Jézus meggyógyít

alt

A Szűzanya a hívők anyja az Újszövetségben. Ő mondja: "Tegyetek meg mindent, amit mond nektek" (Jn 2,5). Tehát arra hív bennünket, hogy hallgassuk Jézus szavait. Hitünk nem merülhet ki abban, hogy hiszünk Isten létezésében. Ez szép dolog, de önmagában ez a hit még nem ment meg senkit. Ha Isten létezésébe vetett hitünk elég lenne megmentésünkre, akkor már a Sátán is megmenekült volna. 

A Sátán is hisz Isten létezésében. Ahogy Szent Jakab levelében is olvassuk: "Hiszed, hogy Isten létezik? Jól teszed, de a gonosz lélek is hiszi, és mégis elvész" (Jak 2,19) . Hogyha ez elég lenne számukra, akkor a gonosz is megmenekülne. Nem elég hinnünk, hogy Isten létezik, hanem Isten Igéjében kell hinnünk. Ebben példakép számunkra a Szűzanya. "Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked" (Lk 1,45). Ha hisszük, hogy Isten Igéje igaz, és ha komolyan is vesszük, akkor Isten is komolyan vesz bennünket. 

Hinnem kell Isten szeretetében. Ahogyan Szent János mondja: "Megismertük Isten irántunk való szeretetét, és hittünk benne" (1Jn 4,16) . Ez az a hit, amit kérnünk kell: az Isten Igéjében való hitet, az Isten szeretetében való hitet és nem csupán az Isten létében való hitet! Vannak olyan keresztények, akik azt mondják, hogy hisznek, de bizalmukat más dolgokba vetik. Például boszorkányságba, okkult tudományokba... 

Vannak olyan keresztények, akik sokkal többet forgatják a horoszkópot, mint a Bibliát. Amikor megkapnak egy újságot, rögtön a horoszkópjukat olvassák el belőle. A Bibliát meg se nézik. Ez hit ellen való bűn, ha Isten helyett más dolgokba vetem a bizalmamat, például asztrológiába, boszorkányságba.... Isten népét a próféták vezetik, a pogányok viszont boszorkányokhoz, látókhoz és okkultizmushoz fordulnak. 

Az összes spiritiszta és szellemidéző hagyomány tudatos dolog. Súlyos bűn az Istenbe vetett hit ellen. Ezek az emberek nem hisznek, nem bíznak eléggé Isten gondviselésében, ezért máshol keresik az igazságot. Ahogy az Úr mondja a Szentírásban: "Otthagyják az élővíz forrását és száraz kutakhoz mennek. " Például boszorkányokhoz, látókhoz vagy asztrológushoz mennek, s ezzel vétkeznek a hit ellen. Okkult tudományokon keresztül próbálják megismerni a jövőt.

A mi Istenünk csodálatos Isten, de nem mágikus Isten. Márpedig ezekben a mágia mutatkozik meg a gonosz erejével. Jézus maga a kinyilatkoztatott igazság, Ő maga a világosság. Az összes okkult tudomány a sötétség birodalmához tartozik. Mi viszont a világosság fiai vagyunk. Jézus azt mondja: "Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, az nem jár sötétségben" (Jn 8,12) .  

Vizsgáld meg ma az életedet! 

Ma, amikor a hit megújulásáról beszélünk, amikor Máriát kérjük, hogy járjon közben értünk, tedd fel magadnak a kérdést, hogy kibe veted hitedet, bizalmadat? Az okkultizmusba, az asztrológiába, a fekete mágiába, vagy pedig a fehér mágiába? Mindegyik rossz. A fekete mágiában az emberek közvetlenül hívják a Sátánt; a fehérmágiában pedig ez sokkal képmutatóbb dolog - egyfajta maszkot vesznek fel, hogy a mágiát elrejtsék. Képesek arra, hogy házi oltárt építsenek, szent képeket tegyenek ki, Bibliát tegyenek az asztalra... azért, hogy mögé rejtsék az okkult mágiájukat. Ez a fehér mágia. Minden imájukat mágikus formulákkal kezdik. Mindig emlékezzünk rá, hogy a mi Istenünk csodálatos Isten, de nem mágikus Isten. 

