Életige, 2015. január

altKedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az utóbbi időkben sokat foglalkoztam Isten Arcával. Ez a mennyei Örök Szépség, nem emberi arc és messze felülmúl minden emberi gondolatot és elképzelést. Felülmúl, de a testté lett Igében, Jézusban megcsillantat benne egy részt, éppen azt a hasonlatosságot, mely már az ember teremtésekor meg is valósult. Ahogy teremtéskor az igében kimondja: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” (Ter. 1,26).

Ettől fogva érvénybe léphet a közmondás: ’ Hasonlók hasonlókat vonzanak.’ Az emberbe Isten mélyen belehelyezte az iránta való vonzalmat. Igaz, a bűnbeesés ezt jól összekavarta benne, mégis, azt kell mondanunk, hogy nem tudta azt kitépni belőle. S amikor megjelent a Földön a Szent, vagyis a bűntelen ember:Jézus Krisztus, akkor az ősi vonzalom aktívvá vált – belobbant az emberi szív konvektora: Jézusban és a benne hívőkben teljes lánggal égett. Urunk ezt ki is mondta e szavakkal: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” ( Lk. 12,49).

Az istenkeresők népe mindig is kereste - sokszor sóvárogva - arcát, Jákob Istenének. Ilyen sóhajok törtek ki belőle: „Sokan mondják: Ki fordul még jóval felénk? Ragyogtasd ránk arcodat, Uram.” (Zsolt.4,7). „Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?” (Zsolt.13,2).   Vagy: „Szívem ezt sugallta: „Keresd tekintetét!” Uram, a te arcodat akarom keresni”. ( Zsolt.27,8 ). A pogányok a maguk elképzelése szerinti „isteneket” készítettek saját kezükkel, mert mindenképpen látni akarták az elrejtett istenarcot. Ez egyrészt igazolja azt a tételt, hogy egyetemes a vágyódás, Isten Arcának látása, szemlélése után. Ugyanakkor Isten előttük nem tárta fel magát, nem adott nekik kinyilatkoztatást, s ezért nem véletlen, hogy az ő emberi, s így az ő alulról jövő istenkereséseik sorra mind torzulásba torkollódtak. (Ehhez még a sátán is csatlakozott, aki szintén alulról jövő). Isten ugyanis elrejtette arcát, mert az ember - vétkezett.

Valamire azért az ember mégis emlékezett:Néhány fogalomra, mely Istennel kapcsolatos. Mondjuk pl. arra, hogy Isten erős és hatalmas, sőt Isten maga az Erő, s az Érték. Ez és az ehhez hasonló fogalmak ötletbörzeként szolgáltak. A bika is emberfeletti módon erős és jelképe lehet az Örökkévalónak, az ő erejének. Az arany a földi értékrend csúcsa. Az erőszakos, tolakodó istenkeresés így egy okvetlenkedő, Istent és erejét mindenképpen látni akaró, elhangolt igyekezetbe sodorta be őket.

Ki is mondták: Készítsünk isteneket magunknak! Tehát állítsunk a szemünk elé egy bikát. Ő jelképe és képe lesz isten erejének. Mivel Isten hangját nem hallották, mentek a fejük után…..s torz isteneket készítettek, bálványokat, s azt mondták: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” (Kiv.32,4.) A „borjú” „aranyborjú” kifejezés már Mózes gúnyszava, hogy megvetését jól hallhatóan kimutassa. - Isten arca közben elhomályosult a bálvány árnyékában, sőt maga az árnyék, a satírozott rész. Ez az elpártolt népet is sötétségbe, satírozottságba borította , s az isteni képmás az emberi arcokon ördögi torzulásba ment át. Megnyúltak az árnyak, beállt a sötétség, ahol az Úr irgalmas tekintete már nem volt látható. Ez áldást nem képes adni, inkább átkot, életet sem, inkább halált. Ezért a halálfélelem hangja szólal ki a zsoltárosból: „Siess, Uram, hallgass meg, nézd, eleped a lelkem! Ne fordítsd el tőlem arcodat, mert olyan leszek, mint akik a sírba szállnak.” ( Zsolt. 143,7).

AZ életige letölthető itt.

Share

Programajánló

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.