Az Istennel való együttműködés előnyei

Pályafutásom során indítottam már be új vállalkozást Isten nélkül, de néhányat Istennel is. Azaz egyes esetekben magam határoztam meg, hogy milyen vállalkozásba fogjak, minden részletet én intéztem anélkül, hogy Istennel kapcsolatban álltam volna. Más esetekben pedig szántam időt imádkozásra, kerestem Isten útmutatását és bölcsességét, valamint az Ő vezetését minden részletben, amik kellenek egy új vállalkozáshoz és a sikerhez.

Felfedeztem, hogy a különbség olyan, mintha szemben akarnánk futni egy erős széllel vagy viharral, vagy a hátunkba kapjuk a szelet. Más szóval meg lehet próbálni a nehezebb, vagy a (viszonylag) könyebb utat választani. Egy új vállalkozás elindítása sosem egyszerű, de Isten végtelen bölcsességére, útmutatására és gondviselésére támaszkodni határozottan segít az elkerülhetetlen akadályok leküzdésében.

Amikor egy vállalkozás indítását fontolgatjuk, fontos, hogy emlékezzünk egy fontos alapelvre: Minden Istené. „Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme!” (Krónikák első könyve 29, 11)

Gondolkodjunk el ezen néhány pillanatig. A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk: „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.” (Zsoltárok könyve 24, 1) Mindkét igeszakasz azt jelenti, hogy Isten a főnök. Ő irányítja az egész világegyetemet, kicsiket és nagyokat, és ebbe a mi vállalkozásaink is beletartoznak. Ha megpróbálunk valamit Isten akarata ellenében vagy az Ő tervével ellentétesen építeni, az ostobaság.

 Számos példát találunk arra, amikor vállalkozók és újító üzletemberek bölcsen úgy döntöttek, hogy kezdettől fogva Istennek szentelik vállalkozásukat. Az egyik ilyen a Chick-fil-A étteremlánc, amelyet Truett Cathy alapított, aki egyetlen étteremmel kezdte, és látta, hogy cége több ezer üzlettel bővül az Egyesült Államokban. Nemcsak az üzletet szentelte az Úrnak, hanem azt a szokatlan döntést is meghozta, hogy minden vasárnap kivétel nélkül bezárja az éttermeket.

Halála előtt Cathy így nyilatkozott vállalkozásáról: „Nem kell kereszténynek lenned ahhoz, hogy a Chick-fil-A-hez tartozz, de arra kérünk, hogy a bibliai elvekre alapozd az üzletedet, mert azok működnek. Neheztelnék, ha olyan részvényesek, akik nem ismerik az üzletet, megpróbálnák megmondani nekem, hogy mit tegyek”.

Egy nap Jézus Krisztus így szólt a tömegekhez: „Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.” (Lukács evangéliuma 14, 28-30)ű

Végső soron Jézus arról beszélt, hogy mennyibe kerül az Ő követőjének lenni: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!” (Lukács evangéliuma 9, 23) Ez az elv azonban egy vállalkozás indításakor is érvényes – a megfelelő alapot kell kiválasztanunk, amelyre építkezni akarunk.

Egy új vállalkozás beindítása előtt időt kell szánnunk arra, hogy imádkozzunk és keressük Isten akaratát. Ha az Ő terve alapján dolgozunk, meg fogja erősíteni a munkánkat. Ha már elindítottunk egy vállalkozást anélkül, hogy az Urat bevontunk volna az egyenletbe, akkor inkább előbb, mint utóbb át kell gondolnunk.

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2024. február 9.