Közbenjárás

Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak közömbösségedet erősíted. A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Ő állásfoglalását azok iránt meg nem érted. A közbenjárás azt jelenti, “betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek” (Kol 1,24). Ezért olyan kevés a közbenjáró. A közbenjárás úgy történik, hogy odaállok az illető helyére. De soha ne akarjam Isten helyét elfoglalni!

Mint Isten királyi uralmának munkása vigyázz, hogy lépést tarts mindazzal, amit Isten mond neked az ő valóságáról, másként csődbe kerülsz. Ha túl sokat tudsz, többet, mint amennyit Isten kimért neked, akkor nem tudsz imádkozni. Az emberek állapota annyira lesújtó, hogy nem tudsz áthatolni rajta az isteni valóságba.

A mi dolgunk az, hogy végérvényesen kapcsolatban maradjunk Istennel mindenre vonatkozólag; mi pedig kibújunk alóla azáltal, hogy túlzottan tevékenykedünk. Megtesszük a kimutatható dolgokat, de nem akarunk közbenjárni. A közbenjáró imádság az egyetlen, ami nem csal tőrbe, mert benne teljesen nyitva maradunk Isten felé.

Nem azért járunk közben, hogy a lelkeket megnyugtassuk. Át kell jutniuk az Istennel való élő közösségbe. Gondolj arra a sok lélekre, akiket Isten az utunkba hozott, mi pedig veszni hagytuk őket. Amikor a megváltás alapján könyörgünk, Isten olyat hoz elő a lelkekben, amit másként nem teremthetne meg, csak a közbenjáró könyörgés által.

 “Krisztus mindenekfelett” c. könyvéből

Létrehozva 2011. május 21.