Nem minden hasznos

AKovacsKedves Barátom!

Elküldtél nekem egy tíz pontba foglalt elcsendesedési gyakorlatot, amelyen Jálics Ferenc atya stílusát vélem érzékelni. Azt kérdezed, nem ütközik-e az Imádság és értelem c. előadásomban kifejtett elvekkel. A jezsuita lelkigyakorlatokon – más ellazulási technikákkal együtt – széltében használják.

A mondott előadás tartalma az, hogy azok az imamódok, amelyeknek célja a logikus gondolkodás felfüggesztése valamilyen elváltozott tudatállapotban, nem keresztények. A keresztény nem próbálja kikapcsolni az értelem használatát.

Mindjárt az elején ki kell jelentenem, hogy a tíz pont nem ütközik ebbe az elvbe. Nem törekszik szellemi mámorra, nem próbál elváltozott tudatállapotot előidézni, nem kell benne mereven egy pontra bámulni. Kérdésed az: "Ezt szabad-e alkalmaznom arra, hogy rákészüljek az imára, megérkezzek Isten jelenlétébe?" Válaszom: szabadnak szabad. Nem tartalmaz semmi tilos dolgot. Pusztán azért, mert ezt a tíz pontot végigcsináltad, nem kerülsz démoni befolyás alá.

Csakhogy... "Minden szabad nekem, de nem minden hasznos" (1Kor 6,12). A kereszténység programja nem az, hogy elkerüljük, ami tilos. A kereszténység programja Isten országa. Isten országának tartalma pedig az, amit a jelenlegi pápa valamelyik könyvében így fogalmazott meg: "Gott Gott sein lassen", engedni Istent Istennek lenni. Szabad teret biztosítani Isten működésének. Ez magában foglalja a tilos dolgok elkerülését,

de egy lelkigyakorlat célja nem lehet az, hogy ne csináljunk semmi rosszat. A cél az Istennel való egyesülés.

Én nem a "szabad" és "tilos" kategóriáiban gondolkodom. Kérdésem: milyen szellemi tendencia nyilvánul meg a tíz pontban (vagy bármilyen más ellazulási technikában)? És itt érzékelek egy végzetes kétértelműséget.

A tíz pont a figyelmet saját testünkre irányítja. Ez bizonyára jó a szétszórt gondolatok lenyugtatására, a "magunkba szállásra". A kérdés az, hogy miután magunkba szálltunk, kitalálunk-e önmagunkból? A mi Istenünk transzcendens. Önnön mélységeinkben szól, de nem azonos önnön mélységeinkkel. Jelen van azokban, de jelen van azokon túl is. A keleti meditációk tragédiája, hogy egy panteista hátteret képviselnek. Minden egy, én is egy vagyok Istennel. Ez nem igaz. Isten végtelenül meghalad engem.

A tíz pont saját testünk érzékeléséből odáig jut el, hogy a lélegzetben véli felfedezni Istent. "A  lélegzet élet. Isten élete bennem." Ez még nem panteizmus, csak szimbolikus gondolkodás. De a szimbólumok kétértelműek. Össze lehet téveszteni őket azzal a tartalommal, amit képviselnek. A kérdés az: megmaradunk-e az önismeret szintjén, vagy kilépünk önmagunkból egy másik Személy felé?

Képzeljük el Jézust, amint tanítványai kérésére: "Uram, taníts minket imádkozni!", így kezdi válaszát: "Nézd, Péter, először is helyezkedj el jól a széken..."

Nos, miközben Izrael földjét taposták, nem vittek magukkal székeket. Itt kibukik az ellazulási technika elégtelensége. A lényegtelen dolgokra irányítja a figyelmet. Más lesz a helyzet, ha valaki szól hozzám. Akkor nem a széken igyekszem jól elhelyezkedni, hanem arra figyelek, ki szól és mit mond. Az imádság a Katekizmus tanítása szerint ajándék. Nem produkálom. Más Valakitől kapom. Ez a Valaki, akire figyelnem kell, nem azonos a lélegzetemmel. Nem azonos a tudatommal sem. Ez a valaki – Valaki Más. Valaki Egészen Más.

Az ellazulás lehet eszköz a szétszórtság ellen, de sokkal könnyebb lesz figyelmemet összpontosítani, ha szólnak hozzám, és arra igyekszem válaszolni. A keresztény imádságban egy Istentől megszólított személy válaszol az őt megszólító Istennek. A teremtett szabadság találkozik a Teremtő Szabadsággal. Ez a találkozás az imádság. Történhet – horribile dictu – akár szék nélkül is. 

Tudtommal Szent Antal se vitt magával széket, amikor a sivatagba vonult. Ellenben zsoltárokat énekelt a magányban. Ez felel meg a zsidó-keresztény hagyománynak. A zsoltár Szentírás. A Szentírásban Isten szól.

Saját közösségem lelkigyakorlatain a csöndes szentségimádás bevezetéseként a szentségkitétel után először eléneklünk egy imádó zsoltárt. Utána felolvasunk egy rövid elmélkedési anyagot, hogy az értelem ne maradjon üresen. Ezt a kármelita elmélkedési módból merítettük. A téma fakultatív. Nem kötelező vele foglalkozni, de ha Isten ebben szólít meg, akkor ebből indulunk ki. Innen merülünk a csöndbe. Figyelmünk az imádásra kihelyezett Oltáriszentségre irányul. Jelenlétében fürdünk, ölelését élvezzük. Ennek a bensőséges, de önmagunkból kilépő imának nem a teljes ellazulás, hanem az enyhén kényelmetlen testtartás (térdelés vagy fegyelmezett ülés) felel meg. Tehénkedni, lábat keresztbe tenni nem jó. A Szentséges színe előtt vagyunk.

Avilai Szent Teréz lelki könyvet olvasott és abból merült imába. A tökéletesség útját a Miatyánkot elemezve tanította. Alkantarai Szent Péter is szöveges imát ajánl az elmélkedés bevezetéséül. Ha jól emlékszem, Loyolai Szent Ignác is.

Akik az Imaórák Liturgiáját egyénileg imádkozzák, abból merülhetnek személyes imába. A zsoltárok jelentősége felbecsülhetetlen. A Szentlélek évezredei szólnak bennük.

A tíz pont tendenciája önmagunkba vezet. A zsoltár kivezet önmagunkból és Isten elé állít.

A tanítás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.