Isten soha nem engedelmeskedik mágikus formuláknak, hanem a gyermekeinek a hitből fakadó imáját hallgatja meg. Nagyon nagy seb Isten számára, amikor látja, hogy gyermekei mágikus formulákhoz fordulnak. Vannak olyanok például, akik azért, hogy megállítsák a vérzést, mágikus formulákat vesznek elő. Gyakran keresztények között is előfordul, olyan katolikusok között is, akik templomba járnak. Reggel elmennek misére, magukhoz veszik Krisztus Testét és Vérét, utána pedig elmennek az okkultistákhoz.  

Bízzunk Istenben! 

Helyezzük Istenbe minden bizalmunkat! Figyeljük meg, mit mond Szent Pál az Apostolok Cselekedeteiben (13,8-10) a boszorkányokról és a mágusokról. "Szent Pál egy napon Szentlélekkei eltelve találkozott Elimásszal és így kiáltott rá: »Te minden csalárdsággai és álnoksággal teljes ördög fia, minden igazságosságnak ellensége! " Értitek mit mond? Azt mondja, hogy "ördögfia". Szent Pál a Szentlélekkel eltelve mondta ezt a boszorkánynak: Ti nem vagytok az ördög fiai, ti Isten gyermekei vagytok, akkor miért az ördög fiaihoz fordultok?

Keresztények között is előfordulnak, akik okkult tudományokkal foglalkoznak és az ördög fiaihoz mennek. Azt mondja nekik Szent Pál: "Te ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani?" (ApCsel 13,8-10) Mielőtt jobban foglalkoznánk a boszorkánysággal, az okkult tudományokkal és a mágiával, emlékezzetek rá, hogy Istenbe vetett hit elleni bűn a bizalmunkat okkult dolgokba vetni. 

A keresztények hitét gyakran megfertőzik az okkult tudományok. A Sátán műve ez, aki el akar minket fordítani Istentől. A Sátán Istent akarja utánozni, hogy elhitesse velünk, hogy ugyanolyan hatalmas, mint Isten. A Sátán Isten majma. A majom is képes rá, hogy utánozza az embert. Isten ma megújítja a gyógyítás karizmáját, a Sátán pedig megsokszorozza ennek megfelelőjét az okkult tudományokon belül. Sokan vannak, akik már ugyan korábban hittek Istenben, vagy még talán most is hisznek, mégis a gyógyulásukat a mágián keresztül keresik. 

Az Úr ma megújítja a prófétálás karizmáját, a Sátán pedig hamis prófétákat támaszt, hogy megtévesszen bennünket. Isten megadta nekünk a nyelvek adományát, a Sátán pedig olyan különös nyelvezetet ad bizonyos embereknek, ami nagyon furcsa. Ez a nyelvek adományának a meghamisítása. A Sátán így akarja megtéveszteni Isten gyermekeit. Vessük bizalmunkat Istenbe! Mondjunk le végleg a sötétség minden cselekedetéről! Minden mágiáről!  

Egy nap például a domonkosoknál tartottam lelkigyakorlatot. Elmondtam, hogy Isten csodálatos, de nem mágikus Isten, és nincsenek titkos formulák, amit Istennek mondani kell. Jézus maga a kinyilatkoztatott igazság. Az egyik résztvevő azt mondta: "Nekem pedig vannak titkos formuláim. Tudok ezzel vérfolyást is megállítani. És nem tudom, hogy ez imádság-e vagy sem?" Mondtam neki, hogy mondja el, hogy mit szokott mondani és majd megkülönböztetjük, hogy kitől jön. "Ezt nem tehetem meg, ez titkos!" - felelte. Azt mondtam neki: "Ma már keresztény vagy, úgyhogy nincs többé semmi titok. Meg kell mondanod! Nem kell félned." Azután végül is kimondta: "Ha valaki jön hozzám, és nagy seb van rajta és folyik a vér és nem szűnik meg a vérfolyás, ezt a formulát mondom: Júdás, Júdás, Júdás, ahogyan megállítottad Jézust a Getszemáni kertben, ugyanígy állítsd meg ezt a vérfolyást is." Mondtam neki: "Hát nem fogod fel, hogy ez rossz?" "Miért" kérdezte. "Hát ahelyett, hogy Júdás, Júdás, Júdás... miért nem azt mondod, hogy jézus, Jézus, Jézus?" "Mert úgy nem megy." "Hát hogyha így nem megy, akkor ez nem Istentől való.. Úgyhogy ne használd többé ezt a formulát."  

