Fájdalommal és szeretettel korunk emberéről

alt

„A nehézségek, amelyeket át kell élnünk, nagyon megterhelők és nagyon veszélyesek, de végső soron Krisztus fog győzedelmeskedni.” Korunkban az emberek többsége világi műveltséget szerez és nagy sebességgel száguld a világban. De mivel hiányzik az istenfélelem – pedig a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (Zsolt. 111 (110), 10) -, ezért hiányoznak a fékek, ám fékek nélkül a rohanás a szakadékban végződik.

„A nehézségek, amelyeket át kell élnünk, nagyon megterhelők és nagyon veszélyesek, de végső soron Krisztus fog győzedelmeskedni”

Korunkban az emberek többsége világi műveltséget szerez és nagy sebességgel száguld a világban. De mivel hiányzik az istenfélelem – pedig a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (Zsolt. 111 (110), 10) -, ezért hiányoznak a fékek, ám fékek nélkül a rohanás a szakadékban végződik. Az embereket nagyon megterhelik a nehézségek, jelentős részük mondhatni beleőrül a gondokba. Az emberek elveszítették az irányzékukat és lassan olyan irányba haladnak, hogy már nem fogják tudni önmagukat sem irányítani. Ha még azok a hívek is, akik a Szent Hegyet felkeresik, oly ziláltak és zavarodottak, oly gondterheltek, akkor gondoljunk bele, milyenek a többiek, akik távol élnek Istentől, az Egyháztól!

A világ összes országában láthatjuk a hullámveréseket, a nagy zavarodottságot! Szerencsétlen világ – Isten nyújtsa ki feléje kezét! – forrong, mint a kukta. Nézzük meg, mit csinálnak a hatalmon lévők! Ezt is, azt is, mindent bedobnak a kuktába, az pedig már sípol a feszülő gőztől! Hamarosan robbanni fog! Megkérdeztem egyszer egy magas tisztséget viselő embertől: „Miért nem figyelnek fel bizonyos dolgokra? Hová vezet ez?” Ezt felelte nekem: „Atya, kezdetben a rossz csak egy vékony hóréteg volt, most pedig már lavinává alakult. Csak a csoda segíthet”. De egyesek, azon módon, ahogy a helyzeten szeretnének javítani, csak növelik a lavina nagyságát. Ahelyett, hogy határozott lépéseket tennének az oktatás, a nevelés területén, hogy valamit javítsanak, még rosszabbá teszik a helyzetet. Hiszen a kezdetben a hó kevés volt. Ha a lejtőn lecsúszik, hógolyóvá alakul. A hógólyó magával sodorja a havat, a fákat, a köveket, a szemetet és egyre nagyobb és nagyobb lesz – létrejön a lavina. Ugyanígy növekszik a rossz is: lassacskán már lavinává növekedett és megindult lefelé. Ma, hogy megsemmisítsük a lavinát, ágyúval kell azt szétlőni.

- Atya,, aggódik Ön mindezek miatt?

- Ó, hát miért őszült meg a szakállam idő előtt? Nekem kétszeresen is fájnak ezek a dolgok. Kezdetben valamit meglátok és kiabálok, hogy meg tudjuk előzni a készülő rosszat. Utána, amikor erre nem figyelnek fel (nem feltétlenül figyelmetlenségből), és megtörténik a rossz, akkor pedig a segítségemet kérik. Most már értem, mennyire szenvedtek a próféták. A próféták nagy vértanúk voltak! Nagyobbak voltak a többi vértanúnál, függetlenül attól, hogy vértanúhalállal haltak-e meg. Mert a vértanúk nem szenvedtek sokáig, míg a próféták látták, hogyan történik meg a rossz, és szüntelenül szenvedtek. Mind kiabáltak, kiabáltak, a többiek pedig csak saját dudájukat fújták. Amikor pedig a többség hibájából elérkezett Isten haragja, akkor a próféták velük is együtt szenvedtek. De akkoriban az emberek értelme korlátozott volt, keveset tudtak, elhagyták Istent és a bálványok előtt hódoltak. Ma, amikor az emberek tudatosan hagyják el Istent – ma sokkal komolyabb bálványimádás folyik.

