Jézus a hamis prófétákról – az Antikrisztusról beszél

Jézus óv a végső időkről szóló beszédében az Antikrisztus szemfényvesztő ténykedésétől, aki az embereket, sőt sok kiválasztottat is úgy akar megtéveszteni, hogy azt higgyék, hogy ő a Messiás.

Akkor, ha valaki azt mondja: nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! – ne higgyétek. Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna. Látjátok, előre megmondtam nektek. Ezért, ha azt mondják: kint van a pusztában – ne menjetek ki; benn van a szobában – ne higgyétek.” (Mt 24,23-26)
(Megjegyzés a 23-26. vershez:) Pál is azt mondja róla: „Jöttét a sátán közreműködésével mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel és hamis csoda kíséri…” (2Tessz 2,9-10)
Az Antikrisztus egy rendkívüli jelenség lesz, hihetetlen karizmával és képességekkel. Az embereket teljesen lenyűgözi, még a Szentlélek erejével felvértezett hívőket is, akik nem veszik fel a 666-os számot.
Az Asszony azon gyermekei, akik (még) megtartják a parancsolatokat, és tanúságot tesznek Jézus mellett (Jel 12,17), ők a Mária által vezetett kis nyáj.
El kell gondolkozni azon, mikor lép színre az Antikrisztus. Abban az időben, amikor a világban káosz uralkodik, és az emberiség a háborúk, forradalmak, természeti katasztrófák, és éhínség következtében reménytelenül demoralizálódik. Alig sejti majd valaki, hogy a háborúkat és a forradalmakat megtervezték és terv szerint végrehajtották, kirobbantották, hogy ezt a káoszt tudatosan okozzák, amely a „vadállatnak” és hamis prófétájának lehetővé teszi, hogy a világuralmat megszerezze minden nemzet fölött.

 

A könyvrészlet letölthető itt.

Létrehozva 2019. május 22.