Különös, hogy vannak, akik ilyen formulákat alkalmaznak és fel sem fogják, hogy ez hit elleni bűn. Ha találkoztok emberekkel, akik ilyen formulákat alkalmaznak - még akkor is, ha kis házioltáruk van, szent képeik vagy feszület a falon, vagy Biblia az asztalon -,mondjátok meg nekik, hogy ez nem keresztény dolog. Mindig meg kell különböztetni, hogy Istentől jön-e, vagy sem. 

Nem szabad, hogy megtévesszenek bennünket a hitünkben. A mi hitünk az Isten Igéjébe vetett hit. Jézus nem fogadja el, hogy úgy haladjunk előre, mint a sötétség  gyermekei. A világosság fiai vagyunk!

Van egy újfajta irányzat a világban, egy szekta, ami nagyon gyorsan, terjed Kanadában és mindenütt. Ez a New Age. Nem tudom, mennyire ismeritek ennek a részleteit, de minden esetre nagy befolyással van az emberekre. Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni!  

Néhány szót mondok segítségképpen a New Age-ről, hogy lássátok: ez egyáltalán nem elfogadható egy keresztény számára. Ez a szekta az USA-ban született. A vallások általános szintéziseként mutatkozik be. Leginkább az ezoterizmusból, a gnózisból és a spiritizmusból táplálkozik. Ezen a címen az okkult tudományoknak minden formáját magába foglalja. Annyira ősi eredetű ez a mozgalom, mint például Babilon.

Helena Blavatszkij foglalta össze az alapelveit 1875-ben. Ő öntötte formába az összes tanítását, vagyis az alapelvét. Az az érdekes, hogy automatikus íráson keresztül kapta meg ezeket a tanításokat. Egy gonosz lélek diktálta neki. Biztos ismeritek az automatikus írást. Olyan, mintha egy külső erő vezetné a kezét. Mindenfélét képes az ilyen ember leírni, időnként nagyon szépeket is. Aztán hirtelen a gyönyörű gondolatok között egy-egy istenkáromlás van. Olyan, mintha mérget tennénk egy nagyon finom süteménybe. Ez már komoly valóságként van jelen a világban. Azok az emberek, akik ebben részt vesznek, teljesen elveszítik szabadságukat. A mi Istenünk pedig szabadságot adott nekünk és tiszteletben is tartja. 

Ha valaki azt mondja az imaközösségetekben, hogy "nem tudtam abbahagyni a próféciát, mert valaki megakadályozott ebben", akkor tudnunk kell, hogy ez nem Istentől jött. Isten mindig megadja nekünk a szabadságot, hogy amikor az ismeret szavát mondjuk, akkor bármikor abbahagyhatjuk.  

A New Age mozgalma gyorsan terjed, például az egyetemeken Amerikában, de Európában is. Genfben például nagyon sok emberrel találkoztam, akik a New Age-hez tartoznak. Ez egészen  ördögi dolog. A New Age mindenhol jelen van, és illúzió azt gondolni, hogy ez jó. Azt mondják, hogy valami titkos van benne. De most már egyre több könyvet adnak ki, elég jó kinézetű könyveket. Ezek arra ösztönöznek sok embert, hogy tovább terjesszék az ideológiát.  

A New Age például tagadja a halált az élet végén és a reinkarnációt tanítja, ami szerintük megoldás az ember lelki fejlődésére. Mi viszont Isten Igéjében hiszünk, és Jézus szavaiban, aki azt mondja: "De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." (Jn 6,54). 

Amikor a Hiszekegyet imádkozzuk, akkor is azt mondjuk, hogy hiszem a test feltámadását. Nem lehet egyszerre hinni a feltámadásban és a reinkarnációban. Ez lehetetlen! Hogyha hisztek a reinkarnációban, ez azt jelenti, hogy amikor meghaltok, a lelketek egy másik testbe költözik, és ez újra és újra megismétlődik. Ebben az esetben a halottak feltámadásakor egy lélek lenne és egy csomó test. Ez lehetetlen! Teljesen ellentétes az értelemmel. Merő ellentmondás i Nem hihetünk egyszerre a kettőben.

Mi Isten Igéjében hiszünk! És Jézus azt mondja, hogy fel fog támasztani minket az utolsó napon. Fontos, hogy ezt világosan lássuk és ne hagyjuk, hogy megzavarjon bennünket mindenféle sörét tanítás, ami a világban terjed. Ezek a szektás tanítások el akarnak bennünket távolítani Jézustól. 