Még nem tudatosodott bennünk, hogy a sátán megindult Isten teremtményeinek elpusztítására. Pankiniát* szervezett, hogy elpusztítsa a világot, megvadult, látván, hogy a világban megjelent a jó értelemben vett nyugtalanság. Feldühödött, mert tudja, hogy nem sok ideje van cselekedni (Vö. Apok. 12, 12). Most úgy viselkedik, mint a bűnöző, aki látván, hogy körbevették, így szól: „Nem menekülhetek meg, elfognak!” és csapkod maga körül össze vissza. Vagy ahogy a háború idején, amikor elfogy a töltény, és a katonák előveszik a késeket és bajonetteket, és bevetik magukat a közelharcba – legyen, aminek lennie kell! „Úgy is meg kell halni, - mondják, - öljünk le legalább minél több ellenséget!”. A világ tűzbe borult! Értik ezt? Nagyon sok kísértés zúdult a világra. A sátán olyan tüzet gyújtott, hogy még ha a világ összes tűzoltója összegyűlne, ők sem tudnák eloltani. Ez szellemi tűz – nem maradt semmi sem érintetlenül. Csak imádkozhatunk, hogy Isten mentsen meg bennünket. Hiszen amikor nagy tűz tör ki, és a tűzoltók már tehetetlenek, akkor az emberek kénytelenek Istenhez fordulni, és kérni Őt, hogy küldjön olyan nagy esőt, amely eloltja a tüzet. Ugyanígy van a szellemi és lelki tűzzel is, amelyet a sátán gyújtott meg, imára van szükség, hogy Isten segítsen.

Az egész világ egy irányba halad. Teljes a bomlás. Nem lehet ezt mondani: „A házban kitört egy-két ablak, javítsuk hát ki!”. Az egész ház omladozik. A világ egy lerombolt falura kezd hasonlítani. A dolgok kicsúsztak az emberek kezéből. Csak felülről várhatunk segítséget – Isten segítségét. Most már Istennek kell közbelépnie: hol csavarhúzóval, hol mézeskaláccsal, hol ostorral, hogy mindez ki legyen javítva. A világ fekélyes lett, már megsárgult, és hamarosan kész lesz, hogy kifakadjon, de még nem teljesen kész. A rossz érlelődik, ahogy annak idején Jerikóban (Józs. 6, 23), amelynek fertőtlenítésre, „dezinfekcióra” volt szüksége.

_________________________________
* Pankinia: πάντες άπο κοινου – „mind együtt”, „közösen” – olyan munka, amelyben a monostor vagy a szkiti összes lakója közösen vesz részt.

Mennyire szenvednek az emberek

Az emberek szenvedéseinek nincsen vége. Az általános bomlás – a családok, a felnőttek, a gyermekek… Szívem minden nap elönti a vér. A családok nagy része szétesőben van, az izgalom, gondterheltség gyötri őket. Csak azokban a családokban jó az embereknek, amelyek Isten szerint élnek. A többiek: válás, anyagi csőd, betegségek, szerencsétlenségek, egyesek pszichiátriai gyógyszereken élnek, mások kábítószerekhez fordulnak… Szerencsétlenek: ki jobban, ki kevésbé, de senki nincs fájdalom nélkül. Különösen manapság: nincs munka, adósságok, szenvedések, a bankok az emberektől a legutolsó filléreket is elveszik, kitelepítik a házakból a lakókat – a szenvedések egész sora! És ez így megy napról napra! Még ha egy ilyen családban születik is egy-két erősebb gyermek, e miatt a helyzet miatt ők is megbetegszenek. Ha az ilyen családokból az emberek legalább egy napra megszerezhetnék a szerzetesek gondtalanságát, elvonultságát, akkor ez a számukra a legszebb Húsvét lenne.

Mily nagy a világban a nyomorúság! Ha mások miatt szenvedünk és nyugtalankodunk, nem pedig önmagunk miatt, akkor a valódi világot mintegy röntgenképen keresztül láthatjuk meg, amely szellemi sugarakkal „világítja át” azt. Imádkozás közben gyakran látom, ahogy a gyermekek – szerencsétlen kicsinyek, elém kerülnek: szomorúak és Isten segítségét kérik. Családjaikban problémák, nehézségek vannak, ezért anyjuk imádkozni tanítja őket – hogy Isten segítségét kérjék.

