“Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.” Luthernek ez a szemléletes mondása két tényt fejez ki a kísértéssel kapcsolatban: mindenkit érhet kísértés, de ellenállhatunk és győzhetünk felette.

Mivel ebben a fejezetben szinte kizárólag az utóbbi igazsággal foglalkozunk, először szóljunk néhány szót az elsőről.

A kísértés általános tapasztalat, egyetlen ember sem mentes tőle. A “mindnyájan vétkeztek” (Róm 3,23) szükségszerűen magában foglalja azt is, hogy mindenki került kísértésbe – és mindenki meg fog kísértetni, mivel “lehetetlen, hogy botránkoztatások ne történjenek” (Lk 17,1).

Senki sem választhatja meg tehát, hogy kerüljön-e kísértésbe vagy sem. Ebből következik, hogy maga a kísértés nem lehet bűn, mert azért valóban nem lehetünk felelősek, ami elkerülhetetlen. A bűn tehát nem az, hogy kísértésbe kerülünk, hanem az, ha engedünk neki. Meg kell értenünk ezt a fontos különbséget. Urunk maga is került kísértésekbe, nemcsak szolgálata kezdetén, hanem egész munkálkodása során (Mt 16,23; 22,18; Lk 22,28), és mégis teljesen bűn nélküli volt. Számíthatunk rá, hogy nekünk is lesznek kísértéseink, a figyelmeztetés pedig felfegyverzés, mert a veszély felismerése fél győzelmet jelent.

Úrrá lehetünk a kísértések felett Őáltala, “Aki hozzánk hasonlóan kisértést szenvedett mindenben, kivéve a
bűnt” (Zsid 4,15), és “mivel maga is kísérlést
szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsid 2,18). Hogyan győzhetünk tehát?

a. Virrasztani és imádkozni

“Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mk 14,38). Ebben és több hasonló kijelentésében (Mk 13,33-37) a Mester folytonos szellemi éberségre és lelki készenlétre szólít fel bennünket, hogy győzni tudjunk a kísértés felett. Az apostolok is aláhúzzák és tovább fejlesztik Jézus tanítását ezen a ponton. “Ne aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Tesz 5,6). “Józanok legyetek és vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, és keresi, hogy kit nyeljen el” (1 Pt 5,8).

Ebben az utóbbi idézetben Péter apostol rámutat arra, hogy miért szükséges ez az éberség. Pál apostol is hasonlóképpen figyelmeztet bennünket az ördög ravaszságára, emiatt kell a hívő embernek “Isten minden fegyverét” felöltenie (Ef 6,11) . Mivel az ördög olyan ravasz, alattomos és agyafúrt, és gyakran “világosság angyalává változtatja át magát” (2Kor 11,14), a tanítványoknak teljesen ébereknek kell lenniük, hogy elmondhassák: “Jól ismerjük az ő szándékait” (2Kor 2,11) .

Igen nagy hibát követünk el, ha lebecsüljük az ellenség erejét és ravaszságát még a földi, katonai harcokban is, amikor csupán “test és vér ellen” hadakozunk. Mennyivel nagyobb esztelenség az, ha lazítunk éberségünkön “a sötétség világának uraival” szemben! Sokan éppen ezért esnek áldozatul a kísértésnek, mert nagyon magabiztosak és elbizakodottak lettek, s nem ismerik fel, hogy ez már önmagában is körmönfont kísértés. “Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1 Kor 10,12) .

Krisztus komoly szavai, noha azok eredetileg az Ő dicsőséges visszajövetelére vonatkoztak, sokkal átfogóbban is alkalmazhatók: “Amiket pedig nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Mk 13,37)
“…és imádkozzatok”, itt is az Úr a mi példaképünk, mert megpróbáltatásának legsötétebb órájában, a Getszemáni kertben először a három apostolt szólította fel az imádkozásra, azután az imádsághoz folyamodott Ő maga is. A Miatyánkban pedig arra a kérésre tanított bennünket, hogy “szabadíts meg a gonosztól”, és a Megváltó maga is imádkozott Péterért, hogy megállhasson, amikor a Sátán “megrostálja” (Lk 22,31).

