internet

Internet

A 2Kor 13,13-ban olvassuk: “A Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal.” A közösség szó a görög eredetiben koinonia, a római liturgiában: a Szentlélek egyesítő ereje, a görög katolikus liturgiában: a Szentlélek közöltetése.

A latinban: communicatio.

Isten Lelkének köze van a kommunikációhoz. A 2. vatikáni zsinat nem véletlenül adott ki nyilatkozatot a tömegkommunikációs eszközökről. Az evangélium továbbadása és a krisztusi testvériség megteremtése kommunikációs esemény. Az Egyház mindig is fölhasználta a kommunikáció minden technikáját: az élőszót, az írást, az éneket, a mozgást (liturgia!), a művészeteket. Vannak, akik ki szeretnék rekeszteni a képzőművészetet a hit kommunikációs formái közül, hivatkozva az ószövetség képtilalmára: “Ne készíts magadnak faragott képet, se hasonmást semmiről” (MTörv 5,8).

De ez a – pedagógiai jelentőségű – előírás már magában az ószövetségben meg van haladva (Szám 21,8-9; Kiv 25,18-19). Az újszövetségben, miután a Fiú, az Atya tökéletes képmása (Kol 1,15), látható testben megjelent, a képtilalom végképp értelmét vesztette. Az Egyház már megvívta szabadságharcát a képromboló mozgalommal szemben (2. nikaiai zsinat, 787.). “Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). A Szentlélek minden nyelven tud szólni, mindenkihez a saját nyelvén (Csel 2,9-11).

Minden korhoz is a saját nyelvén.

A Szentlélek igényt tart a mai technika kommunikációs formáira: a nyomdára, a fényképre, a filmre, a rádióra, a televízióra, a magnóra, a videóra. Ez mind Istené, ha visszaél is velük a sátán. A gonosz léleknek nincs joga az emberi kommunikáció fölötti uralomra. A Szentléleknek van. Egy keresztény hangkazetta vagy TV program pünkösdi esemény, egy kommunikációs nyelv lefoglalása Isten Lelke által.

A Szentlélek a mi belátásunkon és munkánkon keresztül akarja érvényesíteni jogait a kommunikáció legkorszerűbb formájára, az Internetre vonatkozóan. Olyan összegekért, amelyek lényegesen kisebbek egy személygépkocsi áránál és üzemköltségénél, egy személyi számítógép megvásárolható és a helyi telefonhálózaton keresztül a világméretű Internet-hálózathoz csatlakoztatható. Néhány kattintással hívhatjuk Detroitot, Sidneyt, Cape Townt vagy Hong Kongot. Elektronikus postát (E-mailt, most már egyre inkább egyszerűen csak: emailt) küldhetünk percek alatt a világ minden tájára, egy nagyon rövid (20 másodperc sem kell!) helyi telefonhívás költségén. Meghatódtam, amikor 20 percen belül megkaptam a választ Michiganből vagy Új Zélandból. A kommunikáció Lelke új lehetőségeket kapott.

Két Internet műfajra szeretném különösen is fölhívni a figyelmet. Az egyik a Web-publikáció, a másik az email-lista.

A Világháló (World Wide Web) szöveges és grafikus anyagok világméretű továbbítása, egyre inkább animációval, hanggal és mozgófilmmel kiegészítve. Ez nincs korlátozva a hullámsávok lehetőségei által, mint az elektromágneses sugárzáson alapuló rádió és televízió. A telefonhálózat korlátlanul bővíthető. Bárki bérelhet Web-tárhelyet, éspedig nagyon olcsón. (1 Megabyte-ot a legtöbb szolgáltatónál ingyen adnak az Internet-hozzáférés mellé, és azon rengeteg anyagot el lehet helyezni.) Itt a lehetőség a karizmatikus megújulás számára, hogy publikálja tapasztalatait és információit. Számítógépes tanúságtétel, digitális evangelizáció. Már nagyon sok karizmatikus anyag szerepel a Weben. Rajtunk múlik, hogy a miénk is ott legyen.

Az email-lista olyan program, amelynek segítségével egyetlen elküldött levél akár több száz címre is kimegy – mindazok címére, akik szerepelnek a listán. Ezzel meg van oldva az információk gyors továbbításának problémája. Egy email elküldéséhez csak néhány másodperc szükséges, célba éréséhez a jobbik esetben néhány perc, a rosszabbik esetben néhány óra. A hagyományos posta lényegesen drágább és lassúbb.

Világosan le kell szögezni, hogy az Internetes kommunikáció az egyéb információs formák mellett és nem azok helyett hasznos. Mindenekelőtt azért, mert a számítógép még nem annyira elterjedt, mint a telefon vagy a televízió. (Ez a helyzet ideiglenes, már egy-két évtized alatt sokat fog változni.) Másodszor pedig azért -és ez nem fog változni- , mert nem képes pótolni azokat. Hallani egymás hangját a telefonban, vagy kezünkben tartani egy nyomtatott folyóiratot mindig más élmény lesz, mint egy monitorra meredve billentyűket kattintgatni. Tehát amikor az Internetet ajánljuk, nem beszélünk az egyéb közlési technikák ellen.

Az internetes kommunikációnak mégis páratlan előnyei vannak.

