A római-katolikus Egyház létének aláásása és legyőzése

János apostol a Jelenések könyve 12,1-10-ben azt a politikai harcot ábrázolta, amit a szabadkőművesek és szövetségeseik vívnak a világuralom megszerzéséért. A Jel 13,11 a bomlasztó munkát, és a római-katolikus Egyház ellen folytatott harcot írja meg.

Aki uralni akarja a világot, nem tekinthet el a kétezer éves római-katolikus Egyház több mint egy milliárd tagjától, és befolyásának  etikus-erkölcsi  vonatkozásától. A  római-katolikus  Egyház legyőzésének  feladatát  az  egyházi  szabadkőművesség  veszi  át, köztük teológusok, mindenféle rangú pap, sőt püspökök és kardinálisok is.

Szűz Mária sok üzenetet adott, amelyekben hangsúlyozta, hogy a sátán egészen az Egyház élére is benyomult. Gyakran megtalálhatók a Szentszék felelősségteljes hivatalaiban, de helyi plébániákon is. A földből kijövő kétszarvú vadállat, amelyik bárányra hasonlít,  de úgy beszél, mint a sárkány, az egyházi szabadkőművesség – hamis prófétának is nevezik. A hamis próféta, az Antikrisztus és az Új világrend ura, előreláthatólag az Egyházból származó alak lesz.

„Nagy csodajeleket művelt, az emberek szemeláttára tüzet bocsátott le az égből. E csodákkal, melyeket a vadállat színe előtt művelhetett, megtévesztette a föld lakóit” – mondja János (Jel 13,13-14). Ezzel összevág Pál apostol próféciája is, aki azt mondja a kár-hozat fiáról: „Jöttét a sátán közreműködésével mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel és hamis csoda kíséri” (2Tessz 2,9-10) S maga Jézus is így jellemzi beszédében az Antikrisztust: „Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna.” (Mt 24,24)

A felvilágosult, modern ember, aki a mai időben él, akit az uralkodó intellektuális áramlat miatt a természetfölöttiben való hitetlenség jellemez, ezzel a jövendöléssel nem tud mit kezdeni.

A könyvrészlet letölthető itt.

Létrehozva 2016. december 16.