Az imádság által kaphatjuk meg Isten erejét és kegyelmét, hogy legyőzhessük a kísértést. Valahányszor “tiszta kezeket felemelve” (1Tim 2,8) imádkozunk, legyőzzük szellemünk ellenségét, mint ahogy Mózes a hegytetőn közbenjáró imára emelt kezekkel győzött Amálek felett (2Móz 17,11).
Nagyon fontos azonban, hogy az imádságban ne a bűnre összpontosítsuk figyelmünket. Szívünk támaszkodjék Istenre, figyelmünk pedig irányuljon imádság közben határozottan azokra a kegyelmi ajándékokra és lelki erényekre, amelyekre szükségünk van, ne pedig a bűnre, amely felett győzedelmeskedni akarunk. Mindig helytelen, ha a bűnre összpontosítunk.

Hogy egy példát említsünk: ne imádkozzunk úgy, hogy “Uram, szabadíts meg az indulatosságtól”, hanem inkább így: “Uram, add nekem Szent Lelkedet, hogy megteremje életemben az Ő gyümölcsét, különösen a türelem, az önuralom és a békesség gyümölcsét.” A szabály tehát az, hogy az imádságban azokra a kegyelmi ajándékokra irányítsuk figyelmünket, amelyekre szükségünk van, és ne a vétkek vagy hibák felé, amelyek fölött úrrá szeretnénk lenni.

b. Az üres ház

“Mikor a tisztátalan lélek kiszáll az emberből, puszta helyen bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, sőt még kisöpörve és földíszítve is. Erre elmegy, hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt.” (Mt 12,43-45)

Ebben a leírásban az emberi szívről van szó. Ha végbement a tavaszi nagytakarítás a szívben, tehát tiszta, de üresen maradt, veszélybe kerül. Ha az ember nem hív új lakókat a házába, akkor a régi, a gonosz szellem visszatér, mégpedig nyolcadmagával. Urunk kortársai közül többen bűnbánatot tartottak Keresztelő János prédikációinak hatására, és bizonyos bűnöket letettek. De gazdátlan szívükbe nem hívták be a Megváltót és nem igenelték szívvel-lélekkel az Ő küldetését. “Tisztaságuk” csupán negatív és ideiglenes volt, végső állapotuk pedig rosszabb az elsőnél.

Tény az, hogy az üres életbe elkerülhetetlenül betelepszik a bűn. A gonoszt sohasem lehet azáltal kiűzni, hogy határozott és tartós kísérleteket teszünk a kizárására; csak úgy lehet kikergetni, ha befogadjuk magunkba a jót, tehát egy új érzület kiűző ereje által. Sokan folytonos, fárasztó küzdelmet vívnak a “démonok” ellen, és gyakran csodálkoznak, hogy miért érnek el olyan kevés sikert. Jók akarnak lenni – semmiért! Ugyanezt az erőt fordíthatnák arra a pozitív feladatra is, hogy megtöltsék a szívük hajlékát jó lakókkal, úgy hogy amikor a “démonok” belesnek az ablakon, lássák, hogy a ház foglalt és megtelt.
Mit jelent az, hogy megtöltjük a házat? A következőket: Hívjuk szívünkbe az Úr Jézus Krisztust, engedjük, hogy az Iránta való szeretet “új érzülete” lángra lobbanjon életünkben, keressük az érintkezést az Ő tanítványaival, kössünk velük barátságot, és legyen valódi, kielégítő közösségünk egymással. Szánjuk oda magunkat szívvel-lélekkel és teljes erővel az Ő munkájába, és az Ő országa legyen a fő célunk. Legyen minden nap időnk az imádságra, bibliaolvasásra és elmélkedésre – röviden, álljon minden erőnk az Úr Jézus Krisztus szolgálatában és imádatában. Azon fáradozzunk, hogy alkalmasak legyünk valamire – legyünk pozitívak. “Nem tiszta a szív, ha nem lángol, nem valódi az erény, ha nem ragad magával” (Sir John Seeley) . Sokan azért buknak el a kísértésekben, mert bár természetük pozitív dolgokra irányul, de annak kifejezéséhez nem találják meg az Istentől adott keretet.

Ne tengődjünk csak úgy, mint a növények, hanem éljünk kiteljesedett életet, mint Isten gyermekei. Ha egészen átadtuk magunkat Urunknak, akkor természetünk minden része összhangban egymással kiteljesedhet. A kísértésre a közvetlen válasznak egy “nem”-nek kell lennie, de a végső felelet minden kísértésre egy “igen” az Úr Jézusnak, aki bőséges életre vezet bennünket.

Létrehozva 2022. augusztus 28.