7 ajándék

 

Hétpecsétes titok, hétszilvafás nemes, hétpiculás malac, hétágra süt a nap, hétfán fityegő…, hétfejű sárkány, heten, mint a gonoszak, hét élete van, hétszépség, hétalvó, hétfalusi, hétlétra, hetedhét országon túl, hétvármegye héthatára, hétpróbás gazember, hétköznapi, hétrét görnyedt, hét szűk esztendő, hét főbűn, hét szentség, hétfájdalmú anya… – megannyi kép, minőség, megannyi magvas igazság. És gondolhatunk az érzékeinkre is: látás, hallás, ízlelés, tapintás, szaglás, a tudatunk maga, amellyel érzékeljük, hogy élünk, – és hozzátehetjük a hetediket is, a hitérzéket, az intuíciót. Itt mutatkozik meg a Szentlélek.

Mellőzve most a pogánykori vagy zsidó számmisztikát, nyelvünk hét-szóbokrából – ami bizonyára a hét nap hetes számára utal – ahány ág, annyi új hajtás. De most Pünkösd után ne ezek jelentés-elágazásaival foglalkozzunk, hanem teljünk el a Lélek hét ajándékával.

Bizonyára van köze a hetes szám teljességéhez (sőt!), de sorba véve kiderül, ezek az ajándékok életünk egészét átfogják. Mindenikre szükség van: bölcsesség, értelem, tudomány, jámborság, tanács, erősség, istenfélelem.

Ezek mind olyan lelki finomságok, melyek biztosítják az átjárást lelkünk és a Szentlélek között. Rajtuk keresztül jár át minket Isten Lelke, és befolyásol a jó irányába. Létajándékok. Jelzik, hogy életünknek szellemi, vagy még inkább spirituális alapjai vannak. Ez alapozza meg emberlétünk, boldogságunk, „sikerünk” titkát. Ezeken keresztül ismerjük fel a Szentlélek kiáradását a maga hétköznapi konkrétságában.

Ajándékok, mert nem kell értük fizetni. De nem is lehetne. Megvenni sem. Ingyen vannak. Sokszor azért nem merünk, nem tudunk velük mit kezdeni, mert ránk erőltetik nap mint nap: „mindennek ára van”… S nem értéke.

 Isten viszont ingyenes szeretetből ajándékoz meg, magával. Ő nem az árcédulát nézi, hanem egyszerűen ad, és örül, ha adhat. Ezért az Ő ajándékának (életünk, természet, levegő, víz, egészségünk, szeretteink,- vagyis minden) nem ára, hanem értéke van: a szeretet. Az érdek nélküli szeretet. Ami nem jár. Amit nem lehet kiérdemelni. Csak kapni lehet és várni. Elfogadni, befogadni, ajándékként, mint a gyermek. Legfeljebb kérni. De azt nagyon. És a kérés nem rendelés. Nem lehet előre, vagy egyből imádsággal kifizetni. Lassan, lépésről lépésre, fokozatosan nyújtja nekünk. S ha kegyelmével összedolgozva tágítjuk a befogadói teret, élesítjük lelki antennáinkat, akkor az eredmény a növekedés. Növekedés a lélekben, a hitben, a szeretetben, az erényekben. Igaz, hogy ezt az életben – még ha intenzív is az istenkapcsolatunk- évtizedekben lehet lemérni.

