Szimbólum és valóság

Megrendülten az adoratio és a contemplatio kapujában

A kimeríthetetlen TITOK asztalához értünk és a kibeszélhetetlen valóságot szeretnénk kimondani. A Végtelent próbáljuk véges keretek között megragadni, a mérhetetlen Szentséget óhajtjuk kifürkészni.

Méltó módon közeledve "hitünk szent titka" misztériumához, iparkodunk elkerülni az öreg Simeon "meglátását", miszerint "jel lesz, melynek ellene mondanak". Az Eucharisztia titkát sokféle elnevezéssel illették az idők folyamán - (ÚR ASZTALA - ÚRVACSORA - KENYÉRTÖRÉS - COMMUNIO – EUCHARISZTIA -MISSA - SZENTMISE). Mi, a jel és a valóság vonatkozásában e realsymbolum hatására is figyelünk. Miként a kisgyermek körüljárja és megcsodálja egy karácsonyfa varázsát, mi úgy járjuk körül és csodáljuk meg Krisztus jelenlétének misztikus realitását. Előbb a biblikus eseménysorra vetünk egy pillantást, majd az értelmezés tükrében magára Krisztus misztériumára.

 Az Írások tanúsága…

Izrael, pusztai vándorlásának szorongatott helyzetében, Mózesen keresztül az atyák Istenéhez folyamodott, aki mannával táplálta, "apró mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér". "Mózes pedig azt mondta nekik: «Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.» " Jézus Krisztus saját magát, az égből szálló mannához hasonlóan, a mennyből alászállt élő kenyérnek vallja: "Én vagyok a mennyből alászállott (élő) kenyér." /1Jn. 6, 41./

"Jézus így szólt hozzájuk: «Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és azén vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.»" (Jn.6, 53-56) E tanítását szenvedésének előestéjén erősítette meg övéiben. Az utolsó vacsorán, melyet tanítványaival fogyasztott a húsvét megünneplésére, a kenyér feletti áldásban a történelem egyik legnehezebben érthető tettét hajtotta végre:

"És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: «Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.» Hasonlóképpen vette a kelyhet is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: «E kehely az újszövetség az én vérem által, amely tiérettetek onttatik ki.» " (Lk. 22, 19-21) Szent Pál, a nemzetek apostola, aki Krisztus ellenségéből lett az Úr bajnokává miután felismerte a Názáretiben, Jézusban, élete megmentőjét, szabadítóját és urát), rejtett látásából fakadóan, mint Krisztus tanúja, hirdeti a hívőknek az Úr "hagyatékát”

"Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a kelyhet is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E kehely amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e kelyhet, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. " (1 Kor. 11, 23-26) Pál, az Úr tanúja, féltékenyen őrködik Krisztus testének és vérének titka felett, s amit az apostolok még nem érthettek oly világosan Jézus szenvedésének és halálának előestéjén, azt ő, mint a Feltámadott szolgája, már szent félelemmel és tisztelettel vallja meg az apostoli tanáccsal egyetértve:

"Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg az ember azért önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a kehelyből. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és eszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. " (1 Kor. 11, 27-32) A fenti idézet világosan tükrözi, hogy nem mindegy, milyen lelkülettel közeledünk a szent Kenyér misztériumához. Ha az össz-misztériumot tekintjük, felismerhetjük, hogy a "méltó" módon történő közeledés nem más, mint az őszinte alázat bűnbánat és töredelem. Miként Mózesnek a saruját kellett levetnie az égő csipkebokor látásában megjelenő Isten előtt, úgy nekünk szellemi-lelki értelemben kell ugyanezt megtennünk. Le kell vetnünk bűnös szándékainkat, vágyainkat és ábrándjainkat, és le kell borulnunk a Fölséges jelenléte előtt! Ha mégis méltatlanul vesszük magunkhoz az Úr testét, akkor elzárjuk utunkat az élet forrásához, ami nem jelent mást, mint lassú sorvadást és halált. Elveszítjük szívünk éltető fényét, elménk tisztán látását, és testünkre is kihat szentségtelen megnyilvánulásunk.

