keczely

Életige – 2012. szeptember

A világ szelleme ugyanis a három nagy vágyunkat tévesztette meg. Ezek: A becsvágy, a bírvágy, és az élvezetvágy! Másképpen értelmezi és alkalmazza ezeket a világ szelleme, s másképpen az Isten Szelleme.

Isten azért adta belénk a becsvágyat, hogy majd Ő adhassa meg nekünk a legnagyobb megbecsülést; a bírvágyat pedig azért, hogy mindörökre Őt birtokolhassuk, az élvezetvágyat pedig azért, hogy Őt örökre élvezhessük. – Erre föl a sötét angyal, e világ fejedelme elénk áll, s felkínál bóvli árukat (a fölséges Teremtő helyett) – törékeny és kétes értékű, ideiglenes látszat-javakat. A világ (sárból készült) emberének – csak a sárnak a javaiból: a földi dicséretet, birtoklást és élvezetet: Mi úgy mondjuk: Nesze semmi, fogd meg jól!  Hatalmas átejtés, csalás a javából! Hát ettől akar minket Urunk és Atyánk megóvni, amikor arra int szerető szíve, hogy tartsunk távolságot ezektől a hamis vonzásoktól. Tartsunk távolságot, mert számunkra sokkal kiválóbb meglepetései vannak, melyek minden képzeletünket felülmúlják.

A szeptemberi életige elolvasható itt.

Létrehozva 2012. szeptember 5.