Mi sokszor úgy képzeljük, hogy utolsó percen majd ráhúzunk, mint a vizsgák előtt, magánórákat veszünk, s akkor megtörténik a csoda. A hegy alatt hamar abrakolva meg is van a teljesítmény.Egy édesapa személyesen is meg akart győződni arról, hogy fiának manapság mit kell tanulnia az iskolában, hogy majd sikeresen le is tudjon érettségizni. Bement és az osztályfőnökkel elbeszélgetve megkérdezte:– A fiamnak ezt mind meg kell tanulnia? Nem lehetne könnyebb, gyorsabb és rövidebb utat választani? A tanár így válaszolt neki:– Nézze, önnek természetesen igaza van. Van arra is lehetőség, hogy a könnyebb és a rövidebb utat válassza a fia. Minden csak attól függ, hogy a kedves fia mi szeretne lenni. Amikor az Isten tölgyfát akar, ahhoz akár húsz évre is szüksége lehet. A tököt viszont két hónap alatt is megérleli, csak öntözni kell…Kedves testvéreim, így vagyunk mi is. Keresztségünk óta a Szentlélek bennünk is lakást vett. De ahhoz, hogy kibontakozzék, hogy ajándékai megjelenjenek bennünk, és gyümölcsöt teremjenek, évek hosszú érlelésére, lelkünk művelésére van szükség. Egy életen át kell dolgoznunk azon, hogy Isten tetszése szerint formálódjon a személyiségünk, hogy az eltemetett istenarcot felszínre hozzuk. Ez olyan, mint a horizont, amely egyre távolodik, ahogyan közeledünk feléje. de ebben a befejezetlenségben van egy izgalmas lüktetés. Hiszen, ha engedjük, a Lélek által lángra lobbanunk, mint az égő csipkebokor, és izzik lelkünk az Istennel összekötő szeretetkapcsolattól.

Henri Boulad SJ atya úgy fogalmaz, hogy a „Szentlélek kikotorja a lelkünk mélyén lerakódott tapasztalataink folyammedrét, és arra ösztönöz bennünket, hogy vessünk le magunkról minden nehézkedést, szabadon, kiüresedve engedjük, hogy betérjen hozzánk, és feltüzeljen.” Ő nem engedi, hogy frusztrációkból, kiábrándultságokból, megszokottságokból, félelmekből burkot vagy páncélt, falakat építsünk, akadályokat emeljünk az ő friss fuvallatának útjába. Hanem folyton sürget, ösztönöz, „piszkál”, hajt, lendít, sodor, nyugtalanít, hogy ne érjük be a minimummal. Vágyjunk a szentségre, akarjunk csak azért is, még jobban szeretni és Istenre figyelni.A Szentlélek ajándékait szemlélve rájövünk, hogy ezeken keresztül nemcsak Istenhez kötődünk, hanem mindinkább egymáshoz is. Mert ezek megszüntetik az elidegenedést, az önzést. Ő van jóra késztető, alkotni akaró, segíteni óhajtó vágyaink mögött. A Lélek serkent, amikor küzdünk az igazságtalanság ellen, amikor harcolunk az igazságért (tollal, szóval, kiállással, a jog eszközeivel), a Lélekkel működünk együtt, amikor valami jót akarunk megvalósítani: szülőként, földművesként, tanárként, orvosként, reál- és humán szakterületen egyaránt.A Szentlélek biztosítja a szelet életünk hajójának vitorláiba. Vegyük sorra ezeket az ajándékokat:

1. Bölcsesség

A bölcs ember a véges dolgokban a végtelent keresi. Gondolkodásának szellemi alapja nem a rész, hanem az egész. Ahogyan Hamvas Béla fogalmaz: „Nem csak a kultúra, az ember is; nemcsak a természet, a természetfeletti is; nemcsak a lélek, a szellem is; nemcsak az élet, hanem az is, ami az életen túl van. És mindez nem külön, egyenként, hanem minden együtt… Az egészet együtt nézni”.Természetesen az életkor előre haladtával, a tapasztalatokkal gazdagodva, emberileg is lehetünk bölcsebbek. De a Bölcsesség Lelke arra képesíti az embert, hogy prófétai módon lásson és láttasson. Segítségével nem lesznek idegenek, ijesztőek Jézus szavai, Isten elgondolásai, ízesebb lesz a világ, amelyben élünk, természetessé válik a természetfölötti, és nem kell erőszakot vennünk magunkon azért, hogy Isten szeretetében helytálljunk. A bölcsesség Lelke elűzi szívünkből a közönyt, elménk ernyedő hangulatingadozásait, és amikor kötelességeinket meg kell tennünk, ad hozzá humort, könnyedséget, derűt, hogy ne legyünk komorak, ne fásuljunk bele a hűségbe. Akkor vagyok bölcs, – vagy legalábbis törekszem a bölcsességre -, amikor az Isten elgondolása szerinti életet kedvelem.Úgy nézem és látom a dolgokat, ahogyan Isten. Ehhez nem elég az öntelt tudás. A Bölcsesség Lelkének birtokában higgadtan végiggondolhatók a folyamatok, leszűrhetők a mindenki javát előmozdító következtetések. Egységben látni, meglátni az események közti összefüggést, helyesen értelmezni, helyes döntéseket hozni, értékeket rangsorolni, fontossági sorrendet fölismerni, a felismert igazság szerint élni – erre csakis a Szentlélek képesíti az embert.A bölcsesség nem a sok kis igazság káoszát, hanem a Nagybetűs Igazságot juttatja érvényre, ezzel elősegítve a rendezett békét, a közjót is. „Isten balgasága bölcsebb az embereknél” (1Kor1, 25)

