ICCRS 2000/május-június

“Az Úr Lelke rajtam, Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, látást a vakoknak, szabadságot az elnyomottaknak és meghirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk.4, 18-19)

Jézus közvetlenül a Jordán- keresztség után ezekkel a szavakkal hirdette meg a názáreti zsinagógában a történelem első keresztény jubileumi évét, az Úr kedves esztendejét. A Jubileum a Szentlélekből fakad. 1300-ig, amikor VIII. Bonifác a mai formában bevezette a Jubileumot, az Egyház évente megismétlődő jubileuma a Pünkösd volt, hiszen az ötvenedik napot jelentette, s így az ötvenedik év szimbóluma lehetett. (Origibes)

Egy középkori pünkösdi himnusz mondja:
“Mélyülj el a misztériumban és felismered, hogy ez a szent ünnep a jubileumból fakad” (Szentviktori Ádám)
A jubileum eszméjéhez kapcsolódó ajándékok, a bűnök bocsánata, a szolgaság megszüntetése, a vakok szemének megnyílása, a megtört szívűek gyógyulása, az Istennel való kiengesztelődés, – minden, ami Húsvét után történt egy névre vezethet vissza: Szentlélek!

A valódi benső, lelki jubileum, mely Isten számára fontos, a Vigasztaló műve. Minden más ennek van alárendelve, és ehhez kell, hogy elvezessen. A jubileum első sorban Isten ingyenes ajándéka, “az Úr kedves esztendeje”.
Emlékszem egy eseményre a háború utolsó napjaiban történt szülővárosomban. Elterjedt a hír, hogy a katonai raktárak nyitva vannak, és mindenki azt vihet belőlük, amit akar. El lehet képzelni a sokat szenvedett, éhező, nélkülöző emberek reakcióját a hírre! Ma is emlékszem, hogyan kígyózott a sor az utakon a raktárakig, majd vissza, ételt, takarót vagy más szükségest hozva.

Valahogy ez történik a Nagy Jubileum alkalmával is. Isten kegyelmi tárháza, irgalmasságának raktára nyitva áll! Mindenki felé ismétli az Egyház Izaiás szavait: “Ó, ti szomjazók, jöjjetek a vízhez és igyatok, akkor is, ha nincsen pénzetek! Vegyetek bort és tejet, gond és fizetség nélkül!” Iz. 55. 1.

Mi a karizmatikus Megújulásban megtaláltuk ezt az izaiási tapasztalatot. Tudjuk, mit jelent “pénz nélkül” szegényen, nyomorultan, érdemtelenül és másoktól lenézetten elfogadni a Szentlélektől élővizet, az új bort, a tejet és mézet.

Ennek a világtalálkozónak a szervezői joggal utaltak az 1975-s római Karizmatikus Találkozóra, melynek csúcspontja a pápával való találkozás volt.

Most itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést, mekkora utat jártunk be azóta, – itt az ideje a megkülönböztetésnek. Akkoriban az volt a fő törekvésünk, hogy az intézményes Egyház elfogadjon, elismerjen bennünket. Meglepő módon, adott körülmények között megérkezett ez az elismerés, bár először csak szóban, nem hivatalos módon. VI. Pál pápa a Megújulást az “Egyház lehetőségének” nevezte. Valóban, irányelvet és programot adott azokkal a jól ismert szavaival, melyeket Riminiben idéztem: “Örömmel igyunk a Szentlélek józan túlcsordulásából!”

Most, 25 évvel később, mire törekszünk? Mit keresünk? Azóta a Megújulás többszörös elismerésben részesült, formális és gyakorlati módon is. Egyre többször bíznak a Megújulásra feladatokat, kérik meg szervezésre, hivatalok betöltésére. Nem titok, hogy számítanak ránk.

Itt az idő, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Milyen szolgálatra keltette életre az Úr a Katolikus Egyházban a Karizmatikus Megújulást?

Létrehozva 2011. május 19.