Biztonság és védtelenség

A világ most tele van különféle „biztosítékokkal”, de mivel eltávolodott Krisztustól, nagyon védtelennek érzi magát. Soha semmilyen korban nem érezték magukat az emberek ennyire védtelennek, mint manapság. És mivel az emberi biztosítékok nem segítenek, ezért az Egyház hajójára sietnek, hogy szellemi biztonságban érezhessék magukat, mert látják: a világ hajója elsüllyed a mélybe. Azonban, ha azt látják, hogy az Egyház hajójába is ömlik a víz, és ott is elterjed az evilági szellemiség, a Szent Lélek pedig távolodik, akkor az emberek kétségbe esnek, mert ezután már nem lesz mibe kapaszkodniuk.

A világ szenved, pusztul, és sajnos az emberek kénytelenek e világi szenvedések közepette élni. A legtöbb ember nagyon elhagyatottnak érzi magát, a közömbösség – különösen napjainkban – mindenütt érezhető. Az embereknek nincs miben megkapaszkodniuk. Pontosan ahogy a közmondás mondja: „a süllyedő ember saját hajába kapaszkodik”, vagyis a süllyedő keresi, hogy mibe kapaszkodjon, hogy megmenekülhessen. A hajó süllyed, aki pedig menekülni akar, az árbocba kapaszkodik. Nem gondol arra, hogy az árboc vele együtt süllyed el a mélyben. Megfogja az árbocot és még gyorsabban süllyed. Azt akarom mondani, hogy az emberek keresik, hogy mire támaszkodhatnának, mibe kapaszkodhatnának. És ha nincs hitük, hogy arra támaszkodhassanak, ha nem bízták magukat olyannyira Istenre, hogy teljesen Őreá támaszkodjanak, akkor nem tudják elkerülni a szenvedéseket. Az Isten iránti bizalom – nagyon nagy dolog.

A most átélt évek nagyon nehezek és veszélyesek, de végső soron Krisztus fog győzedelmeskedni. Meglátják, milyen nagy tisztelettel fognak az emberek az Egyházhoz fordulni – csak mi keresztények éljünk helyesen. Az emberek megértik, hogy másképp semmi sem sikerülhet jól. A politikusok már megértették, hogy ha valakik segíthetnek az embereknek a világban, amely egyre inkább őrültek házára hasonlít, azok az Egyház emberei. Igen, ne csodálkozzanak! Politikusaink már beismerték erőtlenségüket, felemelték kezüket. Hozzám a kunyhómba egyszer eljött néhány politikus, és azt mondta: „A szerzeteseknek el kell menni a világba, hogy felvilágosítsák az embereket. Más kiút nincs”. Milyen nehéz évek ezek!... Ha tudnák, hogy hová jutottunk és még mi vár ránk a jövőben!...

Az emberek útkeresése

Egyszer télen a kunyhómba nyolcvan ember jött el hozzám – különféle emberek, diákotól kezdve színházi rendezőkig. Ezek az emberek könnyek között kérdeztek engem, hogy tanulhatnak-e ők… teológiát! A világ állapota őrült. Mindenki keres valamit, de a többség nem tudja, hogy mit. Egyesek a szórakoztató központokban keresik az igazságot, mások Krisztust szeretnék megtalálni, miközben bomlasztó zenét hallgatnak…

- Igaz, Atya, az emberek keresik az utat! Önhöz sok ember jön, és órákig várakoznak a sorban, hogy találkozhassanak Önnel.

- Ez is az idők egyik jele: az emberek még oly csekélységnél is segítséget keresnek, mint én. Nem látok magamban semmi jót és csodálkozom: mit látnak bennem az emberek, hogy nyakukat törve igyekeznek hozzám? Hiszen ki vagyok én a valóságban?... Az emberek még a világ másik végéről is eljönnek hozzám, azt sem tudják, hogy otthon találnak-e vagy sem. Én pedig így érzem: egyrészről undorodom magamtól, másrészről – fájdalmat érzek ezen emberek miatt. Hogy hová jutottunk! Milyen mélyre zuhant a világ! Izajás próféta mondja, hogy eljön az idő, amikor az emberek meglátnak valakit, akin ruha van, azt mondják neki: „Menjünk, királlyá teszünk téged” (Iz. 3, 6). Isten irgalmazzon nekünk!

