Újonnanszületés

“Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: “Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.”

Jézus így válaszolt: “Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” 

Nikodémus ezt kérdezte tőle: “Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” Jézus így felelt: “Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, Lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.”

Nikodémus megkérdezte tőle: “Hogyan történhet meg mindez?” Jézus így válaszolt: “Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete Legyen őbenne. 

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat” (János 3,1-21).

Nikodémust, a zsidók egyik előkelő és vezető emberét erősen foglalkoztatták bizonyos belső problémák. Sejtette, hogy csak Jézus tudja megoldani ezeket. Szégyellt azonban ki tanult, tudós teológus létére odafordulni kérdéseivel ehhez a képzetlen Jézushoz, annál is inkább, mivel a kérdések éppen szakterületére, a teológiára vonatkoztak.

Szeretett volna megtudni valami pontosabbat az üdvösségről, a belső gyógyulásról. Mivel szégyellt nyilvánosan, az emberek előtt odamenni Jézushoz, hiszen egyfajta megaláztatás volt számára teológiai kérdésekkel egy nem teológushoz fordulni, éjjel kereste fel Jézust, hogy meg ne lássa senki. Szorongásában és zavarában hízelgéssel kezdi a beszélgetést. Istentől jött tanítónak nevezi Jézust, még ha nem is tett le emberek előtt teológiai államvizsgát, és azok nem is ismerik el tanítónak. Isten azonban elismeri őt, amit Jézus tettei bizonyítanak.

Nikodémusnak ezekkel a szavaival Jézus egyáltalán nem foglalkozott. Amikor mi akarunk hízelegni Jézusnak azzal, hogy pusztán tanítónak vagy talán prófétának nevezzük, akkor a mi kérdéseinkre sem reagál. Sőt, Nikodémus hízelgő beszédét végig sem hallgatta, hanem váratlanul félbeszakítja: “Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem lát hatja meg az Isten országát.” Ez aztán nem a teológiában használt nyelv volt, és Nikodémus egyszerűen nem érti. Hiszen nem mehet vissza az ember még egyszer az édesanyja méhébe, és nem születhet meg másodszor is! Jézus szavait persze nem szó szerint kellett volna értenie, hanem képletesen. Hány és hány ember jár ma is így, mint annak idején Nikodémus. Nem értik Jézus szavait, mert nem veszik figyelembe, hogy képekben beszél.

Jézus ugyanis körülbelül ezt akarta kifejezni a fent idézett mondattal: Egy gyermeknek élete van a megszületés előtt, és a megszületés után is. Azonban a gyermek születés előtti élete gyökeresen más, mint a születés utáni élete. Már a születés előtt is van szeme, de még vak, csak a születés után lát vele. Már a születés előtt is van tüdeje, de még nem ezzel lélegzik, hanem csak a születéstől kezdve használja. Ugyanígy már előzőleg is vannak idegei, de teljes mértékben csak a születés után használja őket. A magzatnak is van már szája, de csak a születés után tud enni és sírni vele.

Így tehát a születés az élőlény egészen új életmódjának kezdetét jelenti, bár élni már azelőtt is élt. Csak a születéssel kezdi észlelni a világot. Hasonló dolog történik az ember újonnan születésekor. Bár már az újjászületés előtt is élünk, de előtte még nem észleljük Isten országát, mint ahogy a még meg nem született gyermek sem ismeri környezetét, pedig abban él! 

Isten országát csak az újonnanszületés után látjuk, érezzük és tapasztaljuk meg. És amint az ember természetes születése is gyakran nagy fájdalmakkal jár mind a kisbaba, mind az anya számára, úgy egy hívő újjászületése is sokszor nagy lelki fájdalmakat okoz.

Bár Nikodémusnak teológusként könnyen meg kellett volna értenie ezt a példabeszédet, teljesen érthetetlen marad számára Jézus mondanivalója. Ezért ő egy másik párhuzamhoz folyamodik, amit már biztosan meg fog érteni a tudós. “Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” Ezt aztán bizonyára azonnal megérti Nikodémus. Gondolni fog a pusztában zúgolódó izráelitákra; mindazokra a csodákra, amelyeket Isten tett értük, hogy segítsen nekik, ellássa őket. Eszébe fog jutni, hogy Izráel népe száraz lábbal kelhetett át a Vörös-tengeren, miközben a fáraót és seregét elborította a víz. Aztán a zsidók el kezdtek panaszkodni a pusztában, mert az Istentől küldött manna helyett valami mást akartak enni. Szemrehányásokat tettek Istennek és Mózesnek.

Isten azzal válaszolt erre az elégedetlenségre, hogy mérges kígyókat küldött a nép közé. Ezek nagyon veszélyesek voltak. mert akit csak megmartak, annak vége volt. Isten tehát úgy neveli népét, mint egy apa, nem kényeztetően, hiszen nem nagyapa ő. Ebben a bajban Mózes Istenhez kiáltott, hogy szabadít sa meg őket a kígyóktól. Mózes közbenjárt a népért, bár ellene is morogtak, és szidták őt. Ám Isten nem szabadította meg a népet a mérges kígyóktól. Úgy tűnik, Mózes nem helyesen kért a közbenjárásában. Isten egészen másként felelt, mint ahogy azt Mózes és a nép várta. Azt parancsolta ugyanis Mózesnek. hogy formáljon ércből egy kígyót, és erősítse fel azt egy póznára. Ezt a rudat pedig állítsa fel az izráelíták táborában mint Isten jelét.

 

Akit megmart egy mérges kígyó, annak csak fel kellett pillantania Mózes érckígyójára, és az Isten ígéretébe vetett bizalomnak eme felpillantása által meggyógyult. Aki azonban a kígyómarás után nem nézett rá a rézkígyóra, és ezáltal elutasította Isten ígéretét (miszerint meggyógyul, aki felnéz rá), annak meg kellett halnia. Ezt a választ adta Isten Mózes imájára. Ennek az Istentől kapott jelnek, ennek a kígyónak a jelentése évezredeken át rejtve maradt. Pedig mély értelme van a kígyó képének, amit Jézus csak az Újszövetségben fejtett meg nekünk.

“Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.” A kígyó felemelését tehát Jézus keresztre emeléséhez kell hasonlítanunk. Ezek szerint a kígyó, amint a pusztában a póznán felemelték, Jézus kereszten történt felemeltetését szimbolizálja. A keresztet a póznához hasonlítja a kép, Jézust pedig a kígyóhoz. Szabad azonban Jézus felemeltetését egy kígyó felemeléséhez hasonlítanunk? Helyes dolog Jézust, a Tökéletest egy olyan csúnya állathoz hasonlítani, mint a kígyó? Pedig a Biblia éppen ezt az összehasonlítást használja. Vajon miért? Ennek megértéséhez gondoljuk végig a következőket:

Létrehozva 2017. augusztus 8.