincsünk

Avilai Szent Teréz írja a szenteltvízről:

„Milyen nagy lehet a szenteltvíz ereje! Lelkem megvigasztalódik, ha keresztet vetek vele. Felfrissülök és olyan lelki örömöt érzek utána, amit nem tudok kifejezni. Tapasztalatból tudom, hogy semmitől sem menekül el gyorsabban az ördög, mint a szenteltvíztől. A kereszt elől is elmenekül, de hamar visszatér.”

A katolikus Egyház már Nagy Szent Teréz előtt is mint szentelményt használta a szenteltvizet. A víznek, mint a tisztulás jelképének és eszközének a bibliai időkben is igen nagy tisztelete volt, amit azóta sem veszített el.

A szenteltvíz szentelmény, mely eltörli a bocsánatos bűnt. A hozzákapcsolódó áldások miatt az Egyház szorgalmazza használatát, különösen testi-lelki bajok esetén. Minden katolikus ember otthonában kellene lenni egy tartóban szentelvíznek! Nem használjuk ki a szenteltvízből eredő javakat, pedig kimondhatatlan lelki gazdagságot rejt magában minden cseppje! És milyen keveset törődünk vele! Ha felismernénk hatását, sokkal gyakrabban, nagyobb hittel és tisztelettel használnánk.

A szenteltvíz az Egyház vízszentelő imájából meríti nagy erejét és hatását, mert az ima mindenkor kedves Isten előtt. Íme egy könyörgés, amit a pap mond a víz megáldásakor Vízkereszt ünnepén:

„Áraszd erre a megtisztulás sokféle módját jelképező vízre áldásodat! Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét! A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ennek a víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé! Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme! Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése! Ennek a víznek hintése által távozzék és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Add, hogy Szent Neved segítségül hívásával kért épségük és üdvösségük minden támadással szemben védelmet nyerjen! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.” Ez a hatékony ima felszáll a mennybe valahányszor valaki meghinti magát vagy másokat a jelen- vagy távollévőket szenteltvízzel.

Isten áldása leszáll testükre-lelkükre.

Az ördög gyűlöli a szenteltvizet, mert annak hatalma van felette.

Nem marad azon a helyen vagy amellett a személy mellett, aki gyakran hinti meg magát szenteltvízzel.

Amikor hittel és tisztelettel meghintjük távollévő kedveseinket szenteltvízzel, az arra indítja Jézus Szentséges Szívét, hogy áldja és védje meg őket minden lelki és testi bántalomtól. Amikor bánat és aggodalom fog el minket kedveseink miatt, siessünk a szenteltvíztartóhoz, hogy megadjuk nekik az Egyház imádságának segítségét.

A szentek írásaiból tudjuk, hogy mennyire vágyakoznak a tisztítótűzben lévő lelkek a szenteltvíz után. Igyekezzünk megérteni vágyódásukat és ne feledkezzünk meg róluk a szenteltvíztartónál! Lehet, hogy azoknak a lelkeknek, akik már közel vannak az üdvösséghez, egyetlen csepp szenteltvíz elég ahhoz, hogy lelkük megszabaduljon a szenvedéstől.

Hintsünk szét néhány csepp szenteltvizet és buzgón imádkozzunk: „Ó Istenem, irgalmadban sokasítsd meg e cseppeket, hogy minden tisztítótűzben szenvedő lélek kapjon belőle! Engedd, hogy ne érezzék kínjukat, míg e víz el nem párolog!”

Amikor szenteltvizet hintünk távollévő hozzátartozóinkra és barátainkra, ne feledkezzünk meg a papokról sem, különösen plébániánk papjairól, akik hűségesen szolgáltak minket, a szentségek és a szentmise által közelebb vittek Istenhez.

Egyes szülők rendszeresen meghintik alvó gyermekeiket szenteltvízzel. Mások a hálószobába tesznek szenteltvíztartót és felszólítják hozzátartozóikat, hogy szenteltvízzel vessenek keresztet reggel, délben és este.

Vessünk keresztet szenteltvízzel és közben így fohászkodjunk: „E szenteltvíz és drágalátos Szent Véred által mosd le bűneimet, ó Uram!” „Örök Atyám, felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus Sebeit, hogy lelkünk Sebei begyógyuljanak!”

„Jézus, Mária szeretlek, mentsétek meg a lelkeket!”

(forrás: Tengernek Csillaga, 1998/1. szám)

Létrehozva 2020. szeptember 21.