A számtalan szekta között például itt van a Moon-féle, akik hisznek az Atyában és a Szentlélekben, de nem hisznek Jézus Krisztusban. Szerintük Jézus Krisztus egy nagy próféta volt. Ők Moon-ban hisznek, pedig Jézus az út! Jézus megmondta, hogy senki nem juthat el az Atyához, csakis általa. Mi azt hisszük, hogy Jézus az út az üdvösségre, nincs fajta kívül más. Jézus az, akit elfogadunk Megváltónkként és Szabadítónkként. Nem fogadunk el más szektáktól jövő tanításokat. Nagyon figyeljetek erre! Teljesen világos, hogy most a végső időket éljük - Szent Pál szerint az utolsó időkben az emberek a Sátánt fogják tisztelni. Sokan hagyják magukat megtéveszteni.  

Van egy olyan szekta, amely kifejezetten ezt a nevet viseli: "A Sátán szektája". Ők nem Istenben hisznek, hanem bizalmukat a Sátánba vetik. Számos szekta célja, hogy megtévesszék Isten gyermekeit. Nagyon fontos, hogy naponta olvassuk Isten Igéjét, hogy ismerjük az üdvösség üzenetét, hogy fel legyünk készülve ezekre a támadásokra. A Jehova tanúi vagy a muzulmánok például hisznek az Atyában, de nem fogadják el, hogy Jézus a Messiás. Márpedig Jézus, Máriának a Fia és Istennek a Fia. 

Ne hagyjuk, hogy mindenféle tévtanítás eltérítsen bennünket az igazságtól. Kérjük Máriától az Ő közbenjárását, imádkozzon értünk bűnösökért, hogy úgy tudjunk hinni, mint ő, hogy Isten őrizzen meg bennünket a hitben. A hit Isten adománya, s ez az, amit táplálnunk kell magunkban. Ez az, amit meg kell erősíteni, a szentségek és Isten Igéjének segítségével. Nagyon fontos, hogy bízzunk Istenben. Higgyünk és bízzunk Jézus hatalmában! Jézus a mi Megváltónk! Szent Pál arról beszél, hogy Jézus mennyire odaadta magát értünk és hogy az Ő sebei azok, amelyek gyógyulást hoznak számunkra.

Nagyon fontos, hogy Jézusban keressük a gyógyulásunkat, Jézusba vessük a bizalmunkat, ne pedig másba! Nagyon fontos, hogy azt is tudatosítsuk, hogy Jézus a hitünkön keresztül is gyógyít bennünket! Persze ez még nem zárja ki azt, hogy valaki, akinek nincs olyan hatalmas hite - és mégis sokan imádkoznak érte - ne gyógyulhatna meg. Lehet, hogy eleget szenvedett már a saját betegsége miatt. Jézus tesz itt csodákat! Jézus hatalma az, ami meg fogja őt gyógyítani!  

(Részlet a Nyolc Boldogság Közösség által kiadott kazetta szövegéből.)


Emiliano Tardiff atya boldoggá avatása

Örömmel vettük a közelmúltban a hírt, amelyet ezúton osztunk meg a minden katolikus karizmatikus testvérrel szerte a világon. 2010. október 31-én Nicolas de Jesús Lopez Rodríguez a Dominikai Köztársaságbeli Santo Domingo bíborosa bejelentette, hogy megkezdődött Isten szolgájának, szeretett Emiliano Tardif atyának, korábbi ICCRS tanácstagnak boldoggá avatási eljárása. Dicsérjük az Urat ezért a különleges kegyelemért, amelyet az egész Egyháznak adott és gratulációnkat küldjük a Tardif atya által alapított „Élő Krisztus Szolgái”  (Siervos de Cristo Vivo) közösség tagjainak!

The canonization of Father Emiliano Tardif
With pleasure we have received recently the following news that we share with all charismatic brothers and sisters of the worldwide CCR: On October 31st, 2010, Cardinal Nicolás de Jesús López Rodríguez of Santo Domingo of the Dominican Republic announced the beginning of the canonization process of the servant of God, the beloved Father Emiliano Tardif, former ICCRS Councillor. We praise the Lord for this special grace to all the Church and send our congratulations to the members of the Community founded by Fr. Tardif, ‟Servants of Christ Alive” (Siervos de Cristo Vivo)!

Forrás

Share