Miért fontos, hogy az apák templomba járjanak?

apa-templom

Legtöbbünk számára a „kis betűs rész” nem fontos tanulmányaink alatt. A szerző rámutat valamire, ami ilyen kisbetűs résznek számít. Bizonyára kevesen olvasták Haug és Warner statisztikai tanulmányát[ii], amely az Európai Tanács szociális kohézióval foglalkozó főigazgatósága (DG III) kiadványában jelent meg.

Svájcban tízévente tartanak népszámlálást, ahol megkérdezik az emberek vallását, nyelvhasználatát és nemzetiségét is.

 A kritikus tényező

1994-ben rendkívüli népszámlálást tartottak, ahol azt is vizsgálták, hogy egy személy vallását továbbviszik-e az utódok. Az eredmény több mint meghökkentő. Egyetlen kritikus tényezőt találtak. A családban egyedül az apa vallási gyakorlata az, ami meghatározza, hogy a gyerekek a jövőben járnak-e templomba vagy sem.

 Anélkül, hogy statisztikai adatokkal bombáznánk az olvasót, íme néhány adat.

  • Ha az apa és anya is rendszeres templomba járó, akkor a gyermekek 33%-a rendszeres, 41%-a eseti templomba járó lesz. Egynegyedük egyáltalán nem jár templomba.
  • Ha az apa nem rendszeres templomba járó, de az anya igen, akkor a gyermekek 3 százaléka rendszeresen templomba jár, míg 59%-uk  csak esetenként. 38 százalékuk sosem.
  • Ha az apa nem gyakorolja hitét, míg az anya rendszeresen, akkor a gyerekek 2 százaléka lesz rendszeresen templomba járó, 37 százalékuk pedig esetenként. 60 százalékuk sosem fog templomba járni.

 Az eredmény sokkoló, de nem meglepő. Politikailag inkorrekt, de megerősíti azt, amit a pszichológusok, kriminológusok és tradicionális keresztények tudnak. Nem lehet ellenszegülni a teremtett rend biológiájának. Az apai befolyás, attól kezdve, hogy meghatározza a gyerek nemét a nemzés során, mindaddig, hogy milyen rítusú temetést kap, nincs arányban a rábízottakkal és az erősen csökkentett szereppel a nyugati liberális társadalomban.

 Az anya cserepe mindig is elsődleges marad a meghittség, gondoskodás és nevelés szempontjából. (A legkeményebb ember is sportot űzhet az anyjához fűzött szeretetéből egy tetoválás által anélkül, hogy a legkisebb zavart vagy szentimentalizmust okozná.) Egyetlen apa sem képes helyettesíteni ezt a fajta kapcsolatot.  Hasonlóképpen igaz, hogy amikor a gyermek belép abba a korszakba, amit az otthon helyett a „máshol” jelent, egyre növekvő mértékben vesz példát apjáról. Ahol az apa közömbös, nem odaillő vagy éppen csak hiányzik, akkor az elkülönülés és a bekapcsolódás még nehezebb.

Ha a gyerekek azt látják, hogy az egyház „női és gyerekdolog”, ennek megfelelően járnak el – nem járnak oda, vagy csak sokkal ritkábban.

 Érdekes módon a felnőtt nők és férfiak is tudat alatt levonják a következtetést, hogy apu távolléte azt jelzi, hogy a templomba járás nem igazán „felnőttes” dolog. Az elköteleződés szemszögéből az anyai szerep a bátorításé és a bíztatásé, de nem ez az elsődleges a felnőtt utód döntésében.

A megállapítások ugyan a svájci népességre vonatkoznak, de a szerző anglikán papokkal és amerikai barátokkal folytatott beszélgetései azt mutatják, hogy hasonló eredményű megállapításokra jutnának Angliában vagy az USA-ban is. A szerző szerint ezek az eredmények nagyon fontosak az evangelizációs munkához és az ezt alátámasztó teológiához is.

 Először: (angolok és amerikaiak) egy olyan társadalomban pasztorálnak, amely egyre hűtlenebb a spirituális és fizikális kapcsolatok terén.  Nagy számban találhatók családok egyedülálló szülővel, valamint bonyolult mostoha kapcsolatokkal, vagy ami rosszabb, vándorló férfiszemélyekkel a háztartásban, akiknek az elsődleges érdeklődése valahogy sosem a másik gyereke felé irányul.

 A hiányzó apa, bárki hibájából volt is a válás és bármennyire hűséges is az egyházhoz, valószínűleg nem fogja az engedélyezett, rövid „láthatási időt” gyermekével a templomban tölteni. A gyülekezetben egy fiatal srác arról számolt be, hogy választania kellett, hogy hűséges legyen-e az egyházhoz, avagy a vasárnapot apuval töltse negyven mérfölddel távolabb, pecázással és focival együtt. Egy másik, tizenegy éves fiú választása még nehezebb: a földi vagy az égi atya között, a szeretet és lojalitás keresztkötelékei között. Saját „kudarcaink” által erőltetett, gyötrő érettséggel döntött úgy, hogy a mennyei Atya jobban megérti távollétét, mint saját apja.

