A végső harc kezdete Európában

1717. június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén (!) megszületett a fekete állatszörny, amelyik a tengerből jön (lásd 13,1). Ez volt a londoni nagypáholy alapításának a napja. 1917-ben ünnepelték a szabadkőművesek az egész világon szövetségük fennállásának 200. évfordulóját – Rómában is. Sőt, még egy szabályos sátáni demonstrációt is tartottak.

A Szent Péter téren 1917 októberében, amikor a vörös sárkány októberi forradalma Oroszországban tetőfokára hágott, a Vatikán ablakai alatt kibontottak egy zászlót, amelyen az eltorzított Szent Mihály arkangyalt Lucifer karmaiban ábrázolták, és a földre dobták. A transzparensen ezek a szavak álltak: „A sátánnak uralkodnia kell a Vatikánban, és a pápa az ő rabszolgája lesz.”

A nagy Mária-jelenések nyitánya Európában 1830-ban kezdődött  a  francia  világváros,  Párizs  közepén,  amikor  Mária  megjelent a fiatal Katharina Labouré apácának a Rue de Bac utcai kolostorban, és azzal bízta meg, hogy készíttesse el a csodás érmét, melyből időközben már százmilliók terjedtek el. Aztán más nagy Mária-jelenések is következtek, 1846-ban La Salette (Franciaország), 1858-ban Lourdes, 1917-ben Fatima, és sok más helyen, az egész világon. Az utóbbi ötven évben a jelenések világszerte robbanásszerűen növekedtek, ami a végső időkre utal. 2000-ben a német Mária-jelenés helyén, Sievernichben, az Istenanya azt mondta: „Minél nagyobb veszélyben van az Egyház, annál többször jelenek meg a földön.”

Az 1846-os Mária-jelenést két évvel később a vörös sárkány születése  követte.  1848-ban  hozta  nyilvánosságra  Karl  Marx  a „Kommunista kiáltványt”, amely bomlasztó hatást fejtett ki az emberiség, az Egyház, Isten és a hit ellen.

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2019. március 21.