Kappadókiai Szent Arszeniosz a huszonnyolcadik zsoltárt olvasta azokért, akik veszélyben vannak a tengeren. Én pedig olvasván a zsoltárt, így szóltam: „Istenem, hiszen már a szárazföld is – vagyis az egész világ – veszélyesebbé vált a tengernél! Az emberek szellemileg süllyednek a világban”. Amikor a világban csalódott emberek eljönnek hozzám, akkor a kilencvenharmadik és a harminchatodik zsoltárt olvasom nekik: „Bosszúállás Istene az Úr, bosszúállás Istene szólott. Emelkedj föl, aki ítéled a földet, add meg a gőgösöknek méltó bérüket…Népedet, Uram, megalázták, és örökségedet sanyargatták… De nékem az Úr lett menedékemmé, és reménységem segítője az én Istenem.” Ezek a szent szavak nagyon megvigasztalják a lelket. Ha a szerencsétlenek csak egy pillanatra az Mennyekre emelnék a tekintetüket, akkor sok minden megváltozna. De manapság az emberek nem gondolnak Istenre. Ezért az igyekezet, hogy segítsenek nekik, magukban az emberekben nem talál kedvező fogadtatásra, nem tudsz velük szót érteni.

Szüntelenül kérem az Istent, hogy mutassa fel a világ előtt a rendes embereket, a keresztényeket, hogy segíthessenek a többieknek. Adjon az Isten az ilyen rendes keresztényeknek hosszú életet. Imádkozzunk azért, hogy Isten világosítsa meg a világot és legyenek másféle emberek – nem olyanok, mint akik ma romba döntik a világot, hanem újak, tiszták. Kérjük az Istent, hogy támadjanak új Makkabeusok*. A fiataloknak talán nincs elég tapasztalatuk, de bennük nincs hazugság és álnokság.

Kérjük Istent, hogy ne csak azokat világosítsa meg, akik az Egyházhoz tartoznak, hanem azokat is, akik a hatalomban vannak, hogy féljék Istent és képesek legyenek megvilágosult szavakat mondani. A hatalmon lévők csak megvilágosult szavakkal tudják megváltoztatni a dolgok helyzetét a világban. Egy felelőtlen buta szó romba dönthet egy egész államot. A jó döntés – jótétemény a világnak, a rossz döntés – katasztrófa. Az emberek gondjai nem csak anyagi jellegűek, nem csak abból állnak, hogy nincs mit enni és nélkülözniük kell. Szellemi nyomorúságuk még borzasztóbb. Az ima nagyon sokat segít abban, hogy Krisztus több fényt adjon az embereknek. Hiszen Krisztus hogyan cselekszik? Kezébe veszi a csavarhúzót, ahol kell, egy kicsit megszorítja, ahol kell, egy kicsit enged – és rend van, felnézel és látod, hogy minden rendbejön. Amikor Isten megvilágosít embereket, akkor a rossznak lassacskán csökken az értéke, csökken iránta a kereslet. Mert nem Isten pusztítja el a rosszat, nem – az önmagát pusztítja el. Eljön még az idő, hogy minden a helyére kerül. Látom, hogy sokan azok közül, akik magas tisztségeket töltenek be, értik, hogy mi történik, fájlalják és harcolnak a rossz ellen. Mindez különösen nagy örömmel tölt el engem.

__________________________________-
* A „Makkabeus” elnevezést (a szó jelentése valószínűleg – „az ellenségek legyőzője”) a zsidó felkelés vezetője Júdás és utódai kapták (Kr. e. 166). A felkelés a Szeleukida dinasztiához tartozó IV. Antoichosz Epifanész ellen tört ki. A makkabeusokat önfeláldozás jellemezte (vö. Makkabeusok könyvei)

Korunkban hiányzik az élő példa

Atya, Jeruzsálemi Szent Kirillosz miért mondja, hogy az utolsó idők vértanúi „nagyobbak lesznek minden más kor vértanúinál”?

