Teljes búcsú halottakért

Mindkét búcsú, amit említek, csak a halottakért felajánlható teljes búcsú.

A) Mindenszentek

Aki a temetőt ájtatos lélekkel meglátogatja és legalább lélekben imádkozik a meghaltakért, november 1-tól 8-ig bezárólag mindennap teljes búcsút nyerhet.

Természetesen a szokásos feltételekkel: gyónás, áldozás, imádkozás a pápa szándékára. (A pápa szándékára elegendő egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet imádkozni. Egyetlen gyónás elegendő mind a nyolc napra.)

B) Halottak napja

Aki halottak napján meglátogat egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhet a szokásos feltételekkel. A templomlátogatás magában foglalja  egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozását a meglátogatott emplomban. A szokásos feltételek ugyanazok, mint fent. Ugyanez a búcsú elnyerhető Mindenszentek ünnepén, valamint a Halottak Napját megelőző vagy követő vasárnapon is.

Ügyeljünk a következőkre:

1.) A templomlátogatáskor imádkozandó Miatyánk és Hiszekegy nem teszi fölöslegessé a pápa szándékára imádkozandó Miatyánkot és Üdvözlégyet. Két különböző dologról van szó. Ezt majdnem minden templomi hirdetésben összekeverik.

2.) Míg a temetőlátogatással mindennap újabb teljes búcsút nyerhetünk, a Halottak Napján templomlátogatással nyerhető teljes búcsú egyszeri, vagyis ha elnyertük Mindenszentek napján, már nem nyerhetjük el Halottak Napján.

3.) Naponta csak egyetlen teljes búcsú nyerhető. Tehát vagy az egyik lehetőséggel élünk, vagy a másikkal, mindkettő nem eredményezhet teljes búcsút. Részleges búcsút igen.

Szükségesnek tartottam ezeket szabatosan leírni, mert állandóan keverik az információkat. Megdöbbentő számomra, hogy akik pontosan ismerik a segélyeket és adókat, azok milyen nehezen jegyeznek meg egyházi adatokat (pl. hogy mikor vannak a kötelező ünnepek, pedig csak három van).

Indítsuk föl a szándékot, hogy minden lehetséges búcsút el akarunk nyerni áhítatgyakorlatainkkal, és a továbbiakban ne a Miatyánkokat számláljuk, hanem igyekezzünk minél jobban megfelelni Isten akaratának életünkkel. Valóban teljes búcsút ugyanis kizárólag az nyerhet, aki teljesen mentes minden rendetlen vágytól. Ettől pedig igen messze vagyunk. Ezért általában részleges búcsúkat nyerünk.

Ne sokat foglalkozzunk a magánkinyilatkoztatásokból származó túlvilági információkkal, ti. hogy ha ezt meg azt csinálod, ennyi meg ennyi lélek sétál ki a tisztítótűzből. Ezek megbízhatatlanok.


 Búcsú? Idén mindenképpen csinálj te is! – 13+ tudnivaló (Szerdahelyi Miklós írása)

Létrehozva 2020. október 21.