  1. Globális. Az anyagot, amit egy budapesti szolgáltatónál elhelyeztünk a Web-en, olvashatják Nigériában, Chicagóban és Singapore-ban. Mi is tanulmányozhatunk dél-afrikai, Los Angeles-i vagy csendes-óceáni anyagokat. Éreznünk kell ebben a földkerekségre kiáradó Lélek fuvallatát! Hogyan engedhetnénk át ezt a lehetőséget a Gonosznak?

  2. Interaktív. A TV néző passzivitásra van kárhoztatva, legföljebb telefonálhat. A Web-néző nézés közben nemcsak bármikor továbbmehet, új anyagokra kattinthat (a mennyiség kifogyhatatlan), hanem vissza is jelezhet, néha emailen, néha más interaktív technikák segítségével. Lehet Web-ről tanfolyamokat végezni vagy árut rendelni és fizetni (hitelkártyával). Az interaktivitás legmagasabb formája az IRC, a beszélgető csatorna, ahol a képernyőn kölcsönösen megjelenő írott szöveggel közvetlenül kommunikálhatnak egymással a nézők. Az egyik Ausztráliából, a másik Kiskunfélegyházáról – akár huszan is egyszerre! Helyi telefonköltségért.

  3. Olcsó információ-továbbítást tesz lehetővé. Nem minden Internet-műfaj olcsó (a Web-szörfözés kimondottan drága, a telefondíj miatt), de az emailezés a kezdeti befektetés után bőven megtérül. A posta és a telefon sokkal többe kerül.

  4. Gyors. Összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint a posta vagy a sajtó.

  5. Nincs korlátozva. Mint minden véges dolognak, vannak korlátai, de ha a sajtóval, TV-vel vagy rádióval összevetjük, mindjárt látható, milyen értelemben korlátlan az Internet. Tizenhárom éves gyerek saját Web oldalt tarthat (és tart is) fönn, azt publikál rajta, amit akar! Hogy tagadhatnánk meg ezt a lehetőséget a Szentlélektől?

Ellenérvek is elhangzanak az Internettel szemben. Ezek nem alaptalanok; az internetes kommunikációval, mint minden mással is, lehet helytelenül élni. Fölsorolok néhány kifogást, és próbálom azokat helyes perspektívába helyezni.

  1. Elveszem a Web-en. Parttalanul hányódom, és dagályba kerül a telefonszámlám.

    Nos – térkép nélkül ismeretlen terepen bolyongani veszélyes. De az Interneten is van térkép. URL-nek hívják (Uniform Resource Locator). Ha azt hívod be, amit keresel, és nem ötletszerűen kattintgatsz ide-oda, nem vagy eltévedésre ítélve. Viszont a kíváncsi szörfözésnek is van létjogosultsága. A mi számunkra evangelizációs lehetőség.

  1. Az Internet erkölcstelen.

Nem kevésbé és nem jobban, mint ahogy erkölcstelen a színház, a televízió vagy a nagyváros. Teret kap benne az erkölcsi romlottság. Az már a te dolgod, hogy a TV-n mit nézel, vagy a nagyváros melyik házába térsz be. Az Interneten is tőled függ, melyik oldalt hívod be. Magától nem jön be semmi. (Ráadásul: az üzletként űzött pornográfia nyilván előfizetést is követel, anélkül meg se nyithatod az oldalt.) Ha erős kísértések vesznek körül a Weben, akkor nem neked való. A legtöbben azonban nem vagyunk jobban fenyegetve rajta, mint általában a modern életben. Nem menekülnünk kell, hanem gyakorolnunk a megkülönböztetés adományát.

  1. Az Internet kábítószer. Sokan egész éjszakákat töltenek rajta, másnap karikás szemmel virradnak meg a monitor előtt.

Ez a veszély reális. A mértéktartást, mint mindenben, ebben is tanulni kell. Ami azonban nagyban méreg, az kicsiben orvosság. Tudni kell elkezdeni és tudni kell abbahagyni. Az Internet ne birtokoljon minket. A Szentlélek birtokoljon minket, és rajtunk keresztül az Internetet.

  1. Az Internet szakértelmet kíván. Egy szót sem értek az egészből.

Nem kíván több szakértelmet, mint az autóvezetés. Ugye, nemcsak a gépjármű-technikusok vezetnek autót? Az Internettel is foglalkozhat bárki, átlagos intelligenciával és egy kevés tanulással. Hogy mennyit kell tanulnunk, attól függ, hányféle Internet-szolgáltatást akarunk igénybe venni. De egy kis gyakorlás után mindnyájan bátran élhetünk ezekkel a kommunikációs eszközökkel. Éljünk is, abban a mértékben, ahogy Isten adta nekünk.

Összegezésül azt kell leszögeznünk: Isten ajándékozott nekünk egy új kommunikációs lehetőséget, amely része a legújabb kor kialakulásának, az információk globálissá válásának, az emberiség egységesülésének. A Szentlélek arra szólít bennünket: tegyük meg a magunkét, hogy a most születő globális kultúrában hirdetve legyen a megváltó Jézus neve. Legyünk hitvallók, tanúságtevők, próféták az Interneten!

Létrehozva 2011. május 25.