2. Értelem

Az Értelem Lelke segít kibogozni elhomályosodott elménk okoskodó gubancait. Manapság az okosság sokszor rafináltságot, túlzott óvatosságot, kételkedést, a felelősség megkerülését jelenti. Inkább kerülnénk a kockázatot, ha nem éri meg, nem teszünk egy lépést sem. Az értelem viszont azért adatott, hogy megértsük azt, amit már tudunk. Az értelem a logikus gondolkodás képessége. De nemcsak emberi síkon lehet értelmes valami.Az Értelem Lelke segít meghajolni Isten elgondolásai előtt. Belelátunk Isten „fantáziájába”. Segít, hogy abban is értelmet lássunk, ami nem lelkesít, vagy szokatlan. Aminek emberileg látszólag nincs értelme. Az Értelem lelke összehangolja elménkben a hit igazságait, rájövünk, hogy ezek a titkok rokonok egymással, és bizalommál ráhagyatkozunk a minden értelmet felülmúló Isten gondviselésére, aki látja, tudja mindennek okát és célját, és aki hitünk logikájában is következetes. Az értelem lelke segít bepillantani hitünk titkainak a fátyla mögé, s így könnyebben el tudunk igazodni egyházunk tanításában is. Az értelmes hívő ember nem okoskodik, nem kétségbe von, hanem egyszerűen csodálkozik.A Szentlelkes értelem nemcsak érti az Úr szavát, hanem érzi a Biblia szavainak ízét, érti a kegyelem lényegét. Egyházunk is az értelem ajándékának birtokában vigyázza a hitletéteményt, hirdeti az örömhírt a történelem sodrában, tudva azt, hogy az Ő útjai nem a mieink, mégis mindennek csak Ő ad értelmet. Csak akkor értjük meg a lényeget, ha a Szentlélek működik bennünk. Az Értelem lelkének közbelépésével életünk kudarcai, nehézségei, fájdalmai is értelmet nyernek. Egy nagyobb összefüggés részei lesznek.Egy 40 éves feleség mesélte: „Az élet időnként meglepetéseket tartogat. Mennyi csodálatos emlékem van az elmúlt 40 évből! Jók is…rosszak is. Láttam a pigmeusok táncát. Úsztam az Indiai óceánban. Kagylókat gyűjtöttem Zanzibár szigetén. Láttam keringő derviseket Khartoumban, Szudán fővárosában és egy lázadást Ugandában, Khampala közepén. Éreztem a szantálfának, a tömjénnek és a mirhának az illatát. Emlékszem a nyitott kanálisok, az égő szemét, a rothadó hús és a száradó teveürülék fojtó szagára. Ébredtem muzulmánok reggeli imádságának hangjára. Hallottam, ahogyan felrobbant egy taposóakna. És hallottam pisztolylövéseket ünnepléskor, lázadáskor, félve, dühösen. Egy AK47-est rám szegeztek, amikor ellopták az autónkat. Tudom, sok minden van az életben, amit még nem tapasztaltam, és élhettem volna teljesebb életet is. Meglep, hogy ez nem központi témája életemnek. Most megpróbálom elképzelni magamat 50, 60, 80 évesen. Mekkora boldogságot jelent, hogy még a fél életem hátravan. További negyven év tele lehetőségekkel, tapasztalatokkal, emberekkel. Még negyven évig élhetek azzal a férfival, akit szeretek. És gondozhatom unokáimat is. További negyven évig járhatok Isten útjain és szerethetem őt. Meg vagyok lepve…(Pam Ferguson)

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. június 5.