A 24 órás szabály szerinti döntéshozatal

 

Terry Looper, a Sacred Pace című könyv szerzője beszélt szervezetünk csúcskonferenciáján. Bevallotta, hogy üzleti karrierje elején az a vágya, hogy az embereknek örömet szerezzen, néha rossz döntésekhez vezetett. Azért, hogy másokat boldoggá tegyen, időnként olyan elhamarkodott döntéseket hozott, amelyeket később megbánt.

Miután többször is megtapasztalta rossz döntései következményeit, Looper végül bevezetett egy egyszerű szabályt, amely lehetővé tette számára, hogy elkerülje ezeket. Elmondása szerint addig nem volt hajlandó dönteni semmilyen fontos ügyben, amíg nem várt 24 órát. Megtanulta, hogy azáltal, hogy 24 órán keresztül visszatartotta a döntést, egy olyan eszközzel élt, ami levette róla a nyomást. Ez időt adott neki arra is, hogy alaposan átgondolja a kérést.

Ezt az elvet gyakorlatilag minden olyan helyzetben alkalmazhatnánk, amikor döntésre van szükség. Ilyenek lehetnek például nagyobb vásárlások, szerződések aláírása, munkahelyváltás, kölcsön nyújtása valakinek, mélyen belebonyolódni egy projektbe, és számtalan más olyan körülmény, amely hosszú távú hatással lehet rád és a hozzád közel állókra.

Nagyon kevés döntés olyan sürgős, hogy ne lehessen 24 órát várni. Ezáltal az érzelmek és az impulzusok kikerülhetnek az egyenletből. Néha egy lehetőség túl jónak tűnik ahhoz, hogy kihagyjuk, de várakozás után rájöhetünk, hogy nem is volt olyan jó, mint amilyennek látszott. A döntés elhalasztása megfelelő időt ad arra is, hogy olyan tényezőket vegyünk figyelembe, amelyeket kezdetben talán nem gondolzunk volna, vagy hogy a fontos részleteket több szempontból is átgondoljuk. A hirtelen felindulásból hozott döntések ritkán nyújtják ezt a luxust.

A Biblia, amely sok szempontból a valaha írt legjobb üzleti könyv, sokat mond a gondos, jól átgondolt döntések fontosságáról. Íme néhány példa:

Kerüljük el az elhamarkodott döntés csapdáját. Ahogy Looper megfigyelte, gyakran esünk kísértésbe, hogy gyorsan hozzunk döntéseket azért, hogy mások kedvében járjunk. Hosszú távon azonban senkinek sem okoz örömet, ha ezeket a döntéseinket később megbánjuk. „Csapdába esik az, aki könnyelműen tesz fogadalmat, mert azután már hiába bánkódik.” (A példabeszédek könyve 20, 25)

Kerüljük el a rossz döntéseink okozta kínos helyzeteket. Lehet, hogy nem akarunk csalódást okozni másoknak azzal, hogy a kívánságukkal ellentétes döntést hozunk, de még kiábrándítóbb, ha vissza kell mennünk hozzájuk, és be kell ismernünk, hogy nem tudjuk tartani magunkat az eredeti döntésünkhöz. Jézus így tanított: „Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” (Máté evangéliuma 5, 37)

Kerüljük el azt a szégyent, hogy nem tudjuk teljesíteni a vállalásainkat. Gyakran döntéseinket jó szándékkal hozzuk meg; kezdetben azt hisszük, hogy teljesíteni tudjuk a vállalt kötelezettségeinket. Sajnos, ha elhamarkodottak vagyunk, túl későn derülhet ki, hogy nem voltunk elég bölcsek. „Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?” (Lukács evangéliuma 14, 28)
A döntéshozatal nehéz folyamat lehet, különösen akkor, ha sok minden forog kockán. A döntéseket alapos megfontolással kell meghozni, hogy elkerüljük a későbbi megbánást vagy más következményeket. Ez időt biztosít arra is, hogy imádkozzunk és Isten bölcsességét keressük, mielőtt továbblépünk. Ha hajlamosak vagyunk elhamarkodott döntéseket hozni, érdemes kipróbálni Terry Looper 24 órás szabályát.

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2023. február 12.