- Azért, mert korábban a léleknek sok hőse volt. Korunkban viszont hiány van élő példákban… most általában az Egyházról és a szerzetességről beszélek. Korunkban megnőtt a szavak és a könyvek mennyisége, de csökkent az élettapasztalat. Mi csak lelkesedünk Egyházunk szentéletűiért, de nem fogjuk fel, hogy milyen nehéz volt az ő munkásságuk. Hogy ezt megérthessük, magunknak is munkálkodnunk kell, meg kell szeretni a Szenteket és jóra való törekvésből erőfeszítéseket kell tenni, hogy hozzájuk hasonlóvá váljunk. Természetesen, a Jóságos Isten figyelembe veszi azokat a körülményeket, amelyekben élnünk kell, és ennek megfelelően fog számon kéni bennünket. Ha már csak egy kis erőfeszítést is teszünk, akkor nagyobb jutalomban részesülünk, mint a régi korok keresztényei.

A régi időkben önfeláldozó, keresztény szellemiség uralkodott. Mindenki igyekezett követni a másikat. Ilyen körülmények között a rossz, a nemtörődömség elenyészett. Túltengett a jó, önfeláldozó szellemiség volt, ezért a nemtörődömség nem tudott megszilárdulni. Magával ragadott a jó nagy folyama. Emlékszem, hogy annak idején Szalonikiben vártuk a közlekedési lámpa jelzését, hogy áthaladhassunk az utcán. Felgyulladt a zöld, és az embertömeg elindult, én pedig megéreztem, hogy magukkal ragadnak. Csak annyi feladatom volt, hogy a lábamat mozgassam és közelítsek az utca másik oldala felé. Azt akarom mondani, hogy ha mindenki ugyanabba az irányba halad, akkor az egyénnek nagyon nehéz nem a többiekkel haladnia – még akkor is, ha nem akarja. A többiek magukkal húzzák, magukkal vezetik. Azonban ma ha az ember becsületes, lelki és szellemi életet szeretne élni akkor nem találja a helyét, nagyon nehéz helyzetben van. Ha figyelmetlen lesz, akkor lecsúszik a hegyoldalon, magával ragadja a lefelé tartó tömeg.

A régi időkben bőséggel volt a jó, bőséggel voltak jócselekedetek, bőven volt jó példa, és a rossz elsüllyedt a jó sokasága között. Az a kevés rossz, amely létezett a világban vagy a monostorokban, észrevehetetlen volt és nem károsította meg az embereket. Most mi történik? Bővelkedünk rossz példákban, azt a kevés jót pedig, ami megmaradt – semmibe veszik. Vagyis ma pont az ellenkezője történik: a kevés jó elsüllyed a sok rossz között, és hatalomra jutott a rossz.

Ha egy vagy néhány ember önfeláldozó szellemiséggel rendelkezik, akkor ezzel nagyon sokat segítenek a többieken. Mert ha valaki lélekben előrehalad, akkor nem csak ő maga kap ebből hasznot, de az is, aki látja őt. Ugyanez a helyzet a romlott emberrel is – ő is hat a többiekre. Ha egyvalaki megromlik, akkor megromlik a másik is, és fokozatosan, észrevétlenül eltűnik minden jó körülöttünk. Ezért az uralomra jutott romlottság közepette nagyon sokat segít az önfeláldozó szellemiség. Rendkívül figyelmeseknek kell lennünk e tekintetben, mert a mai emberek, sajnos, odáig jutottak, hogy elfogadják azokat a törvényeket, amelyek terjesztik a rosszat és a romlottságot. Még azokat is kényszerítik, hogy e törvényeket tartsák be, akik nem akarnak ezek szerint élni. Ezért a keresztényeknek nem csak hogy a világi szellemiségnek nem szabad behódolniuk, de nem szabad magukat méricskélniük sem a világ embereihez**. Ha az evilági emberekhez hasonlítják magukat a keresztények, akkor szentnek kezdik magukat gondolni, és ellazulnak, aminek következtében rosszabbá válnak azoknál, akikhez hasonlították magukat. A szellemi életben a szenteket kell példaképnek tekinteni, nem pedig a világ embereit. Jó lenne minden erényünkkel kapcsolatban az alábbiakat elvégezni: meg kell keresni azt a szentet, akire különösen jellemző volt ez az erény, és figyelmesen el kell olvasni az életírását. Akkor az ember meglátja, hogy még semmit sem tett, és ezért alázattal fogja élni életét. A futók a stadionban nem néznek hátra, hogy meglássák, hol tartanak az utolsók. Hiszen ha hátratekintenének, akkor maguk is az utolsók közé kerülnek. Ha azokat igyekszem követni, akik előrehaladnak, akkor a lelkiismeretem kifinomultabbá válik. Ha azokra tekintek, akik a végén sodródnak, akkor megnyugtatom magam, önigazolást találok abban, hogy az ő bűneikkel összehasonlítva a saját bűneim nem is olyan nagyok. Megnyugtatom tehát magam azzal a gondolattal, hogy vannak nálam rosszabbak is. Így elaltatom magamban a lelkiismeretet, vagy jobban mondva úgy fogom végezni, hogy szívem érzéketlenné válik, mintha bevakolták volna.

