Az önfejűség kísértése

Mindig küszködést jelentett a családunkban az esti ima elvégzése, amikor a gyerekeink még kicsik voltak, mivel nem akarták, hogy imádkozzunk. Az egyik este annyira zsúfolt volt a programunk, hogy elnéztük az órát, és elfelejtettünk Hédivel és Karcsival imádkozni és Szentírást olvasni. Lefektettük őket.

Pár perc múlva hallottuk Hédi hangját, amint lekiabált az emeletről: “Apa, ma elfelejtettünk veszekedni.” “Veszekedés” általában ez jellemezte a családunkat esti ima idején!

Élénken emlékszem az egyik estére, amikor már többedszer a kísértésről beszélgettünk. Heteken át csak a kísértésről akart hallani. Azt hiszem, leginkább a szó hangzása ragadta meg. (Gyermekkoromban én is ugyanígy voltam az “alumínium” szóval.) Több héten át tárgyaltuk a témát, és Karcsi még utána sem tudott különbséget tenni a kísértés és a bűn között.

Úgy látom, hogy sok felnőtt kereszténynek is gondot okoz ez a különbségtétel. Kísértő gondolatok bombázzák őket, ebbel pedig arra a következtetésre jutnak, hogy valószínűleg nagy baj van velük. Egyenlőségjelet tesznek a kísértés és a bűn közé, pedig még Jézusról is az van megírva, hogy “kísértést szenvedett mindenben hozzánk hasonlóan”; és úgy fejeződik be az igevers, hogy “de nem vétkezett” (Isid 4,15). Míg ezen a földön élünk, mí ís mindig kí vagyunk téve a kísértéseknek ugyanúgy, ahogyan Jézus is ki volt téve. Ó viszont nem követett el bűnt, és nekünk sem kell vétkeznünk ( 1 Kor 10,13)

Most pedig szeretném meghatározni a kísértés fogalmát, hogy könnyen felismerd és azonnal visszautasíthasd, ha a Sátán arra csábít, hogy saját ötleteid szerint éld az életedet.

A KÍSÉRTÉS LÉNYEGE

Ádám óta minden ember testileg élve; szellemileg viszont halott állapotban jön a világra (Ef 2,1). Mivel Istennel semmi kapcsolatunk sincs, ezért fejlődésünk évei során megtanultunk Istentől függetlenül élni, és megpróbáljuk szükségeinket Nélküle kielégíteni. Kialakult bennünk az évközpontú gondolkodás és viselkedésrendszer.

Az újjászületéskor lélekben is életre keltünk, de megmaradt a “test”, vagyis mindaz, ami lelkileg halott állapotunkban belénk ivódott: a megrögzött, énközpontú szokások; ezek pedig meg akarnak akadályozni az elkötelezettségben, hogy Lélek szerint járjunk. A kísértés lényege az a csábítás; hogy jogos emberi szükségleteinket világi, testi és ördögi módon elégítsük ki, és ne Krisztus által (Fil 4,19) . Minden kísértés lényege az, hogy Istentől független életre hív.

A kísértés ereje azoknak az “erősségeknek” az erejétől függ, amelyek kifejlődtek a gondolatainkban, miközben megtanultunk Istentől függetlenül élni. Vegyük például a szexet. Életedben sokkal kisebb lesz a szexuális kísértés ereje, ha olyan hívő családban nőttél fel, ahol piszkos magazinoknak és megkérdőjelezhető erkölcsi tartalmú tévéprogramoknak semmi helye nem volt; annak viszont sokkal erősebb kísértést fog jelenteni ez a terület, aki úgy nőtt fel, hogy mindenféle pornográf irodalmat láthatott. Miért? Mert életed jogos szükségeit (azt, hogy szeressenek és elfogadjanak) odafigyelő, törődő szüleid kielégítették, és ugyanakkor megóvták az azonosságtudatod és önértékelésed kialakulását befolyásoló bűnös eszközöktől. Tehát egy erkölcstelen és szexuálisan laza környezetben felnőtt embernek még megtérése után is rendkívül erős küzdelmei lesznek a szexuális kísértéssel, csak azért, mert újjászületése előtt-ez mélyen belé rögződött.

Jóból is megárt a sok

Legtöbbünket elég ritkán kísért az, hogy cégéres bűnöket, fegyverelrablást, gyilkosságot vagy nemi erőszakot kövessünk el. A Sátán túl agyafúrt és alattomos ehhez. Tudja, hogy a vérlázító tetteknek még a gondolatát is gonosznak tartjuk, és még véletlenül sem követnénk el őket: Inkább taktikát vált. Arra csábít, hogy a jó dolgokat Isten akaratának keretein kívülre, túlzásba vigyük, amíg azok bűnné nem válnak. Úgy bánik velünk, mint a közmondásos békával a fazék vízben. A kísértés tüzét fokozatosan hevíti azt remélve, hogy nem vesszük észre, hogy közeledünk Isten akaratának a kereteihez, és nem ;,ugrunk ki” a helyzetből, mielőtt bűnné válna az is; ami különben jó.

Pál azt írja: “Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek se rabjává.” ( 1 Kor 6;12) A hívő életben semmi mást nem látott, csak “zöld utat”, ami azt jelenti, hogy szabad az út minden irányba. Tehát minden jó és szabad nekünk, mert szabadok vagyunk a bűntől, és többé nem vagyunk a törvény ítélete alatt. Pál azonban azt is tudta, hogyha felelőtlenül kövezzük ki saját életpályánkat ezekben a jó és törvényszerű irányokban, akkor végül Isten akaratának piros jelzésébe ütközünk, ami bűnt jelent.

Létrehozva 2021. június 27.