 Másodszor: olyan egyházban pasztorálnak, amely normálisnak fogadta el az apa-nélküliséget, esetleg ideálisnak. Sterilizált liturgia, nemek nélküli Biblia, atya-nélküli nyáj az egyre növekvő mértékű ajánlat. Válaszképpen ezen egyházak hanyatlása, nem meglepő módon, felgyorsult. Az apa nélküli társadalom pasztorálása ezekben az egyházakban, oktalan módon, létrehozta a saját egyedülálló szülős család parókia modellt, a női pásztorral.

 A gyermekek –a mi gyermekeink- pedig özönlenének ebbe az új feminizált egyházba, vonzódva a biztonságos, nevelő, nem ítélkező templomi környezetbe, amit a „férfias hegemónia” alól felszabadított egyház ajánlana.

 Vesztenek az egyházak

Ezek a következtetések nem a harcban álló felek egyszerű egyet nem értését jelentik egy megosztott egyházban. Az adatok rendelkezésre állnak és lesznek még továbbiak. Az egyházak elveszítik a férfiakat, és ha a svájci adatok helyesek, akkor elveszítik a gyerekeket is.

Nem lehet feminizálni az egyházat és megtartani a férfiakat, nem lehet megtartani a gyerekeket, ha nem tartjuk meg a férfiakat.

 Az anglikán egyházban a férfi-nő arány a 90-es évek előtt 45-55 százalék volt. A szabad egyházak (melyek között Angliában a metodisták és presbiteránusok is megtalálhatók) és mások esetében, melyek megelőztek bennünket a feminista úton, az arány 37-63 százalékra változott. Az anglikán egyházat „az evangelizmus évtizede” alatt 300 ezren hagyták el, közöttük vagy 200 ezer férfi. A svájci adatok tükrében nem meglepő, hogy ugyanezen időszakban az anglikán egyházban 50 százalékkal csökkent a gyerekek templomba járása. Megbízható, független előrejelzések szerint a 2000-es évre ez kétharmaddal csökken (A releváns statisztikákat1996-ban hirtelen megszüntették, ekkor volt 50 százalék).

 Az egyházak összeomlanak

Nem kell nagyon messzire menni az eljárásokban, hogyan választja ki az anglikán egyház a papságot vagy biztosít teológiai képzést részükre, hogy felismerjük, mennyire kevés helyet ajánl a valódi férfiasság számára. A „rugalmasság”, „érzékenység”, „inkluzivitás” és „együttműködő papság” iránti folyamatos nyomás mutatja ezt. Nincs semmi baj ezekkel a koncepciókkal önmagukban, de ahogy ezeket tanítják és ragaszkodnak hozzájuk, nem állnak kapcsolatban azzal, amit egy férfi (a nemét visszakapó férfi) ért ezek alatt.

 Az új, feminizált férfi nem tűnik annyira vonzónak a feministák számára, mint ahogy korábban elhitették velünk. Nem vonja magára a gyerekek figyelmét (főleg azon fiúkét, akik esetleg papnak készültek). Őszintén taszítja a közönséges pasasokat. De egy pap, aki jól érzi magát saját férfiasságában és megérik saját atyaságára (otthon és/vagy pasztorális téren), természetes mágnesként szolgál az összezavarodott és beteg társadalomban és egyházban.

 Más hitközösségeknek, mint a muszlimok vagy ortodox zsidók, nincs kétsége ezzel kapcsolatban, és nem is gondolnak hitük nőiesítésére. Az üldözés alatt álló egyházakat nem támadta meg a feminizmus korróziója. Miért nem? Ez a komfortos és dekadens egyházak drága luxusa. Az üldözöttnek tudnia kell, mi az, ami működik, és ami tartós. Szükségük van a férfiakra.

 Az egyház, amely összeesküdik a patriarchia áldásai ellen, nem csak eltorzítja a Szentháromság első személyének ikonját, hanem engedetlenséget valósít meg a Szentháromság második személyének példájával és tanításával szemben, és elveti a Szentháromság harmadik személyének pünkösdi működését, de ami a mai társadalom számára még fontosabb, szociológiai ténnyel szegül szembe.

 Nincs apa – nincs család – nincs hit. A férfiak megnyerése és megtartása alapvető fontosságú a hitközösség számára, és életbevágó minden anya munkájához, valamint gyermekeink jövőbeli megváltása szempontjából.


[i] A szerző az anglikán egyház vikáriusa volt az elmúlt 15 évben (St Peter's, Bushey Heath, a Church of England Parish in the UK)

[ii] (Nyelvi és vallási csoportok demográfiai jellemzői Svájcban, Szövetségi Statisztikai Hivatal, Neuchatel, 2000. in: Population Studies No. 31. -„The Demographic Characteristic of National Minorities in Certain European States, edited by Werner Haug et al., published by the Council of Europe – Directorate General III, Social Cohesion, Strasbourg, January 2000)

Forrás

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.