__________________________________
* Gör. „φιλότιμο” – szót „jóra való törekvésnek” fordítottam, szó szerint így fordítható: „nagyvonalúság”, „áldozatkészség”, „az anyagiak helyett a szellemi vagy erkölcsi előnyben részesítése”. Ez a szó gyakran ismétlődik Paisziosz sztarec beszédeiben, aki hangsúlyozza ennek kulcsfontosságú jelentőségét a lelki életben.

** A görög „κοσμικός” szó általában ezt jelenti: olyan ember, aki nem tartozik az Egyházhoz, vagy csak névleg tartozik hozzá. Paisziosz sztarec beszédeiben „világi ember”, „evilági ember” értelemben használatos, míg a „világi, laikus” kifejezésnek a görög „λαϊκός” szó felel meg, amely olyan tudatos keresztényt jelent, aki a világban él.

Könnyű megtalálni a „csúszós lejtőt” és azon lecsúszni

- Atya, miért kerül olyan sok nehézségbe jót tenni és miért olyan könnyen rosszat?

- Azért, mert a jóért mindenek előtt magának az embernek kell munkálkodnia, erőfeszítést tennie, míg a rosszban az embert a sátán segíti. Ezen kívül az emberek nem követik a jó példákat, jó gondolataik sincsenek. Gyakran szoktam a következő példát felhozni a világiaknak. Tegyük fel, hogy van egy autóm. Így kezdek gondolkodni: „Minek nekem ez? Elvihet engem az ismerősöm is, akinek szintén van autója. Szükség esetén taxit is hívhatok. Odaadom az autómat egy sokgyermekes ismerős apának, hogy szerencsétlen gyermekeit kivihesse a városból, elvihesse a monostorokba, hogy pihenjenek, erőt gyűjtsenek.” Tehát, ha odaajándékozom az autót valakinek, senki nem fogja követni példámat. Azonban, ha kicserélem az autómat – amely ugyanolyan márkájú, mint az öné – egy jobbra, akkor meglátja, éjjel nem fog tudni aludni, amíg ki nem találja, hogy milyen módon cserélhetné le ön is a saját autóját egy jobbra, olyanra, mint az enyém. Arra nem is fog gondolni, hogy a mostani autója szintén jó. Ebben az esetben így fog gondolkodni: „Eladok valamit, kölcsönt veszek fel, de lecserélem az autómat”. Az első esetben senki nem fog engem követni, senki nem fog így szólni: „Minek nekem az autó? Inkább odaajándékozom annak, akinek tényleg szüksége van rá!”. Sőt, azt gondolnák, hogy meghibbantam.

Az emberek könnyen a rossz hatása alá kerülnek. Lelkük mélyén elismerik a jót, az tiszteletet vált ki belőlük. Azonban könnyen a rossz hatása alá kerülnek és elcsábulnak, mert a rosszat a a sátán vezérli. Könnyű megtalálni a „csúszós lejtőt” – hiszen a kísértő mással sem foglalkozik, minthogy e lejtő felé terelje Isten teremtményeit. Krisztus viszont a legnemeslelkűbben cselekszik. „Ez jó, - mondja, - „Ha valaki jőni akar Én utánam…” (Mt. 16, 24). Nem kényszerít senkit sem erővel, hogy kövesse Őt, nem mondja: „Nyomás, egy-kettő, utánam!” A sátán nem tiszta. Megkötözi az ember kezét és lábát, hogy oda vigye, ahová akarja, míg Isten tiszteli az ember szabadságát. Nem raboknak, hanem gyermekeinek teremtette az embereket. Tudta, hogy meg fog történni a bűnbeesés, de ennek ellenére nem tette az embereket rabszolgáivá. Inkább leereszkedett, megtestesült, elviselte a keresztre feszítést és ily módon üdvözítette az embert. Isten szabadságot adott az embernek. Annak ellenére, hogy az ördög sok gonoszságra használhatja fel ezt, az embernek adott szabadságban megtalálható a jó kedvező lehetősége. Látható, hogy mit tesz az ember szívéből és mit nem. Ha valaki sok jóra való törekvéssel rendelkezik, az nagyon észrevehető.

