A frigyszekrényre figyelj!

Prófétai helyzet: eltávolodva mindentől és mindenkitől, az éjszaka csöndjében kettesben lenni a mindenható Istennel. Kóstoltad‑e már azt az édességet, mely az Úr fizikai, szinte tapintható közelségének folytonos, de csöndes tapasztalatából fakad?

A mennyország békéjének előíze, régi búcsúkon, zarándoklatokon virrasztás közben elbóbiskoló öregek, az oltár lépcsőjénél nagyanyjuk kendőjén szunnyadó gyerekek életre szól élménye, az Oltáriszentséggel egy fedél alatt lakó papok, szerzetesek sokszor maguk által sem eléggé értékelt kiváltsága ez.

Aki ajkán Jézus nevével tér nyugovóra s ébredéskor első szavával Istent szólítja, az álmában is virraszt, ekkor is fogékony Isten érintésére, halk hangjára, felfogja és megérti üzenetét. Életét, napjait többé nem a munka és a pihenés, az ébrenlét és az alvás váltakozása tagolja, hanem éjjel-nappali párbeszéde Istennel, az ő Urával: hol ő szólítja meg hangosan dicsőítve, könyörögve vagy csöndben fohászkodva az Istent, hol pedig az Úr beszél hozzá, a kinyilatkoztatás igéi, a külső-belső történések által és más rejtjeles, csak az ő számára érthető kódokon. Megszólalásai ebből nőnek ki, szavának ez ad súlyt, hallgatása ettől lesz beszédes. Így válhat korunk prófétájává, akihez mint iránytűhöz bátran igazodhatunk.

Keresd az Úr szentségi jelenlétét, ne csak nappal, de néha éjjel vagy kora hajnalban is. Feltűnés nélkül hagyd ott a mulatozó társaságot, vagy kelj föl jó korán, mint Jézus a mai Evangéliumban, és látogasd meg az Urat. Élvezd a vele kettesben töltött percek, órák hasonlíthatatlan békéjét, mely kívül-belül végigsimogat, mint a nap melege, és átjárja a teret és az időt, amelyben élsz. Ne látomásokra, magánkinyilatkoztatásokra áhítozz. A frigyszekrényre figyelj! Légy csöndben előtte, nyugtasd el állandóan új benyomásokra vadászó érzékeidet. Füleddel az ő hangját akard hallani, szemeddel az ő művét akard szemlélni. Szíveddel pedig arra a megbízatásra figyelj, amit az éjszaka csöndjében fog adni neked…

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2014. január 15.