Gyümölcsoltó Boldogasszony áttett ünnepére
Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb magyar papköltőnk versei közt van egy sor, mely így hangzik: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Mennyire illik ez a mai ünnepen a jó Istenre, aki Jézus megtestesülésekor az emberiség romlott természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet.
A mai ünnep nemcsak Mária istenanyaságának, hanem Jézus megtestesülésének ünnepe is. Jézus megtestesülését azonban nem fogantatásakor, hanem születésekor, karácsonykor ünnepeljük. Így lett egyre inkább a Szűzanya ünnepe Gyümölcsoltó Boldogasszony, amit március 25-én ünneplünk, de mivel az idén március 25 a nagyhétre esett ezért tette át az Egyház a mai napra.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének lényege, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása, azaz 9 hónappal Jézus születése előtti nap, Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Először az ünnepet 692-ben említik, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették.
Az ünnepet 150-200-ban a Jakab ősevangélium és azaz üdvtörténeti elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, március 25-én történt.
Érdekes az ünnep megnevezése a különböző kódexekben. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már az 1506-ból származó Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony. A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy a gyümölcsoltás, szemzés hagyományos napja volt.
Az ünnepi szentmise litániájához Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya, amiből mára annyi maradt meg, hogy a szentmisében, amikor a nagy Hiszekegyben a „Megtestesült a Szentlélek erejéből”, vagy a rövidebb hitvallásban: „aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” szavakat mondjuk, térdet hajtunk. Egyébként a liturgikus előírások értelmében ezt kell tennünk Karácsonykor is.
Az imént említett, 1750-es évekből származó püspöki följegyzésben, ezt olvashatjuk: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”. Ebből az ünnepből forrásozik kedvenc imádságunk, az Üdvözlégy és az Úrangyala is.
Az elmélkedés elolvasható itt.