Isten nem ad át bennünket a sors kényének-kedvének

Az emberek ma olyan szörnyű állapotban vannak, hogy bármit megtesznek, ami az eszükbe jut. Egyesek tablettákon élnek, mások kábítószereken. Az is előfordul, hogy két-három megtévedt ember új vallást hoz létre. Isten azonban segíti az embereket. Emlékszem, egyszer bejött hozzám a kunyhómba egy fiatalember és megkérdezte: „Figyelj, nincs gitárod?” Nem elég, hogy hasist szívott, fecsegő volt, meg sem kérdezve, hogy a másik szeretné-e hallgatni a beszédét, nem – adj neki még gitárt is! Mások elfáradtak az élettől és készek önmagukra emelni a kezüket, vagy valami rosszat téve, szórakozni akarnak. Nem azokról van szó, akikben ezek a vágyak rosszra csábító gondolatok formájában merülnek föl, de ők elzavarják azokat. Most azokról az emberekről beszélünk, akik elfáradtak az élettől és nem tudják, hogy mit csináljanak. Egy ilyen ezt mondta nekem: „Azt szeretném, hogy az újságok azt írják rólam, hogy hős vagyok”. Hát az ilyen embereket használják fel egyesek saját gonosz céljaik elérésére. De – hála Istennek! – a rossz még viszonylag ritkán történik meg.
Függetlenül attól, hogy ilyen állapotba hoztuk magunkat, Isten nem ad át bennünket a sors kényének-kedvének. Isten két kézzel óvja a mai világot, míg korábban csak egy kézzel védelmezte. Ma, amikor az embert annyi veszély veszi körül, Isten úgy védelmezi a világot, mint az anya a járni tanuló gyermekét. Most Krisztus, a Szentséges Istenszülő, a szentek jobban segítenek bennünket, mint korábbi korokban, csak mi nem értjük ezt meg. Hová jutna a világ, ha nem lenne ez a segítség?!... Az emberek jelentős része tablettákon él, olyan állapotban van, hogy szörnyű elmondani. Egyik részeges, a másik kiábrándult az életből, a harmadiknak elkábult az elméje, a negyedik a fájdalmaktól nem tud aludni. És látod, hogy ezek az emberek autót vezetnek, motoroznak, nagy felelősséggel és rizikóval járó munkát végeznek, veszélyes munkahelyen dolgoznak. Hát megfelelő állapotban vannak, hogy ezt tegyék? Milyen sok ember sérülhetne meg! Lám, mennyire védelmez bennünket az Isten, csak mi ezt nem fogjuk fel…

Emlékszem, korábban a szülők kimentek a földre dolgozni, bennünket pedig a szomszéd asszony felügyeletére bíztak. Együtt játszottunk az ő gyerekeivel. Azokban az időkben a gyerekek kiegyensúlyozottak voltak. A szomszédasszony néha ránk nézett és tovább foglalkozott a házimunkával, mi pedig csendben játszottunk. Ugyanígy Krisztus, az Istenszülő, a szentek korábban csupán így felügyelték a világot. Ma pedig mind Krisztus, mind az Istenszülő, mind a szentek szüntelenül figyelnek, hol megmentenek valakit, hol visszatartanak valakit valamitől, mert az emberek ma kiegyensúlyozatlanná váltak. Hogy mik történnek manapság, Istenem ments meg minket!... Nem elég, hogy egy anyának nehéz gyerekei vannak: az egyik – butuska, a másik – kancsal, a harmadik – nem figyel oda… hát vigyáznia kell rájuk, hogyan vigyázzon még a szomszéd gyerekeire is? Egyik felmászott valahová, és le fog zuhanni, a másik kést vesz a kezébe és mindjárt megvágja magát, a harmadik éppen meg akarja támadni a negyediket… Az anya nem tud pihenni, nem hunyhatja le a szemét, szüntelen vigyáznia kell rájuk, a gyermekek pedig nem értik az aggodalmukat. Így nem érti a világ sem Isten segítségét. Ha Isten nem segítene, akkor a modern technika ilyen mennyiségével a világ már régen megnyomorította volna önmagát. De vannak védelmezőink: Atyánk – Isten, Édesanyánk – a Szentséges Istenszülő, testvéreink – a szentek és az angyalok.