Az értelmezés fénye…

E szent történések felidézése után vessünk néhány pillantást a kenyérre, mint szimbólumra és a Jelenlétet hordozó misztériumra. A jelkép, a szimbólum meghatározása szükségesnek bizonyul további "elmélődésünkben". Közmegegyezésen alapuló, mesterséges, fogható, megtapasztalható és érzékelhető valóságok a jelek. Bennük «valami szellemi, közvetlenül el nem érhető valóság fejeződik ki és ismerhető fel. A szimbólum tehát arról is beszél, ami a felszínes, az első felületes tekintetre való láthatón túlmutat.»[1] Eredetileg egy széttört tárgy két darabja volt, amit össze lehetett illeszteni és így adta meg a teljes valót (symballein: összeilleszteni). Később olyan kifejező tulajdonságot vett magára, amely alkalmas arra, hogy valami benső magasabb rendű valóságot megjelenítsen. E sorok alkalmasak arra is, hogy felhívják a figyelmet a megtört Kenyér titkát, melyet a hívek magukba fogadnak (szívük mélyén egyesülnek Krisztussal), és a hívek egységükben, mely nem más, mint Krisztus egysége, megjelenítik a Krisztus-test egészét, az Egyházat. (Ezzel nem állítva azt, hogy pusztán ebből, és e hívőkből állna Jézus Egyháza!) Hogy mélyebben megérthessük e titok értelmét az Eucharisztia jel és valóság voltáról, az Egyház tanításának veretes megfogalmazását hívjuk segítségül.  "Különbséget kell pontosan tennünk három dolog között, amelyek egymástól el vannak különítve ebben a szentségben, ti. a látható alak, a test valósága és a lelki hatás között. Az alak: a kenyér és a bor; a valóság: a test és a vér; a hatás: az egység és a szeretet. Az első: «szentségi jel és nem a szentség valósága»; a második: «szentségi jel és a szentség valósága»; a harmadik: a «szentség hatása, és nem szentségi jel». De az első a kettős szentségi valóság jele. A második pedig egyfelől jelzi az egységet és a szeretetet, másfelől, mint a szentség valósága létezik. A harmadik pedig a test és vér jelezte hatások valósága. Hisszük tehát, hogy a szavak alakiságát, amint azt a kánonban találjuk, egyrészt Krisztustól az apostolok, másrészt tőlük az utódaik kapták."[2]

A fentiek tehát világosan szólnak az Úr Testéről, a Kenyérről, mint szimbólumról és valóságról. Erről tanúskodik Franz-Josef Nocke is szentségtani leírásában. “Krisztus eljövetele átváltoztat. Az evés és az ivás nem marad puszta étkezés, hanem az Úr vacsorája lesz; a kenyér és a bor nem marad csupán élelmiszer, hanem az ő jelenlétének és önátadásának reálszimbóluma lesz: Krisztus teste és vére, hogy az egybegyűltek egy test legyenek, részesüljenek az ő önátadásában is.”[3]

Az átváltozás három szinten történik. Először az összejövetel változik át: "Úrvacsora" lesz. Másodszor a "lakoma" központi jele: a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik. Harmadszor pedig az egybegyűltek is átváltoznak! Hogy miként is történik ez valójában, azt megsejthetjük az eucharisztikus imából, a szent liturgia misztériumából. A bűnbánatban és az igeliturgiában megtisztult imádkozó gyülekezet az Egyház papjával egységben esedezik Isten erejének, a Szentléleknek teremtő jelenlétéért, miután "szívüket felemelve" megmerültek a hála a magasztalás és az imádás miliőjében. A Léleklehívás (epiklézis) után az Egyház megemlékezik magáról a szerzésről, és szent csöndben megrendül az átváltozás (consecratio) valóságától és misztériumától! Ezek után a hívő közösség vallomást tesz hitünk szent titka erőterében: "Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz."

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.