Mily nagy a sátán gyűlölete az emberi nem iránt! Mily erős a vágya, hogy elpusztítson bennünket! Ne felejtsük el, hogy kivel harcolunk. Ha tudnák, hogy milyen sokszor próbálta behálózni az ördög a világot, hogy elpusztítsa! De Isten nem engedi ezt meg, lerombolja a sátán terveit. Isten még abból a rosszból is kihozza a jót, amelyet a sátán próbál véghezvinni. A rosszból nagy jót képes kihozni. Az ördög most felszántja a földet, hogy magot vessen, de végső soron Krisztus fog abból kalászba kelni.

Vegyük észre: a Jóságos Isten soha nem engedi meg, hogy a nagy megpróbáltatások több, mint három nemzedéken keresztül folytatódjanak. Mindig megállítja az eseményeket. A babiloni fogság előtt az izraeliek egy kiszáradt kútban rejtették el az utolsó áldozatból maradt tüzet, hogy később arról tudják meggyújtani az új áldozati tüzet. Valóban, hetven évvel később, amikor visszatértek a fogságból, az új áldozati tüzet a kútban talált tűzről gyújtották meg (Vö. 2Mak. 1, 19-22). Semmilyen nehéz időszakban nem ér el a rossz mindenkit. Isten megőrzi a kovászt az eljövendő nemzedékek számára. A kommunisták hetvenöt évig tartotta ki – éppen három nemzedékig…

Nehéz idők jönnek

Isten most komoly megrázkódásokat enged meg. Nehéz idők jönnek. Nagy megpróbáltatások várnak ránk. Komolyan figyeljünk erre oda és kezdjünk szellemi életet. A körülmények kényszerítenek és fognak kényszeríteni bennünket arra, hogy valódi lelki és szellemi munkálkodást folytassunk önmagunkon. Azonban ennek a munkának csak akkor lesz értéke, ha örömmel, önszántunkból végezzük, nem pedig azért, mert erre kényszerítenek a fájdalmak. Sok szent kérte volna, hogy a mi korunkban élhessen, hogy hőstetteket vihessen véghez.

A régebbi időkben kitört a háború és az ember elment harcolni, hogy megvédje a Hazáját, népét. Ma nem a Hazánkért vonulunk harcba. Nem azért indulunk a csatába, hogy megakadályozzuk a barbárokat, hogy felégessék házainkat, meggyalázzák asszonyainkat és minket megbecstelenítsenek. Nem nemzeti érdekeinkért, nem valamilyen ideológia érdekében háborúzunk. Most vagy Krisztus oldalán állunk, vagy az ördög oldalán. Mindenki valamelyik oldalra áll, az erők eloszlása teljesen világos. A megszállás alatt hős lehettél, ha nem köszöntötted a németeket. Ma hős leszel, ha nem köszöntöd a sátánt.

Akárhogy is van, szörnyű események előtt állunk. Szellemi háború kezdődik. A szentek még szentebbek lesznek, a tisztátlanok még mocskosabbá válnak. (vö. Apok. 22, 11). Vigasztalást érzek. Vihar vár ránk, és harcunknak nagy a tétje, mert ellenségünk most nem Ali pasa, nem Hitler és nem Mussolini, hanem maga a sátán. Ezért jutalmunk is mennyei jutalom lesz.
Isten, mint Jóságos Isten, fordítsa a rosszat jóba. Ámin.

A fordítás orosz nyelvből az alábbi kiadvány alapján készült: Блаженной памяти Старец Паисий Святогорец. Слова. Том 1-й. С болью и любовию о современном человеке. Монастырь Святого Апостола и Евангелиста Иоанна Богослова. Суроти, Салоники. Издательский дом "Святая Гора", Москва. 2003.
Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.